„A túlzó kiválasztottság-tudat, ami privilégiumokra tart igényt vagy azokra alapozódik, nem más, mint a fanatizmus egy változata, ami nagyon komoly tévutakra vezethet” – fogalmaz a budapesti, Hunyadi téri neológ zsinagóga rabbija, aki az őt féltő hívek szerint csak keresi magának a bajt. Fináli Gáborral beszélgettünk.
A Costa Blanca mintegy 100 kilométeres szakaszán a becslések szerint több ezer magyar él életvitelszerűen – a többségük a saját ingatlanában. Az egykori olcsóság azonban már a múlté, a lakásárak Spanyolországnak ezen részén is meredeken emelkedni kezdtek. Tengerparti cikksorozatunk második része.
Kiüresedett, bezápult házasságok. Méltatlan helyzetek. Feladott vágyak miatt állandósultan frusztrált felek. Unalomba fulladt napi rutin, kihűlt közös ágy. Ugyan melyikünk ne ismerné ezt a helyzetet – akár a saját, akár a környezetének példáin. Egyáltalán vissza lehet-e fordítani egy ilyen állapotot? Interjú Dr. Domján Mihállyal, párterápiára szakosodott pszichoterapeutával.
Történetünk olyan emberekről szól, akik nagyot csavarva az életükön egy ponton hátat fordítottak a konszolidált városi létüknek és addigi egzisztenciájuknak. Jó pár éve berendezkedtek már a tanyavilágban, és azt mondják: jobbat nem is léphettek volna. Nevezzük őket – önkényesen – kivonulóknak.
A gyermekotthonban nevelkedett egykori drogdíler és tolvaj ma már Pécs megbecsült polgára, ismert gyermekvédő aktivista, alapítványi elnök, állami gondozottak vagány őrangyala, őrültnek tűnő, mégis sikerre vitt projektek kitalálója és működtetője. Wiesner Iván története következik.
Ki hallott már olyasmiről, hogy sittről szabadult bűnözők egy nyomozótisztet hívnak meg esküvői tanúnak? Ki látott már városi rendőrkapitányt Mikulásnak öltözve szórakoztatni gyerekeket? Szabálytalan történet egy szabálytalan férfiról – Varjasi Gáborról, Zalaegerszeg hajdani rendőrkapitányáról.
Csurár Pál kisstílű tolvaj volt, az ötéves börtönbüntetését töltötte Szegeden, amiből három évet már leült, és jó magaviseletére tekintettel hamarosan szabadulhatott volna. De nem érte meg, mert meghalt a tököli rabkórházban – magányosan, kínok között. Ennek nem lett volna szabad így történnie.
Arany-Kovács Rozália roppant elfoglalt, mert küldetése van. Azt szeretné, hogy a hozzá hasonló helyzetű betegeknek ne kelljen azt átélniük, amin ő is keresztülment. Pár év alatt lett belőle tapasztalati szakértő, hivatásos ismeretterjesztő és segítő. Nagy teljesítmény ez egy 49 éves asszonytól, aki jobbára csak guruló járókerettel képes közlekedni az utcán. Portré.
Somogyi Tímea diplomás szociológus, kutató, gyakorlati terepmunkás. A kecskeméti cigánysoron született, ott is élt sokáig, felnőttként úgy ment középiskolába, majd egyetemre, hogy addigra már volt hat gyereke. Mindig olyan ember volt, aki bele akart nyúlni a világ dolgaiba. Sikerült is neki.