Belföld

Plazmatévék Gödről

(FN, MTI-Eco) Még az idén felépül a dél-koreai Samsung cég új üzeme Göd külterületén , ahol televízióképcső és plazmatévé összeszerelésre rendezkednek be - közölte Szegedi Sándor, a város polgármestere. Elmondta: a Samsung 18 ajánlat közül választotta ki a 700 millió dolláros, mintegy 210 milliárd forintos beruházás helyét, a 2/A út mellett egy 30 hektáros, korábban mezőgazdasági művelésre használt területet. A város 10 évre iparűzési adómentességet ajánlott fel, ám egyéb adókból hozzávetőleg évi 15-20 millió forint pluszbevételre számítanak. Ezt az összeget csatornázásra, utak aszfaltozására kívánják fordítani. A terv szerint az új üzem alapkövét május 24-én helyezik el, és az összeszerelő gyár egy része november végére már elkészül. Ekkor 600-700 embernek adhatnak itt munkát. A második ütemben 2004-re épül fel a teljes gyár, amely 3600 főt foglalkoztat majd. Gödön jelenleg 2-4 százalék a munkanélküliek aránya, a városvezetés reményei szerint a Samsung beruházása gyakorlatilag teljes körű foglalkoztatottságot biztosít majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik