Nemcsak az utasok, a járművezetők is fellélegezhetnek, most, hogy véget ért az embert próbáló hőség. Az elmúlt hetekben több bejegyzésben is
Az 1-es villamos gyakran egy szociálpszichológiai kísérlet. Az alapkérdés: ha három villamos érkezik, a tömeg miért a már amúgy is zsúfolt első
Nehezebb hamisítani, de a szélsőséges körülményeket kevésbé bírják a BKK új, hőpapíros bérletei. Száraz, hűvös helyen tartandó; felnyitni, ütögetni,
Két buszt panaszolt be a BKK-nál Anikó. Az egyiknek meleg levegőt fújt a klímája (40 fokban baromi kellemes), a másiknak nem is működött. Pontosabban
Kezdjük a hőségriadó újabb etapját egy jó kis klímás bejegyzéssel. Idén nyáron már több alkalommal is megemlékeztünk arról, hogy gyakran a
A téma a BKK-n utazik, csak le kell fotózni, és szerencsére ti le is fotózzátok. Íme, az elmúlt hetek termése. A szerelembusz Közösségi közlekedés
Tessék szépen minden egyes új budapesti buszt nagyon megbecsülni! Remélhetőleg már csak pár év és mindannyian fellélegezhetünk. Éva is, aki a Határ
A jövőben szigorúbban szabályozzák a BKK ellenőrei és a közterület-felügyelők együttműködését. Mint olvashattátok, az ellenőröktől kulturáltabb
A nagykörúti villamosokon tapasztalható közbiztonsági problémákról közöltünk sok vitát kiváltó levelet június közepén. Egy késelés és egy lökdösődés
Még egy nap van hátra a hőségből. Károly Ma (július 23. csütörtökön) 11:15-kor felszálltam egy a Széll Kálmán tér (leánykori nevén Moszkva tér)
A felújítás óta lényegesen gyorsabb és kényelmesebb az 1-es villamossal utazni; jobb a pálya, korszerűek a megállók, ráadásul a járat végre átmegy
Amíg a légkondi be nem kapcsolásával spórolni lehet, nem szűnik meg az a probléma, hogy a buszvezetők egy része 40 fokban, hőségriadó idején sem
A vihar elől menekült be a BKK Deák téri ügyfélközpontjába múlt szerdán Olivér. A fél ország rommá ázott, a BKK járatai szórványosan közlekedtek csak
Dehogynem. A pótdíjazás nem ettől függ és ez így van jól. Mindenesetre sok olvasónk panaszkodik, hogy az ellenőrök soha nem méltányosak, pedig de,
A BKV-Figyelő 2013-ban csatlakozott a Google, a Prezi és az Espell által létrehozott Nyitottak vagyunk csoporthoz. A kezdeményezés elindítói így írnak
Vajon a lemaradást próbálják behozni azok a járművezetők, akik időnként kihagynak egy-egy megállót? Vagy csak sietős a dolguk? Ezúttal Imre maradt a
Gyakran halljuk, hogy a nagyhangú, veszélyesebbnek tűnő utasokkal az ellenőrök nem mernek ujjat húzni. Ezt a múlt héten egy BKV-s buszvezető is
Az utasok többsége inkább a járatok késésére szokott panaszkodni, Daninak azonban az tűnt fel, hogy az 51-es villamos rendszeresen a menetrendben
Pozíciójukkal visszaélő közteresekre, az utasok közt szelektáló ellenőrökre, indokolatlan fegyelmikre panaszkodik a BKV egyik névtelenséget kérő
Tíz napja zajlik az Egressy úti és a Mogyoródi úti útátjárók felújítása a Nagy Lajos király útján, emiatt a 3-as, a 62-es és a 69-es villamosok
Hamutartónak használt virágtartókra, megrongált padokra, összefirkált falakra és úgy általában mindent elöntő koszra panaszkodik a KöKi végállomáson
Állandó levélírónk, István olyan utas, aki folyamatosan kommunikál a járművezetőkkel. Ennek köszönhetően kiváltságos helyzetben van, időnként olyan
Valami bizarr vallási csoport miatt kellett leszállnia a 112-es buszról olvasónknak. Katalin azt állítja, a közteresek és az ellenőrök a fekete ruhás
Több utast is megtámadott egy nő kedd este a szentendrei HÉV-en, az Aquincum megállónál. A nő, aki többek szerint valamilyen szer hatása alatt volt,