Egy kritikus azzal vádolta Marcel Proustot, hogy egy férfival folytat szerelmi viszonyt. Maga a kritikus is meleg volt, az ügyre pedig párbaj tett pontot.
Bethlen Istvánt szelleme, európai látóköre és demagógiától mentes nemzeti elkötelezettsége avatta szimpla politikusból államférfivá. Romsics Ignác írása.
Az általános balkáni felkelés és a görög vezetésű balkáni konföderáció terve hamar kudarcba fulladt, de görögök lakta területeken megkezdett harc sikerre vezetett.
1386-ban ketten vívtak párbajt egy Párizs melletti mezőn. Egyiküket azzal vádolták, hogy megerőszakolta a másik feleségét, a megvádolt férfi azonban ezt hevesen tagadta.
1942-re a holokauszt Európából Észak-Afrika érintésével már a Közel-Keletre is eljutott. Marokkótól Irakig számos, mára nagyrészt elfeledett bűnt követtek el az ott élő zsidók ellen.
A köznyelvben talán a nagyságára, esetleg jellegzetes, üvöltő hangjára utalva „Bengáli” néven emlegetett villamos nem volt alkalmas a budapesti forgalomra.