Már 2-0-ra vezet összesítésben az Eger a Szeged ellen a férfi vízilabda ob I rájátszásának elődöntőjében, miután a hevesi alakulat a szombati hazai sikert követően a szerdai második összecsapáson, a csongrádi városban is nyerni tudott. A Szolnok szintén 2-0-s előnyre tett szert a Honvéddal szemben.
Adnan Januzaj, a Manchester United ifjú tehetsége úgy döntött, ha lehetősége adódik, akkor a belga válogatottban szeretne játszani.
U19-es barátságos labdarúgó mérkőzésen a magyar válogatott 5-2-re verte Törökországot.
Ezúttal egyetlen pénzbüntetést sem szabott ki az OTP Bank Liga múlt hétvégi fordulójával kapcsolatban a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága, amely szerdán tartotta ülését.
Jürgen Baumgarten és Mike Osmer Bayern München-szurkolók a csapat Real Madrid elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésére indultak Hamburgból, ám a repülőgép útközben meghibásodott, s kényszerleszállást kellett végrehajtani.
Shannon Briggs, az utolsó amerikai nehézsúlyú világbajnok öklöző váratlanul megzavarta a Klicsko-Leapai meccset megelőző sajtótájékoztatót.
A világelső spanyol kedvenc, barcelonai tornájának második fordulójában – az elsőben nem kellett játszania – 2-0-ra győzte le a szintén spanyol Albert Ramost.
Egy nappal menesztése után megköszönte a lehetőséget elődjének, Sir Alex Fergusonnak David Moyes, a Manchester United labdarúgócsapatának volt vezetőedzője.
Egy bolíviai labdarúgó mérkőzésen egy szellemnek tűnő valami suhant végig a lelátón.
A cseh szövetség mégsem pályázik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszínére, ahogy a lengyelek sem.
Mazzag Dániel megélte a poklok poklát. 2012-ben leállt a szíve, s tíz percig volt a klinikai halál állapotában. Szerencsére felépült, tizennégy hónapig küzdött, hogy újra sportolhasson. Most világbajnok lett az U18-as jégkorong-válogatottal.
A Premier League-ben szereplő Chelsea labdarúgócsapata vasárnap a listavezető Liverpool ellen lép pályára és a sűrű menetrend miatt José Mourinho nem a legerősebb csapatát küldené pályára.
Az osztrák válogatott 7-4-re nyert a házigazda dél-koreai csapat ellen a Gojangban zajló divízió I/A osztályos jégkorong-világbajnokság szerdai, harmadik fordulójában.
Többek között Paul Scholes segíti majd Ryan Giggs munkáját a Manchester United labdarúgócsapatánál, amelynél a walesi játékost kedden nevezték ki ideiglenes vezetőedzőnek.
Európa egyik legnagyobb médiakonszernje, a Lagardere Group magyarországi leányvállalata, a LUSS Kft. lesz az FTC új stadionjának üzemeltetője.
A 77 esztendős, sakkolimpiai bajnok Portisch Lajos és a 18 évesek világranglistáján éllovas Rapport Richárd vív egymással négyjátszmás rapid párosmérkőzést május 2-án és 3-án az I. MVM Sakk Kupáért.
Olasz sajtóértesülések szerint a Serie A-ban szereplő labdarúgócsapat a nyári átigazolási szezonban leigazolná a Dinamo Moszkva magyar szélsőjét.
A japán válogatott 1 perc 44 másodperccel a vége előtt lőtt góllal 3-2-re nyert az ukrán csapat ellen a dél-koreai Gojangban zajló divízió I/A osztályos jégkorong-világbajnokság szerdai, harmadik fordulójában.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerdán felfüggesztette az FC Barcelona két átigazolási időszakból történt kizárását az eredeti döntés ellen benyújtott fellebbezéssel kapcsolatos eljárás végéig.
Helyszíni jelentések szerint szerdán összepakolt és elhagyta a Mount Everest alaptáborát a nepáli serpák fele a múlt pénteki, tizenhárom halálos áldozatot követelő tragédia miatt.
Szűk három hete szívinfarktussal szállították kórházba, ennek ellenére elkezdte az edzéseket világbajnok vízilabdázónk.
Elsőként a Montreal Canadiens jutott be az NHL rájátszásának főcsoport-elődöntőjébe.
Második hazai mérkőzését iselveszítette a Bulls a Washington Wizards ellen az NBA rájátszásában.
Babos Tímea könnyed győzelemmel kezdte meg szereplését szerdán az 50 ezer dollár összdíjazású szöuli keménypályás női tenisztornán.