A helyi vízszolgáltató feljelentést tett. Tízmilliárdos beruházással korszerűsítették a rendszert, azt mondták, kizárt a vízminőségi probléma.
Biztos munkahelyet és prémiumot is ígér a dolgozóknak. A dízelbotrány kapcsán azt mondta: kifogástalanok a Győrben készült motorok.
Térfigyelő és pánikgomb is lesz a futópálya mentén.
A világbajnokságon szerzett bronzérmét egy mozambiki futó kapja meg.
Ott is nekiláttak a lefejezéseknek és a lakosság terrorizálásának, de nem tudni, ki finanszírozza őket.
Legalább 27 halottja van a támadásnak.
Valójában az összes európai tagállam között osztanának el ennyit, ennek ellenére továbbra is azzal kampányolnak, hogy hozzánk érkezik 160 ezer ember.
A kérdéses céggel még az MSZP-SZDSZ-es kerületvezetés kezdett üzletelni, majd Dr. Kocsis Mátéék folytatták – állítja a párt.
Keresztény családokat fogadnak be Szíriából, de volt, aki megmondta: addig nem teszi be a lábát a templomba, amíg ott vannak az idegenek.