Újabb találkozás vár Sidney Prescottra és a Szellempofára: Neve Campbell megerősítette, hogy visszatér a Sikoly-filmek nyolcadik részében. Az 53 éves színésznő az Associated Pressnek adott interjújában beszélt a terveiről.
Campbell a közelgő munkái között említette a Sikoly 8-at is, amelynek előkészületei már zajlanak. Amikor arról kérdezték, hogy milyen megpróbáltatások várnak Sidney Prescottra, nevetve hárította el a kérdést.
Tudjátok, hogy a Sikoly 8-ról semmit sem árulhatok el. De benne leszek
– idézi a színésznőt a Variety.
Így vált final girllé
Campbell az 1996-ban bemutatott, Wes Craven rendezte első Sikolyban alakította először Sidney-t.
A színésznő a hét eddigi filmből hatban szerepelt, a 2023-as hatodik részt azonban fizetési vita miatt kihagyta. Akkor nyilvánosan is kifogásolta, hogy a neki felajánlott összeg nem tükrözi azt az értéket, amellyel hozzájárult a filmsorozat sikeréhez.
A hetedik részre végül sikerült megállapodniuk az alkotóknak és Campbellnek, aki a sajtóértesülések szerint hétmillió dollárt kapott a visszatérésért.
A 2026 februárjában bemutatott film komoly kasszasiker lett: világszerte 97,2 millió dolláros nyitóhétvégével indított, összbevétele pedig a Variety által közölt adatok szerint elérte a 208 millió dollárt. Ezzel a harmincéves franchise legnagyobb bevételű darabjává vált.




A nyolcadik rész történetéről egyelőre nem árultak el részleteket, a forgatókönyvön viszont már dolgoznak. A szkriptet a Poker Face című sorozaton is dolgozó testvérpár, Lilla és Nora Zuckerman írja. A hetedik filmet rendező Kevin Williamson, aki az eredeti Sikoly forgatókönyvét is jegyezte, ezúttal producerként marad a produkció mellett.
További érdekes cikkeink Kultúra címszó alatt:
Ő mutatta meg nekünk, hogy néz ki a kilencvenes évek – a 70 éves Danny Boyle 7 legjobb filmje
Ókovács Szilveszter: Nem akartam kultúrpápa lenni
Für Anikó: Az önsorsrontásig vagyok korrekt és becsületes
Ezek a borzongató filmek akkor is a fejünkben maradnak, amikor már kikapcsoltuk a tévét
Egy hétig a ChatGPT ajánlotta filmeket néztem – engem is meglepett az emberkísérlet vége
100 éve egy skót film előzhette meg egész Hollywoodot
Miért tartott 300 ezer évig feltalálni a vécét, és kedvesebbek voltak-e régen az emberek?
Gubancolás, kétnapos rasztázás – mit csinál egy extrémfodrász?
„A kultúra úgy csinál, mintha egy aktkép a múzeumban ne válthatna ki heveny szexuális érdeklődést”
