A parlament a magyar nyelv megóvása, az információszabadság alkotmányos jogának biztosítása érdekében alkotta meg a köztudatba
Mindenki egy kicsit másképp
Csehországban 1999-ben fogadtak el a 2001. évi XCVI.-hez hasonlatos nyelvtörvényt. Ez a cseh nyelv védelméről és elsőbbségéről szól a közigazgatás, a hatóságok, a hadsereg, a bankok, a belföldi rádió- és televízióműsorok terén. Ez a törvény szól a reklámokról is: eszerint a csehországi tömegkommunikációs eszközökben csak cseh nyelven lehet reklámokat sugározni.
A frankofon hagyományokat szinte megszállottan óvó Franciaországban 1994-ben fogadtak el a francia nyelv használatáról szóló törvényt, mely szerint tilos idegen nyelvű kifejezést vagy fogalmat használni bármely közokiratban akkor, ha létezik azzal megegyező tartalmú francia kifejezés. A franciák törvénye még az idegen nyelven megjelenő lapokat is sújtja. Nekik francia nyelvű összefoglalót kell készíteniük a tartalomról.
A törvény alkalmasságát kétségbe vonó szakemberek már tavaly márciusban sejtették, hogy mint sok más jogszabály esetében, a „gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről” szóló törvényen is megtalálják a kiskapukat az abban érdekeltek. Nos, a jelek szerint a törvény sikere felemás, alkalmazása másképp érinti a reklámipart és a kereskedőket, és mindkét csoport más-más válaszokat talált a paragrafusok kihívásaira.
A reklámipar szereplőit kevésbé érinti a szabályozás, mint a kereskedőket – állítja Fazekas Ildikó, az Önszabályzó Reklámtestület főtitkára. Az egyik lehetséges út, hogy a vállalkozás megpróbál alkalmazkodni az előírásokhoz: az éppen betervezett, nem márkanévnek minősülő, idegen nyelvű szlogenekkel megspékelt reklámot egyszerűen a fiókban hagyja. Valamivel talán nehezebb, ám a hirdetés teljes mellőzését elkerülő utat választ az a cég, amelyik az idegen nyelvű, gyakran a márkanévhez szorosan kapcsolódó szlogent (vagy a törvényhez való maximális alkalmazkodás jegyében a jelmondatot) lefordítja magyarra és „legalább ugyanolyan jól érzékelhetően, valamint legalább ugyanolyan méretben” elhelyezi a hordozófelületen.
A figyelmes reklámcég azonban, amely átolvasta a nem túl terjengős, négy A4-es oldal terjedelmű törvényt (itt megteheti Ön is >>), megállapíthatja, hogy a védjegyként bejegyzett szlogenekre sem vonatkozik. Így, ha a vállalkozás ragaszkodik a gyakran a márkanévvel szinte azonos „értéket” képviselő, gyakran idegen nyelvű jelmondathoz, nincs más dolga, mint védjeggyel ellátni. Hasonló a helyzet a vállalkozás nevével, vezérszavával, az áru megnevezésével, illetve a reklámnak nem minősülő csomagolással is. Nincs más hátra, mint a kereskedő.
A FigyelőNet által szúrópróbaszerűen megkérdezett illetékesek (fogyasztóvédelmi szakemberek, önkormányzati építési hatóságok) egyetlen eljárásról sem tudtak beszámolni, a hivatalokhoz csupán egyes feliratokkal kapcsolatos állásfoglalás ügyében fordulnak a boltosok. Az egyetlen általunk fellelt kivétel a hetedik kerületi önkormányzat, ahol a renitens kínai büfék feliratozási technikájával akadt eddig némi probléma.
