Az izraeli hatóságok bizonyítékot találtak arra vonatkozóan, hogy két kisebb tüzet szándékos gyújtogatás okozott a Haifa mellett tomboló nagyobb tűzvész közelében – adta hírül a The Associated Press.
Pörzse Sándor szerint Tom Lantos magyar származású amerikai demokrata politikus állhatott a magyarországi adatgyűjtés mögött, amelyről a WikiLeaks dokumentumai árulkodnak.
A 2014-ben Szocsiban megrendezésre kerülő Olimpia után Oroszország egy újabb sikert könyvelhetett el december 2-án, amikor a FIFA úgy döntött, hogy ott rendezhetik a foci VB-t is 2018-ban. A 2022-es futball világbajnokság rendezési jogát Katar kapta meg.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken átveszi az Európai Unió Közlekedési, Távközlési és Energia Tanácsa energiaügyi szekciójának elnöki tisztét - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
Fennáll a veszélye, hogy Irán és Észak-Korea fegyverkezési versenyt indít el saját térségében azáltal, hogy atomfegyver birtoklására törekszik - jelentette ki Hillary Clinton.
London saját jó hírét féltette az amerikai kémrepülők miatt - derül ki a WikiLeaks által közzétett egyik titkos táviratból, amit 2008-ban küldött Washingtonba a londoni amerikai nagykövetség.
Továbbra is kivégzés vár Ohióban arra a halálra ítéltre, aki a modern kori történelemben egyedüliként tavaly túlélte kivégzését - döntött helyi idő szerint csütörtökön az amerikai szövetségi állam legfelsőbb bírósága.
Felfegyverzett katonák gyilkoltak meg 150 embert Nigéria nyersolajban gazdag déli részén – tudta meg egy helyi aktivista beszámolójára hivatkozva az Associated Press hírügynökség.
Az esőerdők megóvása kérdésében az ipari és a fejlődő országok közötti nagyobb bizalom kialakulását kívánja segíteni a Google internetes óriás, amely az ENSZ mexikói Cancúnban zajló Klímaváltozási Konferenciája alkalmából új műholdprogramot mutatott be.
Péntek reggel már több külföldi tűzoltócsapat érkezett Izraelbe, hogy segítsen az ország történetének legnagyobb tüze elleni küzdelemben. A leggyorsabb külföldi segítség az Egyesült Államokból, Görögországból, Ciprusról és Bulgáriából érkezik, de az amerikai hírügynökség jelentése szerint más országokból is.
Szombaton a szlovák miniszterelnökkel készített interjút tesz közzé az Új Szó, melyben Iveta Radicová a kétoldalú kapcsolatokról fejtette ki véleményét.
Amennyiben Phenjan megismétli a múlt heti támadást, Szöul beveti légierejét, és bombázni fogja Észak-Koreát - szögezte le pénteken Kim Kvan Dzsin újonnan kinevezett védelmi miniszter.
A rendőrség felszámolta az adóreform ellen tiltakozó kisvállalkozók sátortáborát pénteken az ukrán főváros, Kijev belvárosában - közölte a helyi sajtó.
A WikiLeaks portál amerikai doménnév-szolgáltatója visszavonta e szolgáltatást a titkos amerikai diplomáciai iratokat kiszivárogtató ügyfelétől, miután azt olyan sok informatikai támadás érte, hogy az veszélyeztette a szolgáltató infrastruktúráját.
Vádat készül emelni Dick Cheney volt amerikai alelnök ellen Nigéria korrupcióellenes hatósága a Halliburton olajipari cég egyik részlegének 180 millió dolláros kenőpénzügyében.
Szöul légi ereje bombázni fogja Phenjant, ha Észak-Korea a november 23-i támadáshoz hasonló akciót kezdeményez – értesült az Associated Press hírügynökség.
A kínai mentőalakulatok megtalálták pénteken annak a hét bányásznak a holttestét, akik a hét elején rekedtek egy víz alá került szénbányában - közölte a kínai állami média.