(VG) A nyugdíjpénztárak portfóliójának negyedéves értékeléséről bocsátott ki iránymutatást a pénzügyi felügyelet (PSZÁF). A közlemény a kasszák befektetési és gazdálkodási szabályairól szóló kormányrendeleteket segít értelmezni. E szerint a magánpénztáraknál a 30 napnál nem régebbi tőzsdei árfolyamot nem birtokló, a börzén jegyzett kötvényeket – a diszkontkincstárjegyeket és az elsődleges forgalmazói rendszerbe bevezetett államkötvényeket kivéve
(Mti) Az EU-tagországok és a tagjelöltek pénzügyminisztereinek malmői találkozóján az unió határozottan elzárkózott a csatlakozás gazdaságpolitikai feltételeinek lazítása elől. Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek Malmőből adott interjújában elmondta, hogy egyes tagjelöltek, köztük Lengyelország részéről merültek fel ilyen igények, például az államháztartási deficitre vonatkozó követelménnyel kapcsolatban. Magyarország sem tart ésszerűnek és
(Mti) A hét végén a franciaországi Calais kikötővárosa lett a Danone nagyvállalat elleni tiltakozás bázisa. Az új megmozdulásban, amelyet több gyárnak a Danone-csoport által bejelentett bezárásának terve váltott ki, legalább 15 ezren vettek részt. Calais a székhelye az egyik bezárásra ítélt kekszüzemnek. A városban ez alkalommal a kommunista párt vállalta a tiltakozás szervezését. Az AP híre szerint rendbontás nélkül zajlott le a megmozdulás. A
(NSZ) Orbán Viktor miniszterelnök méltánytalannak és elfogadhatatlannak minősítette a francia Danone cégnek azt a szándékát, hogy be kívánja zárni a győri kekszgyárat. A miniszterelnök vasárnap Pécsváradon – ahol millenniumi emlékzászlót adott át, az ünnepség után – újságíróknak azt mondta: bár a kormánynak jogi eszköze nincs arra, hogy befolyásolja a Danone szándékát, ennek ellenére tárgyalásokat kezdett a győri üzem tulajdonosával. A miniszter
(VG) Három bankkal tárgyal keresztértékesítési együttműködésről a CGNU Mébit, amely működő hazai nyugdíjpénztárral is keresi a kapcsolatot. A nemrég brit tulajdonba került biztosító járadéki módozattal és vállalkozói kockázati életbiztosításokkal startol. Nyugdíjpénztárral keres kapcsolódási lehetőséget a CGNU Mébit. Mivel a brit CGNU biztosítási csoport a napokban megvette a céget az ABN Amrótól, megszűnt az együttműködés az Aranykor Nyugdíjpén
(VG) Az elmúlt negyedévben jelentősen megugrott a devizabűncselekmények száma. Ezen belül kiemelkedő tételt jelent a cigarettacsempészet: a lefoglalt kartonok értéke meghaladja az egymilliárd forintot. Március végéig összesen több mint négy és fél ezer pénzügyi visszaélést tártak fel a vámosok. Részletek a Világgazdaságban! >>>
(VG) A tavalyi rekordév után az idén számottevően lassul Kelet-Európában a gazdasági növekedés – jósolja az EBRD. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) most közzétett jelentésében a reformok gyorsítására szólította fel a térség országait. Az üzletemberek fórumával a bank Londonban megkezdte tizedik éves közgyűlését. Részletek a Világgazdaságban!
