Média

Növekvő árbevétel mellett csökkent a Telekom nyeresége

A Magyar Telekom szerdán tőzsdezárás után közzétette 2017. első negyedévre vonatkozó konszolidált pénzügyi eredményeit. Ez alapján az első negyedben az EBITDA (kamat és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény) éves összehasonlításban 16,5 százalékkal, 38,3 milliárd forintra csökkent 2017 első negyedévében. A profit úgy csökkent, hogy a vállalat összbevétele, a Crnogorski Telekom leányvállalat hozzájárulása nélkül is 1,6 százalékkal, 140,5 milliárd forintra nőtt a 2016. első negyedévi 138,3 milliárd forintról.

Christopher Mattheisen vezérigazgató a gyorsjelentésben az EBITDA 16,5 százalékos csökkenését azzal magyarázta, hogy az döntő részben 2016 első negyedévében az Infopark (G épület), illetve az Origo Media Zrt. tavaly év elején lezárult értékesítésén realizált egyszeri kiugró profit hatását tükrözi.

Vagyis lefordítva: mivel az Origo eladása és az irodaépület értékesítése miatti egyszeri tételek miatt tavaly kiugró profitot ért el a távközlési óriás, most magas bázisértékről történt a csökkenés.

Erősítettek tévés fronton

A vezérigazgató egyébként arról is beszámolt, hogy jelentősen emelkedett a szélessávú és a televíziós ügyfeleik száma.

Március végén az analóg- és digitális kábeltévé előfizetőik száma 126.088 volt, ami 2911-el kevesebb mint a megelőző év azonos időszakában. A műholdas platformnak 287.717 előfizetője volt (-2295). A legerősebb terület továbbra is az IPTV volt 571.169 előfizetővel. E téren 21.167-tel tudtak növelni. Összességében 15.961 előfizetővel tudtak növekedni a tévés üzletágnál.

A vezérigazgató jelezte azt is, 2017-ben legalább 250 ezer új háztartást terveznek nagy sebességű internettel lefedni.

Nagyot lendített a mobilinternet a cégen

A vállalat árbevételének növekedését a mobil adat, a készülékértékesítési valamint a Rendszerintegráció/IT bevételek emelkedése okozta. A mobil bevételek 2,7 százalékkal, 74,3 milliárd forintra nőttek. A vezetékes bevételek 1,7 százalékkal, 47,5 milliárd forintra csökkentek a csökkenő hang, a szélessávú internet, a nagykereskedelmi és egyéb bevételek hatására. A tévé, valamint a készülékértékesítési bevételek viszont emelkedtek az első negyedévben. A rendszerintegráció (RI) és információtechnológiai (IT) bevételek 11,4 százalékkal, 17,1 milliárd forintra nőttek, köszönhetően többek között a vizesvébéhez kapcsolódóan elnyert infrastruktúra telepítési tendernek, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem részére történő eszközszállítási és rendszerbevezetési projektnek.

Emelkedett a magyarországi kis-és középvállalati szektorban az IT szolgáltatások értékesítése. Az energiaszolgáltatásból származó bevételek 1,6 milliárd forintra csökkentek, a csökkenő elektromos áram ügyfélszám és az utolsó egyetemes gáz ügyfelek szerződéseinek lejárta következtében.

Erős verseny várható az elkövetkező időszakban a piacon

Az év előttünk álló része kapcsán a vezérigazgató azt prognosztizálta, hogy bár a Digi a jelek szerint egyelőre elhalasztotta a magyarországi mobil piacra történő belépését, a verseny várhatóan továbbra is erős marad az üzleti és feltöltőkártyás mobil szegmensekben, valamint a három szolgáltatást összekapcsoló csomagok árazását tekintve is. Az EU roamingdíjak további csökkentése és a feltöltőkártyás SIM-ek regisztrációjának közelgő határideje is további kihívások elé állítják a céget – mondta Mattheisen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik