Közélet

A bérletek sem bírják a kánikulát

Nehezebb hamisítani, de a szélsőséges körülményeket kevésbé bírják a BKK új, hőpapíros bérletei. Száraz, hűvös helyen tartandó; felnyitni, ütögetni, felszúrni, sugárzó hő hatásának kitenni tilos. 

Mónika bérlete még egészen egyben van

Nekem a hőpapírra nyomtatott bérlet a gondom. Félidőnél már eléggé leharcolt olvashatóságú. Rá vagyon ugyebár írva, hogy olvashatóságát 8 évig megőrzi, de ehhez biztosítani kell a megfelelő hőmérsékletet és páramentességet, stb. Ez komoly?!

berlet_hopapir1

Majdnem minden nap használom a bérletem, a táskámban van, tokban, külön kis zsebben. Egy nap vagy ötször, hatszor előveszem bemutatásra, ugye. Perpillanat a kánikula sem barátja az olvashatóság megőrzésének. Most 8-dika van, a bérletem 21-ig jó, de mar erőteljesen tűnik el róla a dátum. Nem hinnem, hogy ez csak az én problémám. 

Valóban nem, Dominik még júniusban azzal keresett meg, hogy a képen látható bérletszelvényével mit lehet csinálni, kicserélik-e. Azt javasoltam, vigye be egy BKK ügyfélközpontba, ha van rajta olvasható adat, biztosan kicserélik. Szerencsére a QR-kód olvasható volt, a szelvényt a BKK kicserélte.

 berlet_hopapir2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik