Orosz R. Zoltán

Orosz R. Zoltán

újságíró
’13 óta dolgozik a 24-nél, illetve elődjénél a Hír24-nél, de újságírással debreceni diák kora, vagyis az 1990-es évek vége óta foglalkozik. Bár a szakma rengeteget változott, amióta az volt az álma, hogy egyszer egy igazi szerkesztőség tagja lehessen, igyekszik állni a sarat. Legszívesebben riportokat ír, szinte bármilyen témában a hajléktalanságtól a fine diningig, a csodarabbiktól a pusztuló vasútvonalakig. Szereti megmutatni, hogy mindenben, ami hétköznapinak tűnik, van valami különleges.

Juhász Péter Pált, a Szőlő utcai javítóintézet akkori igazgatóját, illetve élettársát, aki egyben az alkalmazottja is volt, május végén tartóztatták le, emberkereskedelem, kényszermunka és közfeladati helyzettel való visszaélés gyanújával.

2025. 12. 13. 15:23

Mindössze 2 fok, ha hinni lehet a meteorológiának, mégis rengetegen gyülekeznek a Deák téren.

2025. 12. 13. 15:12

Magyar Péter szerdán jelentette be a szombati demonstrációt, miután Juhász Péter, az Együtt volt elnökéből lett politikai tartalomgyártó kedden nyilvánosságra hozott egy videót, amin az látható, hogy Kovács-Buna Károly, a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója, egy feleltetés során kirángat egy fiatalt a padból, majd rátapos a földön fekvő fiúra és bele is rúg egyet.

2025. 12. 13. 15:08

A menet hivatalos eleje most kanyarodik rá a Nyugatinál a Bajcsy-Zsilinszky útra, de sokan, akik nem mentek el az Elvis Presley térig, már az Alkotmány utcában masíroznak.

2025. 10. 23. 12:13

A menet előtt nagyjából 15 meterrel terelik a Valton Security emberei egy kötelet kifeszítve az újságírókat.

2025. 10. 23. 11:35

Semjén Zsolt, szerint azért kell ma kiállni, hogy senki szeretteit ne küldjék haza bádogtepsiben, Csizmadia László pedig hozzátette a nyugati városokba is exportálni fogják a Békemenetet.

2025. 10. 23. 11:16
Olvasói sztorik