Sport

Majdnem megégett a Pacers

Az NBA rájátszásának első körében az Indiana, az Oklahoma és a Golden State is hetedik meccsre mentette a párharcot.

Az alapszakasz végeztével szinte mindenki bizota vette, hogy a Pacers simán végig ver mindenkit keleten, és a főcsoport-döntőben talán még a címvédő Miami Heatet is könnyen lenyomják, ezzel szemben most szerencse kellett ahhoz, hogy ne zúgjanak ki már a negyeddöntő során.

Az Indiana ugyanis az Atlanta Hawks elleni hatodik meccs hajrájában hátrányban játszott, és az utolsó öt percben tudtak fordítani, majd végül 95-88-ra nyerni, így az is benne volt a pakliban, hogy behúzza a továbbjutáshoz szükséges negyedik győzelmet a Hawks.

Hasonló forgatókönyv szerint menekült meg az OKC és a Golden State Warriors is, pedig mindkét alakulatot elég erősnek tartották ahhoz, hogy előbbi a Memphis, utóbbi a Clippers ellen hozza a párharcot, mégis hetedik meccs dönt majd.

Eredmények – NBA, rájátszás, negyeddöntő

Keleti főcsoport
Atlanta Hawks-Indiana Pacers 88-95     
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-3

Nyugati főcsoport
Memphis Grizzlies-Oklahoma City Thunder 84-104         
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-3

Golden State Warriors-Los Angeles Clippers 100-99         
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik