Először egy kocsi, majd egy teherautó hajtott a fogatba hátulról.
A férfi életveszélyes sérülést szenvedett, de kórházba került az asszony is.
Két autó ütközött, majd az egyik fának csapódott. Utóbbi jármű utasa a roncsok közé szorult.
Egyiküket olyan durván bántalmazta, hogy darabosra tört a szemgödre.
Harminchat embernek kellett elhagynia az épületet, amelyet rendőrök, tűzoltók vizsgálnak át.
A sérülteket az aszódi hivatásos tűzoltók szabadították ki feszítővágó segítségével.
A férfi a fiatal telefonját akarta, ezért kétszer mellkason szúrta. Tizenegy évet kapott, de a döntés nem jogerős, a vádlott felmentetné magát.
A férfi azért ölt, nehogy áldozata a szembesítésen lebuktassa. De nem ez az egyetlen bűncselekmény, amiben bűnösnek találták. Társai is bíróság elé álltak.
A szerelvény egy kisteherautóval ütközött össze a vasúti átjáróban.
A 16 éves fiú gyakran lerészegedett, és ilyenkor agresszívan viselkedett.
A jármű tűzifát szállított.
A brutális fegyveres társaság lopott rabolt, támadt. Az elsőrendű vádlott ráadásul aljas indokból megölt egy embert.
A támadó súlyos sérülést okozott.