Milyen eredményeket hoz az NB/I 3. fordulója?
2012. 08. 10. 07:04
A Videoton 3-0-ra nyert a belga Gent vendégeként az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján, így kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel jutott tovább.
Bár szó volt róla, mégsem jött egy holland csatár próbajátékra a Pécsi MFC csapatához.
Öt fiatal játékos is az NB II-es Bajai LSE együttesében folytatja pályafutását.
Montvai Tibor szerint a Nyíregyháza Spartacus alkalmas lehet az NB II Keleti-csoportjának megnyerésére.
A Debrecen ellen győztes gólt szerző Zámbó Bence korábbi klubja, a Győri ETO ellen is ugyanúgy készül, mint máskor.
Lassacskán három hónapja nem kaptak fizetést az MTK-t elbúcsúztató Dunakanyar-Vác játékosai.
A papírmunka lebonyolítása után új többségi tulajdonosa lesz a Vasas Futball Club Kft-nek.
Az OTP Bank Liga harmadik fordulója után már 21 játékvezető mondhatja el magáról, hogy vezetett meccset a mostani szezonban.
2012. 08. 09. 11:38
A Vasasból érkező próbajátékosok távoztak, de középpályás, kapus és támadó még kell.
Magyar Kupa: az MTK tizenegyesekkel kapott ki Vácon, az Eger gólt sem lőtt Nyíregyházán.
Az Elfsborg kiütheti a Horsenst az északi rangadón. A Genk az Aktobe ellen gólgazdag mérkőzést vívhat...
2012. 08. 09. 07:48
Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán
Augusztus 24-én, az eddig megszokott 12 csapat helyett tizeneggyel rajtol a férfi futsal NB I új szezonja. Változik a bajnokság lebonyolítása is, immár nem egyenes kieséses rendszerben zajlik majd a rájátszás, hanem lesz felső- és alsóház. Az interneten már elérhető az alapszakasz sorsolása is. Mint láthatjuk, egy hely üresen maradt. Nem találjuk a Gödöllőt, amelyről kijelentették a szövetségben, hogy nem indulhat, viszont mintha várnák vissza a tavaszi bronzérmest...
Továbbra is keresik a szövetségben dolgozó Kozma Mihály utódját Debrecenben.
A budaörsiek leigazolták az üllői Cső-Montage-tól Reveland Zoltán kapust.
Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán
Összeállt az NB II Keleti-csoportjában szereplő SzTK-Erima kerete, összesen huszonöt játékos szerepel az együttesben. A vezetőségnek szerdán sikerült megállapodnia Bali Péterrel (Pápa, Siófok, Veszprém) és Iraklij Kvekveskirivel is (Pécs), így ők is csatlakoznak a gárdához – áll a klub honlapján.
2012. 08. 08. 17:52
Szabó Balázs személyében egy korábbi labdarúgó tér vissza Kozármislenybe.
2012. 08. 08. 17:43
Épül, készül a villanyvilágítás az egri Szentmarjay Tibor Stadionban.
Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán
Az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Gyirmót FC vezetése megállapodott Cseri Tamással, aki így meghosszabbította szerződését. Ennek megfelelően a 24 éves középpályás 2015-ig kötelezte el magát. Szintén további két évvel hosszabbított Laki Balázs, a 27 éves támadónak jövőre járt volna le a szerződése.
Próbajátékosok és sérültek nélkül kezdte a hetet a Diósgyőr.
A pécsi Nagy Olivér ismét egészséges, és szombat este, az FTC ellen vissza is tért a pályára.
Az NB I újoncainak főszereplésével, Vácon és Nyíregyházán elindul a Magyar Kupa küzdelemsorozata.
A világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet, Magyarország már 28. helyen áll.
- 10:57 Tarr Zoltán üzent a kulturális költségvetést bíráló szépíróknak is: Legyenek bizalommal!
- 10:57 Kik voltak 1956 hősei, és milyen újdonságokat derített ki róluk egy friss kutatás?
- 10:39 Kitiltották a Hír TV két munkatársát a Parlamentből
- 10:37 Pedagógusok Szakszervezete: A válságból való kilábaláshoz ez kevés
- 10:14 A zöldség-gyümölcs áfájának csökkentését kérik a termelők
- 10:05 Meghalt a spanyol csatár, aki az ellenfél kapusával ütközött
- 09:58 Létrehozza a Működő és Emberséges Magyarország Intézetet a kormány
- 09:50 Mckenna Grace még nem akar meztelenkedni a hollywoodi filmekben, mert van egy nagy álma
- 09:49 Ideiglenes holdat fedezett fel a Föld körül egy magyar csillagász
- 09:25 Nyomoznak a Nagy Márton testvére körétől vásárolt új iparkamarai székház ügyében
- 08:58 28 év és 50 ezer kilométer gyaloglás után hazatért Karl Bushby világutazó
- 08:55 Munkaszüneti nappá nyilvánították december 24-ét
- 08:54 Holnap zuhan le a NASA űrtávcsöve, ezeken a területeken csapódhatnak be darabjai
- 08:53 Romlott a spanyol labdarúgó állapota, aki egy horrorütközés miatt került kórházba
- 08:56 Balaton: egy átlagos csapadékú tél nem elegendő a nyári veszteség pótlására
- 07:00 Kvíz: felismered a 80-as évek házibulijainak slágereit – az első soruk alapján?
- 06:22 Török Gábor Feledy Botondról: Azért ez nem kis bravúr
- 07:32 Magyar Péter: Felajánlottuk Feledy Botondnak a lemondás lehetőségét, aki ezzel nem élt
- 07:24 Itt a címlista a láthatatlan traffipaxokról
- 08:58 28 év és 50 ezer kilométer gyaloglás után hazatért Karl Bushby világutazó
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
- 20:46 Itt az új tankerületi vezetők listája: a kormány 60-ból 55 igazgatót lecserél, a többi helyet újrapályáztatja
- 07:03 444: Közpénzből fizethették Pócs János fiának lézershow-ját
- 08:49 „A Fidesszel mindenki jól jár!” – nyomoznak a Németh Balázsékat népszerűsítő kiadványok ügyében
- 07:48 Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek