Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megbeszélést folytatott csütörtökön a nyugat-ukrajnai Lvivben Recep Tayyip Erdogan török államfővel, megvitatták a védelmi együttműködést, az Oroszországi Föderáció „nukleáris zsarolását” és az ukrajnai gabonaexport kérdéseit – jelentette az Interfax-Ukrajina hírügynökség az ukrán elnök honlapján kiadott közleményre hivatkozva.
Azzal indul műsorunk, hogy Orbán Viktornak nincs könnyű dolga a nőkkel: se a feleségével, akinek fejében, mint a miniszterelnök egy interjúban mondottakra emlékeztetett, megfordult, hogy a férje életére tör, se a főtanácsadójával, aki dühösen lemondott szegénységűzői megbízatásáról (aztán meg lemondta a lemondást, de az állást nem kéri vissza, innen azonban követhetetlenné válik a történet). Szóval a fő téma természetesen Tusványos és annak nyomán Hegedüs Zsuzsa. A stúdióban Kerner Zsolt, Nagy József, valamint Pető Péter.
Fokozni kívánja együttműködését Franciaország és Szaúd-Arábia az ukrajnai háború nemzetközi hatásainak enyhítése érdekében – emelte ki a francia elnöki hivatal Emmanuel Macron államfő és Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös párizsi megbeszéléséről pénteken kiadott közleményében.