Varga Jennifer

Varga Jennifer

fotóriporter
Fotóriporterként és képszerkesztőként dolgozik, 2021 óta a szerkesztőség tagja. Munkáiban elsősorban társadalmi kérdésekkel, közéleti eseményekkel és hétköznapi emberek történeteivel foglalkozik. Fontosnak tartja, hogy a képei ne csak dokumentáljanak, hanem segítsenek közelebb kerülni azokhoz a helyzetekhez, amelyek mellett sokszor észrevétlenül megyünk el. Fotóriporteri munkája mellett sporteseményeken is részt vesz, az itthoni világversenyeken túl a 2024-es párizsi olimpiáról is tudósított. A sportfotózás számára a legmeghatározóbb pillanat megörökítése mellett ugyanúgy az emberi történetekről is szól. Riportjaival, képgalériáival és több hónapos munkával készült anyagaival rendszeresen találkozhat az oldalon.

Koós Viktor magas hegyek legmagasabb fáiból származó faanyagokat szerez be, amiket aztán évekig padláson tárol, kézzel gyalulgat, és végül pontosan olyan barokk hangszer születik a kezei között, amivel három-négyszáz éve muzsikáltak. Tinnyén látogattuk meg a mestert, hogy élőben láthassuk, hogyan készül a hetvenkilencedik hangszere.

Miért csökken a szexuális vágy a házasodást követően? Egyáltalán: ki házasodik manapság? És ha házasodik is, nyer azzal valamit? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Tóth Mihállyal, az Ökumenikus Egyház vezető lelkészével, aki nemrég Úristen, házasodunk! címmel könyvet írt a témában. A szexről szóló diskurzus természetesen a könyv közepére került, hiszen ahogy a lelkész mondja: a férfiak középen kinyitják és ott a szex. Interjú.

Luca 9 évesen a szüleivel kezdett el önkénteskedni. A Budapest Bike Maffia oldalán találtak rá a Vitamin Kommandóra, amely azóta az életük részévé vált. Immáron két éve hetente kétszer szendvicseket készítenek, amiket aztán szétosztanak a főváros különböző pontjain élő hajléktalanoknak.

2022. 12. 24. 06:57
Olvasói sztorik