Szalay Dániel
újságíró
1982-ben születtem Budapesten. Általános iskolás diákként eleinte a családomról szóló újságot készítettem (én voltam az újságíró, a főszerkesztő, a tördelő, a korrektor és a nyomdász egyben), majd az iskolarádióban és a kerületi diákújságban kezdtem el a szárnyaimat bontogatni. A gimnáziumi évek alatt, 1996-tól az Internet Kalauzban és a Prim Online-on, valamint a Népszabadságban publikáltam rendszeresen, aztán egymás után jöttek a felkérések, dolgoztam a Figyelőtől a Computerworldig sok felé. Különösen is nagy hatással volt rám a Petőfi Rádió Modem Idők, majd Netidők című műsora, ahol 2001 és 2006 között online szerkesztő, produkciós asszisztens és riporter voltam. Majd átcsábultam a Klubrádióba, ahol Mobil címmel indítottam műsort. Többször is dolgoztam az RTL-nek (tévéműsort készítettem és az online portált szerkesztettem), az MTV-nek és a Kossuth Rádiónak, illetve különböző médiapiacról szóló lapoknak (Reklámvonal, Médiapiac, Digitalhungary, Marketing&Media stb.). 2009-ben talk típusú, jelenleg is működő podcastot hoztam létre vipcast néven. Közben végigcsináltam két szakot is a BKF-en (új nevén Metropolitan Egyetem), az egyik kommunikáció-újságírás, a másik pedig kereskedelem és marketing szak. A 24.hu-n a Média rovatot szerkesztem 2015 óta.
- 14:47 Az ördög Pradát visel 2: Divatipar rottyon, újságírás gatya, de Meryl Streep szemétkedjen csak tovább
- 14:38 Zelenszkij az ukrán EU-csatlakozásról tárgyalt Robert Ficóval
- 14:21 Szombathy Gyula: Gyerekkoromban természetes volt, hogy vernek
- 14:15 Ez volt az egyik legszárazabb április 1901 óta: tizedannyi eső esett, mint amennyi szokott
- 13:58 A Veszprém edzője csapata rendhagyó bajnokija után: Nem akarunk beleszólni mások küzdelmébe
- 13:47 Media1: nyomoz a rendőrség, miután a Szivárvány TV tulajdonosának állítása szerint leköpte őt a Hír TV műsorvezetője
- 13:37 Nagy Ervin: Értem a nepotizmus szót, de Melléthei-Barna Márton az első másodperctől kezdve ennek a mozgalomnak a magjában volt
- 13:22 MKKP: Wáberer úr, annak a százasnak lenne ám jobb helye, ha már úgyis visszakapta!
- 13:04 Magyarok százezreinek nincs érvényes tajszáma, és a fejük felett a NAV-behajtás is ott lebeg
- 12:49 Anglia két legjobbja verseng egymással – az Arsenal vagy a City roppan össze az eszelős nyomás alatt?
- 12:25 Magyar: Radnai Márkot és Rost Andreát kormánybiztosnak kértem fel
- 12:03 Papundeklipolisztól a földalattiig – képeken a millenniumi nagyüzem díszletei
- 11:48 Rosszkor, rossz helyen: húsz hónapra eltiltották az olimpiai bronzérmes atlétát
- 11:47 Vitézy: Lázár a leköszönése előtt újabb két vasútfejlesztés tenderét vonta vissza
- 11:43 Kapitány István: Felülvizsgáljuk a hazánkban működő multiknak fizetett támogatások rendszerét
- 10:58 Pető Péter: Eltörték az arcom, amikor álltam a 75-ös troli megállójában
- 06:44 Népszava: Nem is szavaztak Orbán lemondásáról
- 10:11 Orbán: A kormány nem hajtja végre a EU-bíróság gyermekvédelmi ítéletét
- 07:59 Búcsúajándékot ad a kormány a távozó állami vezetőknek
- 06:09 Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
- 05:30 Kvíz: Denzel Washington filmjeiből mindenki látott már egyet – ki tud ezekről a legtöbbet?
- 10:36 Meghalt a kitartás példaképe, Alex Zanardi
- 09:40 Molnár Áron belsős NKA-s levelezést hozott nyilvánosságra
- 06:01 Börtönbüntetésre ítélték a katolikus papot, aki leitatott, majd szexuálisan bántalmazott egy üzletembert
- 07:57 Havas Henrik: Orbán Viktor gyenge jellemű, zsarolható figurákra épített