Nagyvilág

Gábor Zsazsa megkérte a férjét, hogy hívasson papot, aki feladja neki az utolsó kenetet - közölte vasárnap Los Angelesben az egykori színésznő szóvivője.
2010. 08. 16. 06:32
Mégsem árverezik el azt a kávéfoltos zongorát, amelyet a Beatles felvételeihez is használtak az Abbey Road stúdióban. A Bonhams aukciós ház nem indokolta meg, miért törölték a hangszert az árverési tételek közül.
2010. 08. 15. 21:33
Az elnök "elszakadt az amerikai főáramtól", és erről a választók a novemberi félidős kongresszusi választásokon mondják majd ki "ítéletüket" - jelentette ki vasárnap John Cornyn szenátor, a republikánusok szövetségi felsőházi kampánybizottságának elnöke.
2010. 08. 15. 20:23
Az a szlovák állampolgár, aki július 17-e után idegen állampolgárságot szerzett, köteles ezt a tényt haladéktalanul bejelenteni a lakóhelye szerinti illetékes körzeti hivatalban – figyelmeztetett a szlovák külügyminisztérium.
2010. 08. 15. 19:43
A reggeli szmog a délutáni órákban lassan felszívódott Moszkvábam, ezért majdnem a szokásosra nőtt a látótávolság, de sok helyen érződött a füst szaga, és változatlanul 30 fok felett volt a hőmérséklet. Ugyanakkor Tulát szombaton és Nyizsnij Novgorodot vasárnap elborította a füstköd.
2010. 08. 15. 17:46
Oszama bin Ladennek, az al-Kaida vezetőjének elfogása vagy megölése továbbra is az amerikai csapatok egyik elsőrendű feladata – jelentette ki vasárnap az NBC televízióban David Petraeus tábornok, az Afganisztánban harcoló amerikai és NATO-erők parancsnoka. Petraeus úgy nyilatkozott, fenntartja magának a jogot, hogy idő előttinek tartsa a 2011-re tervezett afganisztáni csapatkivonást.
2010. 08. 15. 17:34
A kínai hadsereg technikai modernizációja mellett az idejétmúlt kínai katonai gondolkodáson is változtatni kell - jelenti ki kommentárjában a kínai hadsereg lapja legfrissebb számában, miközben egy másik folyóiratban Washington Kínát megfélemlítő hidegháborús mentalitását bírálják.
2010. 08. 15. 16:03
Részvétét nyilvánította az Al-Kaida második embere Törökországnak a nyár elején megölt palesztinbarát aktivistáinak halála miatt, de nekitámadt a török kormánynak, amiért "támogatja Izraelt" és együttműködik vele.
2010. 08. 15. 15:42
A növekvő stabilitás jeleként Izrael lebont Ciszjordániában egy 8 éve emelt beton védőfalat, amelyet azért építettek, hogy megvédjenek egy Jeruzsálem külterületén lévő zsidó telepet a palesztin fegyverektől.
2010. 08. 15. 15:20
Ha nem akarunk bajt, a feszülő farmert és tűsarkút inkább hagyjuk otthon – gondolnánk sokan egy iráni utazás előtt. Nem is tévedhetnénk nagyobbat. A világ egyetlen síita többségű országában a csadortól a fűzőig széles a paletta. Az utcán egyre másra bekötött orrú fiatalok jönnek velem szembe, Irán ugyanis az orrplasztika fellegvára. A státusz szimbólumnak számító műtétet van, aki éppen a 12. síita imám születésnapjának örömére kéri a szüleitől.
2010. 08. 15. 15:00
Pénteken letartóztatták az Apple egyik menedzserét csalás és pénzmosás vádjával. A vezetőség tagja állítólag több mint 1 millió dollárért cserébe bizalmas vállalati információkat szivárogtatott ki a társaság ázsiai beszállítóinak - tudta meg a portfolio.hu.
2010. 08. 15. 14:53
Olvasói sztorik