Pertársaságot alakítanak a NER-közeli bánya károsultjai, akiknek egy fillért nem ad az Orbán-kormány
Féltucatnyian álltak össze Recsken, hogy egy kártérítési per megindításával a bíróságon szerezzenek érvényt az igazuknak. Bár egy korábbi vizsgálat kimondta, hogy a helyi bányavállalkozás felelős a sárlavináért, mégsem tudott megállapodni a céggel a károsultakat képviselő ügyvéd.
Az Izraelt ért súlyos rakétatámadást követően konzultáltunk a tel-avivi nagykövetségünket vezető ügyvivővel, miután lefújták az egyórányi légiriadót; a nagykövetségen dolgozó munkatársak és családjaik jól vannak – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán kedd este.
Brutális, de igaz: felére csökkent a magyar kocsmák száma az elmúlt másfél évtizedben. Ez tömeges pusztulást jelent, amit azonban az alkoholfogyasztási szokásaink egyáltalán nem magyaráznak. De akkor mi lehet az oka? A Bakonytól Borsodig utaztunk, hogy megkérdezzük a leginkább érintetteket: mi áll a jelenség háttérében, egyúttal feltérképeztük Magyarország kocsmakultúráját.
Tölgyessy Péter: Megmozdult a magyar politika, 14 éve nem volt esély, hogy Orbán megbukjon, most van
Az elemző szerint a kormányra a gazdasági veszély leselkedik.
Több mint 161 ezer, tíz év alatti palesztin gyerek kapta meg a járványos gyermekbénulás elleni első védőoltását azóta, hogy az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) szervezésében hivatalosan vasárnap indult oltási kampány keretében megkezdték a fertőző betegség elleni vakcinák beadását a Gázai övezetben – tudatta kedden a WHO.