A Bokszvilágszervezet (WBO) és a Bokszvilágszövetség (WBA) korábbi nagyközépsúlyú profi ökölvívó világbajnokának szervezete jól reagál a kemoterápiás kezeléssorozatra.
A Montreal Canadiens hazai pályán magabiztosan verte a New York Rangerst, így 3-2-re szépített az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban az NHL keleti döntőjében.
A június 12-én kezdődő brazíliai labdarúgó-világbajnokság magas költségei miatt az ország fővárosában tüntető emberek mintegy ezerfős csoportja ellen vetették be a vegyi anyagot.
Az NBA rájátszás nyugati főcsoport-döntőjében nem bír egymással az Oklahoma és a San Antonio. Ahogy eddig mindig, úgy a negyedik mérkőzésen is hazai győzelem született.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége keddi ülésén elutasította az NB I 16-ról 18 csapatosra bővítését.
Az új zöld-fehér aréna építtetője összeszedte, mitől és mennyiben extrább építményük valamennyi más stadionnál.
Az Atomerőmű után a Szolnok jutott be a férfi kosárlabda NB I fináléjába, miután az elődöntő harmadik összecsapásán is legyőzte a Kaposvárt.
Nagyszerű videó került fel a netre: a Monacói Nagydíj első köreit nézhetjük meg Vettel szemszögéből. Érdekes látvány, mikor fékez, mikor ad gázt, és hogy vezet a német világbajnok.
Mauricio Pochettinót nevezték ki kedden a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának új vezetőedzőjévé. A londoni klub közleményében azt is jelezte, hogy ötéves szerződést kötött a 42 esztendős argentin trénerrel.
A kolumbiai Nairo Quintana nyerte a Giro d’Italia olasz országúti kerékpáros körverseny keddi, 16. szakaszát, és olyan különbséggel előzte meg nagy riválisait a királyetapon, hogy összetettben is az élre állt.
Elsőként az Atomerőmű jutott be kedden a férfi kosárlabda NB I fináléjába, mivel az elődöntő harmadik mérkőzésén is legyőzte a Sopront.
Újabb sokkoló futballincidens történt Brazíliában, alig két héttel a világbajnokság rajtja előtt.
A kameruni sajtó élesen bírálja a világbajnoki részvételért cserébe szerinte túlzó pénzügyi igényekkel előálló labdarúgó-válogatott tagjait.
A vasárnapi Magyar Kupa-döntőben kiállított Kádár Tamást négy soron következő MK-mérkőzésről eltiltotta kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.
Telt ház előtt lép pályára a magyar férfi kézilabda-válogatott a románok elleni felkészülési mérkőzésen csütörtökön, Nyíregyházán.
Nemzetközi tornát rendez novemberben – egyelőre nem pontosított helyszínen – a Magyar Jégkorong Szövetség.
Diego Costának kisebb izomszakadása van a jobb lábában, sérülését 15 nap múlva újra megvizsgálják, és akkor dönthetnek arról, hogy részt vehet-e a június 12-én kezdődő labdarúgó-világbajnokságon.
Nem a Bayern Münchenben folytatja labdarúgó-pályafutását Daniel Van Buyten, akinek lejár a szerződése.
Az orvosi stáb úgy döntött, folytathatja a profi sportot a kezdődő infarktuson átesett világbajnok vízilabdázó. Naná, hogy folytatja!
Klein Dávid nem próbálja meg újra a csúcstámadást a Mount Everesten, ezzel véget ért a SPAR Everest Expedíció.
Carlos Alberto Parreira szerint a közelgő világbajnokság egyik nagy esélyesének tartott brazil válogatott játékosai „fél kézzel már a kupát fogják”.
A világranglista második helyén álló kínai Li Na három szettben kikapott a francia Kristina Mladenovictól a Roland Garros első fordulójában
Egy évvel meghosszabbította szerződését a bajnok és Német Kupa-győztes Bayern München labdarúgócsapatánál Claudio Pizarro, a bajor klub perui csatára.
A címvédő Miami Heat hazai pályán magabiztos, 102-90-es győzelmet aratott az Indiana Pacers fölött az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) keleti főcsoportdöntőjében, így 3-1-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.