Ashley Young és Danny Welbeck sztárénekessel fényképezkedett.
2014. 02. 22. 17:02
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Az NB II-es Gyirmót a harmadosztályú Dorog csapatát fogadta felkészülési mérkőzésen.
A negyedik percben Cseri beadását Oross fejelte a hálóba öt méterről (1-0). A 13. percben Magasföldi szögletét Papp centikkel a jobb kapufa mellé fejelte. A huszadik percben Magasföldi beadása után Beliczky lőtt kapásból, de Grósz ujjheggyel a keresztléc fölé tornászta a labdát. A 29. percben Beliczky labdájával Oross kilépett, elhúzta a kapus mellett, majd beadását Magasföldi közelről a kapuba lőtte (2-0).
Az 53. percben Fekecs lőtt közelről a védők közül kitörve a keresztlécre. A 67. percben Magasföldi lépett ki középen, jó labdát adott Cserinek, akit a kapuból kirohanó Grósz megelőzött, de a dorogi kapusról Magasföldihez került a labda, aki jó ütemben az őrizetlenül érkező Andorka Pétert hozta játékba ő pedig tíz méterről, higgadtan a hálóba lőtt (3-0). A 78. percben Madarász adott jó labdát a félpályánál Cserinek, aki nagy lendülettel lövőhelyzetig játszotta az akciót, de Grósz bravúrral hárított. Két perccel később Illés Gyula átadását Andorka kapásból, hat méterről a kapuba lőtte (4-0). A 84. percben Erős Gábor emelt 24 méterről, de Grósz bravúrral, ujjheggyel a kapu fölé tornászta a labdát.
A mérkőzés elején bekezdett a Dorog, de a negyedik percben született hazai gól után már a Gyirmót irányította a mérkőzést. Az NB II-es csapatnak több nagy helyzete is volt, míg a vendég előtt csak alkalmanként adódtak lehetőségek, és azok sem jelentettek nagy veszélyt.
A nézők több szép egyéni megoldás mellett tetszetős csapatjátékot is láthattak a hazaiaktól. A Gyirmót győzelme megérdemelt, jól sikerült a főpróba a bajnokságra – tudósított a klub honlapja.
A Zalaegerszeg már 2-0-ra is vezetett az NK Croatia Sesvete elleni edzőmeccsen, de végül 3-2-re kikapott.
A csatár rontása ellenére a Debrecen 2-1-re győzött a Mezőkövesd elleni felkészülési mérkőzésen.
2014. 02. 22. 16:32
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Premier League 27. fordulójában a Chelsea egy utolsó pillanatban szerzett góllal győzte le 1-0-ra hazai pályán az Everton gárdáját. A nehéz helyzetben ki más érkezhetett volna, mint egy legenda...
Chelsea - Everton 1-0 GOAL 22-02-2014 by DutchEredivisieNL
2014. 02. 22. 16:13
Megőrültek a Southampton játékosai, új játékot találtak fel.
2014. 02. 22. 16:00
Nem született gól a Haladás és a Ferencváros meccsén a Ligakupában. Képgalériával
Nem született gól a Szigetszentmiklós és a szintén NB II-es Szolnok meccsén a Ligakupában.
Szombati légiós-körképünkben a külföldön játszó honfitársaink teljesítményéről számolunk be.
Neymar és Dani Alves talán a futballvilág két legnagyobb közösségi média függője.
A vendég Lombard 5-1-re győzött a Kecskemét ellen a Ligakupa nyolcaddöntőjének első meccsén.
A hét elején még boldog volt, hogy szóba hozták a Reallal, de ő mégis inkább a Juvénál maradna.
2014. 02. 22. 14:14
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Az MTK a szlovák élvonalban hetedik Besztercebánya otthonában játszott felkészülési mérkőzést szombat délelőtt.
Mindkét csapatnak adódtak lehetőségei, ezek azonban kimaradtak. A kapusoknak is voltak bravúrjaik, de nem csak rajtuk múlt, hogy nem született gól. A hajrában némi fölénybe került az MTK, azonban ezt nem sikerült gólra váltania.
– Úgy gondolom, ezzel együtt a mérkőzés megfelelt a felkészülésünknek, az első fordulóban idegenbe megyünk, így ezen a héten már ezt tudtuk modellezni. Kiváló körülmények között játszhattunk a Besztercebánya stadionjában – mondta klubja honlapján Garami József, az MTK vezetőedzője.
Utolsó felkészülési mérkőzésén, Gyulán lépett pályára az NB II-es viharsarki együttes, amelynek ellenfele az UTA Arad volt.
Az olaszok élő legendája tökéletes büntetőjével hívta fel magára ismét a figyelmet.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A nyolcadik percben az Andráshida szerzett vezetést. A 26. percben jött a hazaiak egyenlítése: Gunther kapta a labdát Rajostól, a beadását Sowunmi tíz méterről a kapuba fejelte (1-1). A 33. percben Gunther szögletét Pákai fejelte kapura, a kapus védett, azonban a kipattanót Sowunmi négy méterről a hálóba passzolta (2-1). A meccs legvégén egy beívelt szabadrúgás után egyenlített az Andráshida (2-2) – tudósított az FC Ajka Blog Facebook-oldala.
Felkészülési mérkőzés
FC Ajka – Tarr-Sprint Andráshida 2-2 (2-1)
Ajka
Ajka: Jánosa – Mogyorósi, Pákai, Fodor, Gunther – Jagodics M., Rajos – Skriba, Kanta Sz., Major – Sowunmi. Cserék: Mihalecz P., Sipos N., Köles, Péter P., Tulipán, Dóczi, Meiczinger, Horváth A., Domján. Edző: Ifj. Mihalecz István
Az Ajka gólszerzője: Sowunmi (26., 33.)
Az élvonal sereghajtója szerződtette Tarmo Kinket.
A támadó jövőjéről már hónapok óta sokféle pletyka keringett, most minden kérdőjelet pont váltott fel. Rooney marad.
2014. 02. 22. 11:54
A kozármislenyi Helesfay Donát a PMFC-be került, helyette Holczer Ádám igazolt az NB II-be.
Diósgyőrből ezúttal Elek Ákos és Kádár Tamás vesz részt a hétfői keretedzésen, a csatár nem.
Olasz klubja bejelentette a távozását, és azt, hogy visszatér felnőtt karrierje első csapatához.
A szombati 14 felkészülési mérkőzés egy helyen.
Négy találkozót rendeznek szombaton a Ligakupában; a Haladás–Fradi a nap slágermeccse.
2014. 02. 22. 08:52
- 08:58 28 év és 50 ezer kilométer gyaloglás után hazatért Karl Bushby világutazó
- 08:55 A legfőbb ügyész megválasztása is napirenden az Országgyűlésben
- 08:54 Holnap zuhan le a NASA űrtávcsöve, ezeken a területeken csapódhatnak be darabjai
- 08:53 Romlott a spanyol labdarúgó állapota, aki egy horrorütközés miatt került kórházba
- 08:49 „A Fidesszel mindenki jól jár!” – nyomoznak a Németh Balázsékat népszerűsítő kiadványok ügyében
- 08:43 Újabb csapás Brad Pittnek: már a negyedik gyereke mondott le a vezetéknevéről
- 08:27 Jön a nyolcadik Sikoly-film, Neve Campbell benne lesz
- 08:25 „Iszonyú vicces” – a veszprémi kézicsapat klasszis kapusa reagált a távozásáról szóló pletykákra
- 08:24 Megpróbáltak 500-ra gyorsítani a BYD 3000 lóerős szuperautójával, óriási baleset lett belőle
- 08:18 Trump a félidős választás előtt indított újabb támadást Irán ellen
- 07:48 Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek
- 07:44 Kiderült, mi történik a levegőt szennyező részecskékkel, miután belélegezzük őket
- 07:32 Magyar Péter: Felajánlottuk Feledy Botondnak a lemondás lehetőségét, aki ezzel nem élt
- 07:24 Itt a címlista a láthatatlan traffipaxokról
- 07:03 444: Közpénzből fizethették Pócs János fiának lézershow-ját
- 06:22 Török Gábor Feledy Botondról: Azért ez nem kis bravúr
- 20:46 Itt az új tankerületi vezetők listája: a kormány 60-ból 55 igazgatót lecserél, a többi helyet újrapályáztatja
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
- 07:00 Kvíz: felismered a 80-as évek házibulijainak slágereit – az első soruk alapján?
- 07:32 Magyar Péter: Felajánlottuk Feledy Botondnak a lemondás lehetőségét, aki ezzel nem élt
- 21:26 Telex: ráállították a készenléti rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra
- 07:24 Itt a címlista a láthatatlan traffipaxokról
- 07:03 444: Közpénzből fizethették Pócs János fiának lézershow-ját
- 05:30 Kvíz: mennyit tudsz a táncdalfesztivál ikonjáról, Koós Jánosról?
- 21:00 A párom anyja lettem? – így öli meg a vágyat a párkapcsolati szereptévesztés