Nyár közepétől új vezetővel bővült a távközlési társaság menedzsmentje.
A dublini szabályok alapján több mint hatezer embert küldtek vissza Németországba, a németek viszont jóval kevesebbet más államokba.
Megerősítették a rendőrségi jelenlétet a bécsi főpályaudvar és a főváros közelében lévő repülőtéren is.
Engedély nélküli pénzügyi és befektetési szolgáltatás miatt szabott ki összesen 1,3 milliárd forint bírságot a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az tárca szerint gyámhatóság, a család- és gyermekjóléti szolgáltató is „helytelenül értékelte” a gyermek veszélyeztetettségének mértékét. Mint ismert, a picit benyugtatózott apja leejtette.
A kormány azzal vádolja Gülent, hogy utasítást adott a múlt hónapban megkísérelt puccs végrehajtására.
A kutatócsoport szerint az állatkísérletek eredményei nagyon biztatók voltak.
A tűz miatt pedig mintegy 4 ezer embert kellett evakuálni.
Az amerikaiak előtt álló választási lehetőségek tükrében a hivatalban lévő elnök, Barack Obama nem is tűnik olyan rossznak.
A közelmúltban történt terrorcselekmények miatt sorra éri a negatív diszkrimináció a muszlim utasokat a repülőgépeken.