A PINKK Pécsi 424 csapata nyerte az aranyérmet a női kosárlabda NB I-ben, miután a döntős sorozat pénteki, ötödik mérkőzésén vendégként 12 ponttal legyőzte a PEAC-Pécs együttesét.
23 másodpercben nézhetjük meg, hogyan alakították ki a játékteret a budapesti Papp László Sportarénában.
Ötvenhat évesen autóbalesetben életét vesztette pénteken Nigel Stepney, a Forma-1 2007-es kémügyének főszereplője.
Az argentin szakember nem akarja félbehagyni a Barcelonánál elkezdett munkát.
A tavalyi rapid Európa-bajnokságon győztes Rapport Richárd az első napi mindkét partit megnyerve 2-0-ra vezet a Nemzet Sportolója, Portisch Lajos ellen a generációk sakkcsatájában.
Lapinformációk szerint az NB III.-as klub tartozik a szakembernek.
A Forma-1-es Williams-csapat a gyenge vb-eredmények ellenére 12 millió angol fontos (4,5 milliárd forint) nyereséggel zárta a tavalyi évet.
A magyar válogatott holtversenyben a 21. lett a tokiói csapat-világbajnokságon.
A Honda által épített szerkezet világrekordot döntött: több mint 187 kilométer per órás sebességre képes.
Babos Tímea a harmadik mérkőzését is megnyerte a 75 ezer dollár összdíjazású gifúi (Japán) keménypályás női tenisztornán, ezzel bejutott az elődöntőbe.
A szurkolók a 69. percben otthagyják majd a Newcastle United labdarúgócsapatának hétvégi bajnokiját.
A magyar focista is beállt a sorba: önéletrajzi könyvet ír.
1988-ban, a Monacói Nagydíj időmérőjén Ayrton Senna elképesztő különbséggel verte meg a mezőnyt.
Május elsején egész napos családi program keretein belül adták át az új debreceni arénát.
Jürgen Klinsmann, az amerikai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya harminctagú kerettel kezdi majd a felkészülést a brazíliai világbajnokságra.
A Pick Szeged honlapján erősítette meg a hírt, mely szerint a lengyel válogatott hálóőr, Piotr Wyszomirski pótolja majd a jövőben Mikler Rolandot.
Szalai Ádám csapata, a Schalke 04 a 12. helyezett Freiburg otthonában lép pályára a német labdarúgó-bajnokság utolsó előtti, 33. fordulójában, és győzelemmel biztossá teheti Bajnokok Ligája-szereplését a következő szezonban.
Cristiano Ronaldo már 250 gólnál jár a Real Madrid színeiben. Az alábbi, közel 18 perc hosszú videóban minden találatot megtekinthetsz.
A Salzburg magyar hálóőrét, Gulácsi Péter a Stoke és a Sunderland is szívesen látná soraiban.
A Montreal Canadiens óriási csatában, a második hosszabbításban szerzett góllal 4-3-ra győzni tudott a Boston Bruins vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Keleti főcsoportjának elődöntőjében.
Az NBA rájátszásának első körében az Indiana, az Oklahoma és a Golden State is hetedik meccsre mentette a párharcot.
Szlankó Zoltán úgy döntött, hogy a kialakult nehéz helyzetre való tekintettel nem folytatja a Lhotse-expedíciót.
Az amszterdami együttes egyik játékosa, Daley Blind megörökítette az ünneplés minden egyes percét.
A sevillai Stephan M’Bia a 94. percben szerzett góllal fejelte EL-döntőbe csapatát.