Harmincöt évvel ezelőtt Marcello Mastroianni és Hanna Schygulla főszereplésével mutatták Sándor Pálnak a pesti Broadwayről – a rendező szerint „kicsit Magyarország történetéről” – szóló filmjét, a Miss Arizonát. Az itthoni premier előtti sajtótájékoztató meghívóján a világsztárok védelmében az is szerepelt: „Ne tessék sokat kérdezni!”
Negyven évvel a könyv kiadása után, 1964. február 6-án mutatták be a Kosztolányi-regény filmváltozatát. Kiugró sikert aratott: Páger Antal elnyerte a legjobb férfi alakítás díját Cannes-ban. A szereposztás amúgy is pazar volt Bara Margittal, Darvas Ivánnal, Latinovits Zoltánnal, Tolnay Klárival, és a szörnyen elcsúfított címszereplővel, Nagy Annával.
A Szépek és bolondok első osztályú mozi volt harmadosztályú játékvezetőkről. Főhőse nem hordott szemüveget, ám amikor bekiabálták neki, hogy „szemüveget a bírónak!”, feltett a pályán egy okulárét. „Nem láttam semmit – mondta. – De tiszteltek.” Feledett-feledhetetlen filmek, 10. rész.