(FN) Egyhe emelkedéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX . A csütörtöki záróárhoz képest a mutató 17,47 pontot emelkedett, és végül 7007,74 ponton zárt. Erősödött az Antenna Hungária, a Globus és az OTP, csökkent viszont a Matáv és a Danubius. A TVK részvényeit nap közben a kibocsátó kérésére felfüggesztették. A várakozásoknak megfelelően enyhe csökkenéssel kezdtek az amerikai piacok. A Dow Jones fél százalékot, a Nasdaq 0,7 sz
(FN, MTI-Eco) A TVK Rt. szerződést kötött a Mol-Trade Mineralimpex-szel alapanyag-ellátásra , amelynek értéke 80-90 milliárd forint – jelentette be Nagy László, a TVK vezérigazgatója a társaság éves rendes közgyűlésén. Elmondta: a Mol leányvállalatával kötött szerződés biztosítja, hogy a külföldről beszerzett bizonytalan ellátást kiküszöbölve extra költségektől mentesüljön a társaság. Ugyanakkor a megállapodás nem zárja ki, hogy a cég kedvező fel
(FN, MTI-Eco) A világpiaci tendenciákat követve a magyar bankközi devizapiacon is tovább gyengült a dollár pénteken. A fizetőeszköz árfolyama 296-297 forint között mozgott a nap folyamán, a zárójegyzés 297.00/05 forintvolt, ami 4,80 forinttal alacsonyabb a csütörtöki zárásnál. A forint továbbra sem mozdul az árfolyamsáv erős széléről Az MNB az euróval szemben rögzített intervenciós sávszélet 267.05 forintban adta meg. A bankközi piacon 297.06/07
(FN, MTI-Eco) Az amerikai Sun Microsystems számítógépgyártó a 2000-2001-es üzleti év harmadik negyedében, vagyis a naptári év első három hónapjában csak 136 millió dollár működési profitot ért el a viszonyítási időszak 509 millió dolláros profitja helyett, ami 73 százalékos visszaesést jelent. Egyszeri tételek nélkül a Sun működési profitja 263 millió dollár volt. Bevétele 4,1 milliárd dollár lett az egy évvel korábbi 4 milliárdos eredmény után.
(FN, MTI-Eco) Oroszország idén várhatóan 17 millió tonnával növeli kőolaj-kitermelését és 10 millió tonnával exportját . Az ágazat teljesítménye akkor bővülhet ilyen arányban, ha az orosz nyersolaj világpiaci ára hordónként 23-25 dolláros sávban mozog majd, és fizetőképes kereslet is mutatkozik az energiahordozó iránt. Oroszország tavaly 125 millió tonna kőolajat exportált az országban kitermelt 312,676 millió tonnából. Az illetékesek azerint idé
(FN) Az amerikai Dell számítógépgyártó 1990 óta először vette át a világpiac vezető helyét a rivális Compaqtól . A Dell az első negyedévben 4,16 millió személyi számítógépet adott el. Ezzel piaci részesedése 12,8 százalékra emelkedett – derült ki a Gartner/Dataquest piackutató San Joséban közzétett vizsgálatából. A tanulmány szerint a Compaq 12,1 százalékos részesedéssel szorult a második helyre. Az Egyesült Államokban a Compaq 0,3 százalékpontta
(FN) A Nagykanizsai Ipari Park és Logisztikai Szolgáltató Központ 140 hektárra tervezett területén több világcég is jelezte befektetési szándékát . Erről a Zala megyei közgyűlés pénteki ülésén adott tájékoztatást Tüttő István, a város polgármestere. Kanizsa észak-nyugati peremén – a General Electric Tungsram Rt. telepéhez kapcsolódva – a tervezett 140 hektár területbõl 48 már ipari park minősítésű. A fennmaradó közel 100 hektár tulajdonre
(FN) Az új villamosenergia-törvény a Gazdasági Minisztérium elképzelése szerint 2003. január 1-én lép hatályba. Az új jogszabály tervezetét a jövő héten ismét tárcaközi egyeztetésre viszik. A törvényt várhatóan még az idén elfogadja a parlament, a gázipari törvény ezzel szemben még nincs olyan állapotban, hogy nyilvánosságra kerülhessen. A kormány 2010-ig ötszázalékos éves gazdasági növekedéssel számol, eközben cél, hogy az összenergia-felhaszn
(FN) A vártnál alacsonyabb volt márciusban a brit kiskereskedelmi értékesítés bővülése , bár az emelkedő trend továbbra is erős – jelentette az ország statisztikai hivatala. A szezonálisan kiigazított havi index megegyezett az előző hónapban regisztrálttal, ez tavaly április óta a legalacsonyabbb értéket jelenti, és jócskán elmrad az előzetes 0,2 százalékos prognózistól. Éves szinten a növekedés mértéke 4,8 százalékos, februárban 5,8 százalék vol
