Nagyvilág
Élő
Az ukrán-magyar határszakaszon 4231-en léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 3282-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.
2023. 11. 21. 09:16
Élő
Az Egyesült Államok 100 millió dollár (mintegy 36 milliárd forint) új katonai segélyt jelentett be Ukrajna számára az ország védelmi szükségleteinek biztosítására hétfőn.
2023. 11. 21. 09:13
Élő
Előre be nem jelentett látogatásra Kijevbe érkezett Boris Pistorius német védelmi miniszter kedden, hogy megbeszéléseket folytasson ukrán hivatali kollégájával, Rusztem Umerovval – a berlini közlemény szerint az Ukrajnának nyújtott német támogatás megerősítéséről tárgyalnak.
2023. 11. 21. 09:11
Élő
Magyarország 100 darab lélegeztetőgépet küldött hétfőn Ukrajnának – közölte Makszim Kozickij, a Lvivi Regionális Katonai Igazgatóság vezetője.
2023. 11. 21. 09:09
Élő
Izrael gázai katonai offenzívája a legtöbb újságíró halálát is okozta, amióta statisztikát vezetnek a témában – közölte az Újságírók Védelmének Bizottsága (CPJ) – írja a The Guardian.
2023. 11. 21. 07:34
Élő
Az izraeli hadsereg közölte, hogy két további (20 és 26 éves) katona vesztette életét hétfőn a gázai övezet északi részén vívott harcokban.
2023. 11. 21. 07:23
Élő
A palesztin hírügynökségek beszámolói szerint több ember halt meg a Gáza középső részén található Nuseirat menekülttábor elleni izraeli csapásokban – írja a BBC.
2023. 11. 21. 07:21
Élő
A lehetséges fegyverszünet és túszügylet újabb részletei kerületek napvilágra – írja a BBC.
2023. 11. 21. 07:16
Élő
A Hamász vezetése alatt álló gázai egészségügyi minisztérium szerint legalább 13 300 palesztin vesztette életét az izraeli ellencsapásokban.
2023. 11. 20. 21:52
Élő
Válságos a vasárnap Egyiptomba menekített 28 gázai koraszülött állapota - tájékoztatták orvosok hétfőn az EFE spanyol hírügynökséget, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pedig közölte, hogy 12 csecsemőt repülővel Kairóba szállítottak.
2023. 11. 20. 21:31
Élő
Több mint 40 ezer nő szolgál az ukrán hadseregben – közölte hétfőn a kijevi védelmi minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint ez valamivel több mint öt százaléka a hadsereg teljes állományának.
2023. 11. 20. 20:37
Élő
Az amerikai elnök éves hálaadásnapi beszédében azt mondta, szerinte közel lehet egy megállapodás, amely értelmében a Hamász szabadon bocsátana néhány túszt azért cserébe, hogy Izrael szünetelteti a Gáza elleni offenzíváját.
2023. 11. 20. 19:44
Élő
Olekszij Danyilov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára a kanadai Halifaxban megrendezett Nemzetközi Biztonsági Fórumon tartott beszédében azt mondta, hogy „Oroszország a várakozásoknak megfelelően ellenállóbbnak bizonyult a nyugati szankciókkal szemben [...] és sikerül folyamatosan pénzelnie védelmi szektorát.
2023. 11. 20. 19:16
Élő
Eddig mintegy 6700 külföldi és kettős állampolgár, köztük 900 egyiptomi hagyhatta el az izraeli hadsereg által ostromolt Gázai övezetet Egyiptom felé – közölte hétfőn a kairói kormány sajtótitkársága.
2023. 11. 20. 19:02
Élő
Washington és London a mozgósítás maximális kiterjesztését sürgeti Kijevtől, beleértve a 17 és 70 év közötti férfiak besorozását, valamint nők behívásának folytatását - jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a szervezet sajtóirodája által hétfőn kiadott közlemény szerint.
2023. 11. 20. 17:42
- 12:38 TAJ-kártyás csalás: ha ilyen levelet vagy SMS-t kap, akkor azonnal törölje
- 12:36 Egy hónapra bezáratták a szegedi Sing Singet, újabb helyet sújt a kormány kábítószer elleni harca
- 12:35 172 millió forintot bukhat a Kétfarkú Kutya Párt az egyik jelöltje miatt
- 12:31 Szombaton már hosszabb lesz a nappal, mint az éjszaka
- 12:28 Fontos változás jön a Revolut magyar ügyfeleinél
- 12:11 Nemsokára forog a támadó ufókkal teli Hang nélkül harmadik része, jövőre be is mutatják
- 11:54 Csúnyán átrendezte az újpesti hokis arcát a korong
- 11:42 Úszunk az olajban, de ettől még nem biztos, hogy minden benzinkútra jut üzemanyag
- 11:33 Úgy megijedt az állambiztonság a megzenésített Nemzeti Daltól, hogy egy jelentésben össze is keverték a Himnusszal
- 11:19 Takács Péter: Szerintem öngól országos hisztit csinálni egy munkahelyi feszültségből
- 11:14 Indul a szezon: óvatosan a medvehagymával
- 11:01 Török Gábor: Az elmúlt időszak eseményei egyértelműen a Tisza esélyeit növelték
- 10:54 Pásztor Erzsi döntött: Ebben az évben nem állok többet színpadra
- 10:44 Gyerekkönyvet írt a férje elvesztéséről, most kiderült, hogy ő gyilkolta meg
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 09:13 Toroczkai László feljelentette Magyar Pétert
- 06:44 Orbánt parodizálta a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon
- 06:24 Felmondott Laponyi Zsolt rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni
- 08:13 Kate Hudson a 22 éves fiát is elvitte az Oscar-gálára: alig látszott köztük a korkülönbség
- 05:30 Túlélő kvíz: te is bedőltél a filmeknek?
- 08:27 „Ha már úgy sem lesz sokáig hatalomban, gondoltuk, eljövünk megnézni” – biztonsági játékkal indult Orbán nyílt országjárása
- 09:35 Drogbirtoklás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is megjelent
- 07:13 Budapest teljes területére fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség
