Kultúra
20 fotó
A hivatásos fotográfus teljes ismeretlenségből nemrég előkerült fotóhagyatéka nem pusztán arra világít rá, hogy miként boldogult a megvalósult szocializmus terhe alatt a hatvanas, hetvenes évek magyar társadalma.
2025. 02. 22. 12:00
9 fotó
Telt ház előtt zajlott a Filéző podcast első közönségtalálkozója, amelyen a műsor három szakértője – egy gasztrotörténész, egy séf és egy dietetikus – minden kérdésre válaszolt, sőt, egymással is vitába szállhatott.
2025. 02. 22. 09:00
A Turbina az első olyan magyarországi kulturális központ, amely rendszeres eseménysorozatot épített a Kurzgesagt epizódjai köré, ezzel egy új formátumot teremtve a tudományos, filozófiai és társadalmi kérdések közösségi feldolgozására. Bár a Kurzgesagt világszerte ismert és milliókhoz jut el a YouTube-on, a videók fogyasztása jellemzően egyéni élmény – a Turbina ezzel szemben a passzív befogadás helyett aktív párbeszédet szeretne generálni, így rendezvényeiken központi szerepe van a közösség bevonásának és a kérdezésnek.
28 fotó
Az elnökjelölteket lelövik, a vadnyugat mítosza hazugság, a producerek gyilkosok. A száz éve született Robert Altman az amerikai film nagy újítója volt. Képgalériánkkal rá emlékezünk.
2025. 02. 20. 09:57
10 fotó
Az állam 2017-ben 3,5 milliárd vette meg azt, majd az év végén a református egyháznak ajándékozta. Az most legalább 6,5 milliárdért szabadult volna meg tőle.
2025. 02. 19. 15:44
- 20:05 Hat nappal Jézus után az MTK is feltámadt
- 20:04 Bányászetikától a katonai morálig – Ruszin-Szendi Romulusz össztűz alá vett útja a politika frontvonalába
- 19:31 Fico: Kívánom, hogy Viktor minden politikai célja megvalósuljon a választásokon
- 19:04 Váratlanul távozott a Szeged Eb-győztes kézise
- 18:51 Melyik androidos csúcsmobil éri meg jobban? Teszten a Samsung Galaxy S26 Ultra és a Xiaomi 17 Ultra
- 18:43 Ingatlanpiac: ezek a budapesti agglomeráció legolcsóbb és legdrágább települései
- 18:32 A világelsőség is a tét az év első Alcaraz-Sinner csúcsmeccsén
- 18:25 Orbán Viktor Budapesten: A kampányolás akkor jó, ha már fáj
- 18:00 Titkos szövetséget kötöttek Magyarország ellen 1921-ben
- 17:33 Magyar Péter Debrecenben: Orbán Viktor leváltása csak az első lépés
- 17:15 Az NB I legpechesebb játékosa először lőtt érvényes gólt az Újpestben
- 17:04 Török Gábor elárulta, mi lenne a számára ideális kimenete a választásnak
- 16:57 Önmerénylet, hekkertámadás, titkosszolgálati beavatkozás: mennyire kell ezektől tartani a kampány hajrájában?
- 16:47 Ruszin-Szendi Romulusz: Egy autós el akarta gázolni a tiszás aktivistákat Nádudvaron
- 16:02 70 éves lett Hernádi Judit, aki a film és a színház mellett a show-műsorokat is meghódította – galéria
- 07:46 Ember Márk is ott volt a Rendszerbontó Nagykoncerten: „történelem... tiszta történelem”
- 09:50 Tóth Gabi: A jó oldalon állok, Isten oldalán állok, a rendszerváltó koncerten meg drogos kutyák veszik elő a péniszüket
- 13:35 Varga Judit felbukkant, és elmondta, hogyan szavaz vasárnap
- 17:33 Magyar Péter Debrecenben: Orbán Viktor leváltása csak az első lépés
- 08:50 Illegális versenyzés okozta a XIII. kerületi balesetet – helyszíni videó
- 16:02 70 éves lett Hernádi Judit, aki a film és a színház mellett a show-műsorokat is meghódította – galéria
- 11:54 „Élhető fizetést kellett volna adnotok nekünk” – felgyújtotta a munkahelyét egy raktári alkalmazott Kaliforniában
- 07:00 Mutatjuk, melyik választókerületek billenése jelzi a Tisza áradását, és melyek az újbóli Fidesz-sikert
- 11:18 Hann Endre: Határozottan merem állítani, hogy a Tisza nyeri a választást
- 14:56 Eckü arról, hogy Gulyás Gergely fejére rakta volna a heréjét: A választási őrület túlcsúszott bennem tegnap, ne haragudjatok!