(FN) A Wall Street előző napi emelkedése ellenére kismértékű veszteséggel zárta a hét
utolsó kereskedési napját a tokiói értéktőzsde irányadó részvényindexe . Érzékenyen reagált a Nikkei az elektronikai alkatrészgyártó TDK profitjának visszaesését valószínűsítő jelentésre. A 225 válogatott részvény mutatója 102,61 pontos (0,74 százalékos) visszaesés után 13 765,67 ponton állt a kereskedés végén. Csütörtökön még 226,49 pontot (1,66 százalékot) e
(FN, MTI-Eco) Még az idén felépül a dél-koreai Samsung cég új üzeme Göd külterületén , ahol
televízióképcső és plazmatévé összeszerelésre rendezkednek be – közölte Szegedi Sándor, a város polgármestere. Elmondta: a Samsung 18 ajánlat közül választotta ki a 700 millió dolláros, mintegy 210 milliárd forintos beruházás helyét, a 2/A út mellett egy 30 hektáros, korábban mezőgazdasági művelésre használt területet. A város 10 évre iparűzési adómentes
(FN) A Microsoft tegnap este közzétett eredményei felülmúlják az előzetes elemzői várakozásokat . A március 31-én véget ért negyedévben 2,5 százalékkal 2,45 milliárd dollárra (részvényenkénti 0,44 dollárra) nőtt a szoftveróriás nyeresége. Egy évvel korábban ez az adat 2,39 milliárd dollár volt. A cég bevétele 14 százalékkal, 5,66 milliárd dollárról 6,46 milliárd dollárra nőtt. Ez elsősorban a Windows2000, az SQL és az Exchange növekvő értékesítés
(FN, IE-NYB) A TVK-tól kapott állásajánlatot Molnár József, a BorsodChem korábbi vezérigazgató helyettese . Molnár úr közgazdász, akit minden bizonnyal a MOL kért fel a TVK igazgatói, esetlegesen vezérigazgató helyettesi pozíciójára. A hír alapján elképzelhető, hogy jelentős átrendeződések következnek be a magyar vegyiparban. Nem zárható ki az sem, hogy immár a MOL is hajlik a TVK és a BC összeolvasztására, amennyiben sikerül egyezséget kötnie az
(FN) A svéd multinacionális társaság második negyedéves veszteségekről adott hírt , és közölte, hogy költségeinek csökkentésére 10 ezer fős leépítést tervez. Az elbocsátások így idén meghaladják a 14 ezer főt, amely a teljes dolgozói létszám 13 százalékát jelentik. A cég az év első negyedévében 347,3 millió dolláros veszteségről számolt be. Az Ericsson a Motorolához és az Alcatelhez hasonlóan amiatt került súlyos helyzetbe, hogy a korábbi várakoz
(FN) A 70 százalékos piaci részesedésű Nokia bejelentette, hogy első negyedéves nyeresége a vártnál 9,4 százalékkal több lett , amely elsősorban a korábbi költségcsökkentések kedvező hatásait igazolják. A finn cég egyúttal jelezte, hogy éves szinten a korábban várt 25-35 százalékos növekedés-előrejelzéssel szemben már csak 20 százalékos duzzadásra számít eladásai tekintetében. Éves szinten bevételei növekedtek, hiszen a korábbi 891 millió eurós,
(FN) A Budapesti Értéktőzsde kis gyengüléssel 6973,33 ponton kezdte a kereskedést pénteken. A főbb nyugat-európai tőzsdeindexek közül a londoni FTSE-100 0,2 százalékos emelkedéssel, a frankfurti DAX viszont 0,32 százalékos gyengüléssel nyitott. – A magyar piac csütörtökön nem reagált az újabb amerikai kamatcsökkentés kedvező hírére, így várhatóan pénteken „bepótolja” az elmaradt emelkedést – véli Detrekoi László, a CIB Értékpapír Rt. elemzője. P
(FN) Az eurózónában márciusban – csakúgy, mint februárban – 2,6 százalékos inflációt mértek éves szinten , szemben a Reuters által megkérdezett elemzők 2,5 százalékos prognózisával. Az energiaárakat nem tartalmazó index 2 százalékról 2,3 százalékra emelkedett, míg az élelmiszerárakat is kiszűrő maginfláció 1,7 százalékról 1,8 százalékra nőtt. Szakértők szerint ezzel csökkent az esélye annak, hogy az Európai Központi Bank (ECB) – követve a Fed pél