Sport

Telt ház előtt fogadjuk a románokat

Telt ház előtt lép pályára a magyar férfi kézilabda-válogatott a románok elleni felkészülési mérkőzésen csütörtökön, Nyíregyházán.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány keddi, nyíregyházi sajtótájékoztatóján elmondta, a csapat két mérkőzést játszik a román válogatottal. Az első, nyilvános meccset csütörtökön este hattól rendezik meg a felújítás előtt álló Bujtosi Szabadidő Csarnokban (Buszacsa), míg pénteken zárt kapuk mögött vív gyakorló meccset a két keret.

A szövetségi kapitány beszélt a szlovénok elleni, júniusi világbajnoki selejtezőről is, melyet sorsdöntőnek nevezett. Elmondta, a világbajnokságról jóval egyszerűbb olimpiai selejtezőtornára jutni, mint majd később az Európa-bajnokságról.
A kapitány egyben emlékeztetett a 2010-es, szintén a szlovénokkal vívott veszprémi vb-selejtezőre, amelyen a magyar csapat nagy hátrányt ledolgozva verte meg az ellenfelét és jutott ki így a világversenyre.


Fotó: MTI

A világbajnoki negyedik helyezett szlovénokra utalva Mocsai Lajos elmondta, komoly ellenfélről van szó, s bár az, hogy a második mérkőzésre idegenben kerül sor, hátrányt jelenthet, de van erő a magyar válogatottban. 

“Jelzés értékű, hogy a klubokban meglévő külföldi hegemónia ellenére a magyar játékosok nagyon komoly teljesítményt nyújtottak, ez pedig biztató a jövőre nézve” – tette hozzá.

Harsányi Gergely a sajtótájékoztatón azt mondta, a válogatott számára minden körülmény adott a jó és eredményes felkészüléshez.


Fotó: MTI/EPA

“A csapat átérzi, hogy nemcsak a világbajnokságra való kijutás, hanem egyben a következő olimpia és a kézilabda jövője is a tét” – fogalmazott a magyar válogatott csapatkapitánya.

Ilyés Ferenc szerint a román csapat átalakulóban van, ezért mindenképpen bizonyítási kényszer van a játékosokban.
“Nagyon bízom abban, hogy a csapat sikerrel veszi a mérkőzést és kiszolgálja majd a nyíregyházi közönséget” – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta, a magyar-román kézilabda-mérkőzéssel búcsúztatja a város a Buszacsát, amelyben idén nyáron teljes körű felújítási munkálatok kezdődnek el. A 2,1 milliárd forintos beruházás keretében teljesen megújul a csarnok, a beruházás várhatóan jövő februárra fejeződik be – mondta a városvezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik