Figyelő Top 200 (2001): Vegyipar

Ami az ágazat jövőjét… …pozitívan befolyásolhatja: • A minél alacsonyabb szinten stabilizálódó alapanyagárak, elsősorban a kőolaj esetében • A Mol további regionális térnyerése …negatívan befolyásolhatja: • Az unió gazdasági recessziója • Az orosz műtrágya-import további növekedése

Tekintettel a 2000-ben elért 6-7 százalékos növekedésre és az erre alapozott pozitív prognózisokra, akár jelentős visszaesésként is értékelhetnénk a tavalyi félszázalékos vegyipari bővülést. Az összkép alapján azonban a helyénvaló olvasat inkább így hangzik: a szektor a gyökeresen megváltozott gazdasági körülmények között is szinten tudott maradni, ami azt jelzi, hogy a piacgazdaságban kialakult viszonyok mára egészséges, életképes szerkezetbe rendeződtek.

Az iparág lassú növekedése részben a szerkezeti hangsúlyok átrendeződésével járt. Miközben tehát egyes alágazatok sokat veszítettek termelési kapacitásaikból, vagy felvásárló piacaikból, aközben mások komoly győzelmeket könyvelhettek el az elmúlt évben. Minthogy meglehetősen exportorientált ágazatról van szó, ezek az átalakulások jórészt a külföldi piaci hatások függvényében történtek. Akadnak persze ellenpéldák is: míg az őszi amerikai terrorcselekmények és az azt követő Anthrax-pánik komoly konjunktúrát hozott a világ gyógyszeriparának, addig hazánkban ez a szektor, szinte megmagyarázhatatlan módon, recessziót élt meg.

Ugyanígy a visszaesés dominált a vegyipar másik hagyományosan meghatározó területén, a műtrágyagyártásban is. A szakértők ezt a jelenséget a szegmensben meglévő speciális versenyhelyzettel magyarázzák: a nitrogén tartalmú műtrágyák petrolkémiai alapon készülnek, alapanyaguk tehát a földgáz, amit a hazai gazdaság jórészt a volt keleti blokk országaiból importál. A földgáz ára pedig az egykori szovjet tagországokban – elsősorban Oroszországban – a pillanatnyi gazdasági érdekeknek megfelelően “külön életet él”. A nálunk viszonylag drágán beszerezhető alapanyaggal szemben az orosz piac tehát – saját nyersanyagból – rendkívül olcsó készterméket, vagyis műtrágyát tud szállítani. A olcsó importárura a belső piac védelmében az Európai Unió tagországai rendkívül magas vámot vetnek ki, a magyar szabályozási rendszer azonban ez idáig nem bizonyult elég hatékonynak. Miközben a hazánkban felhasznált műtrágya mennyisége érdemben nem változott, az ország műtrágyagyártása a korábbinak körülbelül háromnegyedére esett vissza, az iparág egyik meghatározó magyar szereplője, a Péti Nitrogénművek vezetősége pedig állítólag az üzem bezárását fontolgatja.

A tervgazdaság évtizedeiben Magyarországot valóságos növényvédőszer-nagyhatalomként tartották számon. A régi dicsőségnek azonban árnyéka is alig maradt, a hazai gyártás mára gyakorlatilag elhanyagolható. A piacképes, eladható növényvédő szerek gyártása ugyanis rendkívül innováció-igényes, így a rendszerváltás utáni permanens tőkehiány itt szinte helyreállíthatatlan károkat okozott. Bizonyára hosszú időnek kell eltelnie addig, amíg a szektor újra világszínvonalú, és külföldön is versenyképes termékeket tud majd előállítani.

A győztesek közé sorolhatjuk ezzel szemben a kozmetikai és háztartási vegyi ipart, amelyek 2001-ben az átlagnál nagyobb növekedést produkáltak. Ez utóbbi szempontjából döntő jelentőségű az az üzletpolitika, amelyet az elmúlt években a piacvezető multinacionális cégek – az Unilever, a Henkel Magyarország, a Procter & Gamble – kialakítottak. A koncepció, amely szerint a piacgazdaságba nemrég bekapcsolódott térséget nem külön országokként, hanem egész régiókként kezelik, jelentősen megváltoztathatja e cégek egy-egy országba helyezett gyártó, disztribúciós, vagy infrastrukturális kapacitásait.

Magyarország néhány szempontból lépéselőnyben van: a viszonylag olcsó, mégis megfelelően képzett munkaerő, az elfogadható állapotban lévő infrastruktúra nemegyszer hazánk mellett szól, a vállalatok döntéseinek következményeit azonban csak nehezen lehet megítélni. Bevett gyakorlat ugyanis, hogy egy multi különböző divízióinak regionális központjait más országokba, városokba helyezi, s e téren a közép- és kelet-európai régióban meglehetősen kiegyenlített a helyzet. Nehezíti ugyanakkor a tisztánlátást, hogy számos adat még a szűk szakmai berkekben is titkolózás tárgya. Érdekes jelenség, hogy az egymással versengő cégek árbevételét még abban a szervezetben – a Magyar Kozmetikai-, Mosó- és Tisztítószer Ipari Szövetségben – sem ismerik, amelyik a tagdíját épp ez alapján állapítaná meg.

Nem hozott radikális változást a 2000. év emlékezetes ügye, a BorsodChem tulajdonoscseréje sem. Úgy tűnik, az orosz tőke magyar vegyiparban való térnyerése inkább csak érzelmi okokból, semmint racionális, gazdasági szempontból keltett riadalmat. A tranzakcióból kerekedett vihart két év távlatából a szakértők inkább politikai, mintsem gazdasági polémiaként értékelik. Minthogy a Gazprom erőfeszítései a TVK megszerzésére – amelyek végletes esetben a Mol térdre kényszerítéséhez vezethettek volna – meghiúsultak, a két társaság most a kivárás és az “egymásra figyelés” taktikáját választotta. A küzdelem immár nem hazai terepen, hanem a nemzetközi piacon fog eldőlni. A végső tét az, hol legyen a jövőben a térség petrolkémiai központja, mindez azonban pillanatnyilag nem befolyásolja közvetlenül a magyar vegyipar egészét.

A csatlakozási tárgyalások szempontjából érzékeny kérdésként emlegetett környezetvédelmet gyakran hozzák összefüggésbe a vegyiparral, vagy annak különböző alágazataival. A látszat azonban ezúttal csal. Hazánk a környezetvédelmi kiadások szempontjából elmarad ugyan a csatlakozáshoz szükséges normáktól, a vegyipar mértékadó vállalkozásai azonban minden kétséget kizáróan felülmúlják az országos átlagot. Egyre több hazai cég megfelel az EU 1996-ban elfogadott IPPC (Integrated Pollution Prevention and Control) direktívájában előírt feltételeknek. Az erről tanúskodó ISO 14000 minőségbiztosítási tanúsítvány a szakszövetségekbe való felvétel alapfeltételévé vált. A vegyipar helyzete tehát mind környezetvédelmi, mind pedig üzembiztonsági szempontból megfelel az uniós átlagnak.

A tartósan erős forint semlegesen érintette a vegyipar egészét. A műanyaggyártó – más terminológiával műanyagalapanyag-gyártó – szegmens erősen exportorientált, így értelemszerűen kára származott a felértékelt forintból. Ez azonban nagyrészt megtérült azon hitelek törlesztéseinél, amelyek – a piacgazdaságba való átmenet örökségeként – a mai napig terhelik a vállalkozásokat.
“A hazai vegyipar összességében egészséges terület” – értékeli az elmúlt esztendőt Bondár László, a Magyar Vegyipari Szövetség főtitkára. A szegmens kulcsfontosságú részei életképesek, jók, a többi ágazat pedig korrektül halad az útján. Az iparág kibocsátása nemzetgazdasági szempontból megfelelő, a vezetés színvonala pedig egyenesen jónak mondható. Az elmúlt években elkezdődött növekedés hatására a mai vegyipari termelés a rendszerváltás előttinek mintegy 80 százalékára állt vissza, ez azonban, az időközben átalakult struktúrát is figyelembe véve, racionálisnak tetszik. Az amúgy is nyílt hazai gazdaság vegyiparának alapvető folyamatai továbbra is a globális tendenciáktól – az amerikai gazdaság folyamataitól, valamint az uniós csatlakozás stádiumaitól – függenek, így nagyrészt jósolhatatlanok. A világgazdasági dekonjunktúra néhány hónapjának radikális megszorításai után azonban mindenki a “jobb időkben”, vagyis a további, visszafogott bővülésben reménykedik.

Vegyipari cégek toplistája, 2001 (millió forint)