Nagyvilág

Tizennégy ausztriai rendőrállomás kapott terrorfenyegetést

A hatóságokhoz csütörtökön reggel hét órakor érkezett egy helytelen angolsággal megírt, merényletek elkövetésével fenyegető email, amely bécsi, alsó-ausztriai és stájerországi rendőrségi központok címeit tartalmazta, valamint szerepelt benne a bécsi főpályaudvar (Hauptbahnhof) és az alsó-ausztriai schwechati repülőtér neve is. A levélben olvasható továbbá a tervezett merényletek pontos dátuma és időpontja is.

A feltételezések szerint az email küldője egy szélsőséges iszlamista körökből származó embert, azonban a nyomozók jelenleg a feladó személyazonosságát próbálják megállapítani. Korábban ugyanerről az emailcímről már több fenyegetés is érkezett, azonban a csütörtöki levélben már konkrétumok is szerepeltek – közölte az osztrák belügyminisztérium.

A tárca bejelentése szerint haladéktalanul megtették a szükséges és célzott biztonsági intézkedéseket, megerősítették a fenyegető emailben említett épületek védelmét. Továbbá átvizsgálták a schwechati repülőteret és a bécsi főpályaudvart, azonban nem ürítették ki az épületeket.

Wolfgang Sobotka belügyminiszter csütörtökön délután azt közölte, hogy “aggodalomra igen, pánikra azonban nincs ok”.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik