A Videoton 1-0-s előnyről, azaz kedvező helyzetből várja a Gent elleni, idegenbeli visszavágót az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójában.
Pajkos János szerint a Debrecen nem tudta megismételni azt az elszántságot és lendületes játékot, amit az előző meccsen mutatott.
A somogyiak reményei szerint Hegedűs, Horváth és Pavlovics is felépül a hétvégi meccsre.
A kecskeméti edző, Török László tartotta az MTK ellen gólt szerző Sós Márkónak tett ígéretét.
Rasszista megnyilvánulások miatt százezer forintot kell fizetnie a klubnak.
A kanadai-olasz játékos meggyőzte a KTE szakmai stábját az edzőmeccseken mutatott játékával, így szerződést ajánlottak neki.
A HJK-Celtic mérkőzésen a vendégek sikerében bízunk. Izlandon egy hendikepes hazai győzelmet választottunk...
2012. 08. 08. 07:37
A DVSC 2-0-ra kikapott a fehérorosz BATE Boriszovtól a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján, Nyíregyházán.
Az Admiral-Haladás teremlabdarúgó-csapata 4-2-re kikapott a bajnoki címvédő Rába ETO otthonában, felkészülési mérkőzésen.
Pásztor József szerint minden fronton erősödött a nyáron a Békéscsaba, így van esély jó eredményt elérni.
Túl nagy elmozdulás nincs, de folytatódott a városvezetés és a ZTE FC Zrt. párbeszéde.
Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán
Hosszas tárgyalások után kedden aláírta kölcsönszerződését a Lombard Pápa csapatánál Simon András. A támadó a Győri ETO FC-től érkezik, és a tervek szerint 2013. június végéig marad. Mint ismeretes, Simon a bakonyiakkal kezdte a felkészülést, így nem lesz nehéz számára a beilleszkedés, és úgy tűnik, már a hétvégén, a Ferencváros otthonában bemutatkozhat a Lombard színeiben.
Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán
Az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Szigetszentmiklósi TK-Erima csapatával készül Zsivoczky Norbert, aki legutóbb a Ferencváros együttesében szerepelt, s a közelmúltban a Siófoknál próbálkozott. Az MTK-tól távozó Hajdú Sándor is az SzTK-hoz kerülhet, ő a múlt hetet Tatabányán töltötte.
2012. 08. 07. 17:25
Hannich Péter sem elégedett az ETO eddigi teljesítményével.
A zalaegerszegi Kádár Tamás távozott Angliából, és Németh Krisztián csapattársa lett a holland Rodánál.
László Csaba hamarosan bemutat egy közös fotót, mert nem hagyja annyiban Sousa támadó szavait.
A mezőny egészét tekintve gyakorlatilag változatlan játékos-mutatók mellett zajlott le az OTP Bank Liga második fordulója.
Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán
Már csak egy hely kiadó az NB II Keleti-csoportjában szereplő Szolnoki MÁV FC keretében. A szakmai stáb alaposan megfontolja, hogy kit igazol, mindenesetre a hétvégén is teszteltek próbajátékost Turcsik Tamás személyében. A legutóbb Zalaegerszegen, korábban Diósgyőrben futballozó védő sorsáról hamarosan döntenek – írja a klub honlapja.
Az már korábban eldőlt, hogy a négy paksi játékoson (Bohner Roland, Nagy István, Tamási Gábor, Vári Barnabás) kívül, Kiprich Dániel Tatabányáról, Fritz Attila Vecsésről érkezik a klubhoz. A héten pont került Szeleczki Alex ügyére is, az elmúlt idényben kölcsönben szereplő utánpótlás-válogatott belsővédő további fél évig a Szolnok játékosa marad – adta hírül a klub hivatalos oldala.
Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán
Az elmúlt héten kialakult az NB II Nyugati-csoportjában szereplő FC Ajka végleges kerete. Czanik Károly a Gyirmót, Kanta Szabolcs a Siófok csapatától érkezett, Szép Tamás visszatért, illetve csatlakozott a csapathoz Nagy Bálint, a Haladástól, illetve Szabó Péter, a Diósgyőr együttesétől – írja a klub honlapja.
Az újpesti védő egy évre szerződött a német negyedik ligába.
Nem tudja házon belül megoldani a kiutált Pölöskey Péter pótlását az FTC.
Remek mérkőzéseket hozott az I. Honvéd Merkantil Bank Kupa utolsó játéknapja is.
A Debrecen a BATE gárdájával meccsel. A Horn nem tudja megállítani az Austria Lustenaut...
2012. 08. 07. 07:33
Két olyan játékosa is van a Diósgyőrnek, akinek a vallása miatt ezekben a napokban böjtölnie kell.
- 08:30 „Miért csinálod ezt?” – kiderült, mit kiabált kiállításakor Vinícius a bírónak
- 08:28 Magyar fiatalok kerültek bajba Ausztria legmagasabb hegyén
- 08:22 Pottyondy Edina: Kultúránk alapvetése, hogy mindenkinek jár egy második esély
- 07:42 Dróntámadás ért két hajót Bulgária partjainál
- 07:35 Úgy nyerte el a MAVIR telephelyeinek takarítását öt régióban is Kovács Zoltán feleségének a cége, hogy mindenki mást kizártak
- 07:30 Kispolszki, Volga, Zaporozsec – mennyit tudsz a szocialista autócsodákról?
- 07:21 Zelenszkij szerint az oroszok máris megszegték Tump energetikai tűzszünetetét
- 07:04 Keddi friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:01 Halálos incidens történt egy amerikai vidámpark hullámvasútján
- 07:00 Megoszthatja a nyugdíjasokat a kormány nyugdíjemelési terve
- 07:00 Kvíz: Ki kicsoda a Windsor-házban? Lássuk, mennyire vagy képben!
- 07:00 Óriási kedvezmények a hajdú-bihari termálfürdőkben
- 06:43 Javította a magyar gazdaság növekedési kilátásait az IMF
- 06:29 34 évesen meghalt RJ Mitte, a Breaking Bad színésze
- 06:00 Hollókő: ahol a hagyomány nem emlék, hanem létező valóság
- 05:53 Újabb csapás a Mészáros-birodalomra: a sztrádakoncesszió után a vasútépítő üzletág dőlhet be
- 06:29 34 évesen meghalt RJ Mitte, a Breaking Bad színésze
- 07:00 Megoszthatja a nyugdíjasokat a kormány nyugdíjemelési terve
- 21:47 „Sopron Magyarország. Pont.” – a Tisza alelnöke a Fideszt és a Mi Hazánkot kérdezi az AFD Nagy-Németország térképéről
- 07:30 Kispolszki, Volga, Zaporozsec – mennyit tudsz a szocialista autócsodákról?
- 07:00 Kvíz: Ki kicsoda a Windsor-házban? Lássuk, mennyire vagy képben!
- 20:18 Orbán: A 16 éves kormányzás alatt fantasztikus dolgokat hajtottunk végre
- 07:01 Halálos incidens történt egy amerikai vidámpark hullámvasútján
- 21:00 Cristiano Ronaldo: Én vagyok a történelem legjobbja és pont
- 17:18 „Adott esetben a mandátumától is meg kell válnia” – kedden tárgyalja a Tisza-frakció etikai bizottsága az egzotikus állatokra vadászó képviselő ügyét