Média

Mégis leköszön a Népszava főszerkesztője

németh péter (Array)
németh péter (Array)

Bejelentették, hogy távozik az általa tizenöt éven át irányított Népszava éléről Németh Péter főszerkesztő. Németh azonban tanácsadóként, illetve tiszteletbeli főszerkesztőként ezután is dolgozik majd a Puch László volt MSZP-pénztárnok által tavaly felvásárolt napilapnak.  A szerkesztőség munkáját megbízott főszerkesztőként Horváth Gábor jelenlegi felelős szerkesztő irányítja május 31. után.

A távozást bejelentő közlemény szerint az ország legidősebb napilapjának “hosszú évek anyagi, emberi és politikai/piaci megpróbáltatásai után a lapnak érdemi jövőképe van, stabil a tulajdonosi háttere, megújult a külleme, és “ami a legfontosabb: tartalmával a hírpiac meghatározó szereplője lett”.

A közlemény méltatja Németh Pétert, akinek fontos szerepe volt a Népszava újrapozicionálásában, bár a folyamat még korántsem ért véget.

A bejelentés alapján Németh Péter közös megegyezéssel köszön le, május 31-ig tölti be a főszerkesztői posztot.

Nemrég még azt mondta, dolgozni szeretne

Egyébként rég óta hallani lehetett, hogy Németh Péter esetleg leköszön a főszerkesztői posztról, de erről a vele készült februári interjúnkban még azt mondta, nem igaz:

Én soha nem mondtam, hogy tiszteletbeli főszerkesztő akarok lenni. Mindig úgy gondoltam, még viszonylag jó erőben vagyok, és képes vagyok ellátni a munkámat. Ezért soha nem beszéltem ilyesmiről. Az persze lehet, hogy mások gondoltak arra, hogy legyek tiszteletbeli főszerkesztő, de erről én sosem tárgyaltam, hogy az lennék. Hogy ki mit terjesztett rólam, mit gondolt rólam, az egy dolog. Én is hallottam, hogy milyen jó lenne, hogy összekötve azzal a dátummal, hogy 15 éve vagyok most februárban főszerkesztője a lapnak, lenne egy ilyen lépés, de én szívesen részt veszek az átalakulásban, és bennem nem merült fel semmiképpen sem, hogy tiszteletbeli főszerkesztőként folytatnám. A nyomorúságos évek után talán megérdemlek annyit, hogy próbáljak meg egy olyan lapnál is dolgozni, ahol nem arra kell koncentrálni, hogy a jövő héten is meg tudunk-e jelenni.

A februári interjúban egyébként Németh Péter azt is mondta, nem igazak azok a médiapiaci pletykák, hogy politikai alkuk részesévé vált.

UPDATE:  Fenti cikkünk megjelenését követően utolértük Puch Lászlót, a Népszava tulajdonosát és Németh Pétert. Azt kérdeztük, ki kezdeményezte a váltást, illetve mit csinál majd a tiszteletbeli főszerkesztő. Erről bővebben itt olvashat.

Épp most derült ki az is, hogy Tóth-Szenesi Attilát 100 százalékos szavazati aránnyal, 92 százalékos részvétel mellett megszavazták az Index élére, miután tegnap Dudás Gergely főszerkesztő bejelentette, távozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik