A gazdasági növekedés jövőre visszatérhet a múlt évi szintre, sőt akár a 4 százalékot is elérheti a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségéhez (MGYOSZ) tartozó vállalkozások szerint - ismertette a közelmúltban készített felmérés eredményeit Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke . A felmérésben részt vevő 618 vállalkozás az idén átlagosan 6,6 százalékos, jövőre 6,3 százalékos fogyasztói árindexszel számol, vagyis inflációs várakozásaik elég magasak - jegyezte meg Vértes András. Hozzátette: a válaszadók szerint a gazdaság túl van a mélyponton, de egyértelmű fellendülésre még senki sem számít, és azt sem tudja senki, hogy a mélypont után nem jön-e egy újabb.
A felmérésben résztvevő minta reprezentálja a gazdálkodói szféra egészét. A válaszoló - a gazdálkodói szféra alkalmazottainak mintegy 8 százalékát foglalkoztató - cégek közül egyértelműen optimisták voltak saját helyzetük, lehetőségeik megítélésében a kereskedelmi, valamint az építőipari vállalkozások, túlnyomórészt optimistán nyilatkoztak az ipar képviselői, a mezőgazdaság véleménye viszont kifejezetten pesszimista - jegyezte meg Vértes András.

Ajánlott videó
- 13:23 Ezért jelennek meg tömegesen gombák a kertben
- 13:17 Lezsák Anna az ÁBTL főigazgatójának lemondását követeli
- 13:11 Változások a TV2-nél: Liptai Claudia és Henry Kettner vezetik majd a Mokkát
- 13:06 Három kamion karambolozott az M5-ös autópályán
- 13:03 „Utáltak minket, amikor megérkeztünk” – Schumacher Vanda és Henry Kettner csatlakozik az Ázsia Expressz mezőnyéhez
- 13:01 Matolcsy megtagadta a nyilatkozattételt az MNB visszaéléseit feltáró vizsgálóbizottság előtt
- 12:36 ÁBTL-főigazgató: több ezren nem ügynökként, hanem megfigyeltként szerepelhetnek a mágnesszalagokon
- 12:27 Elfogtak egy toplistás bűnözőt
- 12:18 Medveczky Ilona az ügynökaktákról: Ha nem írok alá valamit, nem engednek ki Az oroszlán ugrani készül forgatására
- 12:03 Szijjártóék 143,5 millió forintért béreltek magánrepülőt egy 2021-es japán–azeri túrára
- 11:53 Hivatalos: Cristiano Ronaldo visszavonult a válogatottól
- 11:47 Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
- 11:45 Bombafenyegetések: több európai repülőjáratot átirányítottak
- 11:45 Forgalmi dugót idéz elő Jude Bellingham alsónadrágos óriásplakátja New Yorkban
- 11:39 Ájultra vertek egy férfit Pécsett
- 08:59 Török Gábor az ügynökaktákról: A kapkodás képes megölni a bizalmat
- 08:22 Ügynökakták: Lezsák Sándor neve informatikai hiba miatt jelent meg az adatbázisban
- 07:27 Az ÁSZ-elnök fellebbezett annak érdekében, hogy kirúgják az Integritás Hatóság vezetőjét
- 07:30 Surányi György: Megkísérelték a beszervezésemet, de azonnal megtagadtam
- 10:04 Egyre több beteg videózik mobillal a kórházakban, az OKFŐ kampányt indít a jelenség visszaszorítására
- 10:57 El lehet-e törölni a rendszerhasználati díjakat?
- 10:12 A NASA holdmissziója akkora lyukat ütött a Föld felső légkörébe, hogy az megzavarta a GPS-jeleket
- 12:18 Medveczky Ilona az ügynökaktákról: Ha nem írok alá valamit, nem engednek ki Az oroszlán ugrani készül forgatására
- 06:48 A Netanjahu-ellenes erők vezetőjét bízhatják meg a kormányalakítással Izraelben
- 10:34 Vitézy Dávid bejelentette, ki lesz a HungaroControl új vezetője
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!