Közélet

Előválasztást tervez 2017-re az MSZP elnöke

molnár-gyula (ingyenes, vágott)
molnár-gyula (ingyenes, vágott)
Molnár Gyula azt szeretné, hogy minden körzetben csak egy "demokratikus ellenzéki" jelölt legyen 2018-ban a Fidesszel szemben, és aki ebbe nem megy bele, az szerinte Orbán Viktort támogatja. A jelölteket egy 2017-es előválasztáson választanák ki, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjét viszont szerinte a szocialistáknak kell megnevezniük, hiszen ők a legerősebbek.

A következő hetekben vagy hónapokban az MSZP-nek a “változást akarók” pártjává kell válnia, szélesítenie kell a támogatói és szimpatizánsi rétegét, valamint meg kell szerveznie a pártcsaládok közötti együttműködést – mondta Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke csütörtökön Békéscsabán. A pártelnök szerint az MSZP a jövőben kritikusabb lesz, ugyanis sokan ennek hiánya miatt fordultak el a párttól. Épp ezért Tóth Bertalan frakcióvezetőt és Harangozó Tamást a „kormánypárti mutyik következetes feldolgozására” kérte fel.

Mivel úgy tapasztalják, hogy a parlamenti munka 80 százaléka nem a kormányzásról, hanem a „mutyik legalizálásáról” szól, a párt kivonul ebből, helyette a maradék 20 százalékra koncentrál, és hetente önálló indítványokat nyújt be. Példaként említette, hogy kezdeményezik a sztrájkjog Munka törvénykönyvébe történő visszaemelését, vagy azt, hogy az alapfokú oktatási intézmények kerüljenek vissza azokhoz az önkormányzatokhoz, amelyek vállalják működtetésüket.

Már ’18-ra készülne

Molnár Gyula fő feladata az is, hogy azonnal meg tudják kezdeni a felkészülést a 2018-as választásra, amiben elengedhetetlennek tartja, hogy a „demokratikus ellenzék” mind a 106 választókerületben csak egy jelöltet indítson a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben. Ebben a folyamatban az MSZP október végére, november elejére kijelöli saját jelöltjét, és azt kéri a baloldali ellenzéktől, hogy ugyanígy járjon el.

Ahol több jelölt van, 2017 nyaráig egy előválasztás formájában ki kell választani, ki vegye fel a versenyt a kormánypárti jelölttel – mondta Molnár. Hadházy Ákos, az LMP társelnökének az Ökopolisz Nyári Akadémián az előválasztás elutasítására vonatkozó kijelentésére reagálva Molnár Gyula úgy fogalmazott: ha valaki kimarad ebből, „akkor Orbán Viktort támogatja”.

A miniszterelnök-jelöltet 2017 nyarán tervezik megnevezni. Az MTI kérdésére válaszolva a pártelnök azt mondta: bár ismeri Botka Lászlónak a jelöltséget elutasító nyilatkozatát, ha pártpolitikusban gondolkozik, az egyedüli lehetséges jelöltnek a szegedi polgármestert tartja. Szerinte ugyanakkor, hogy „nem Orbán Viktor 2.0-t” kell megtalálniuk, ezért nem biztos abban, hogy egy „kemény pártpolitikust” kell jelölni, sokkal inkább egy kívülről jövő, hiteles személyre van szükség.

A kormányfőjelölt személyét az „együttműködés legerősebb pártjának” kell megneveznie, és ez az MSZP – jelentette ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik