„A magyarok legrosszabb nemzeti tulajdonságait a tétlenség hozza elő, és ez megmérgezi még a dolgozó emberek életét is” – mondta pénteken Orbán Viktor az új Széchenyi-terv bemutatóján. „Ezért alakulhat ki olyan hangulat ebben az országban, hogy bár mi vagyunk az aktívak, akik sokat dolgozunk, mégis szinte nem lehet boldogulni, nem lehet lélegezni, és nem lehet élni” – tette hozzá a miniszterelnök.
Nyilvánvalóan mindez már annak fényében értelmezendő, hogy a miniszterelnök a Wall Street Journalban elárulta, hogy csökkenteni fogják a munkanélküli segélyekre, és a nyugdíjakra szánt összegeket – ezen intézkedések ideológiai megalapozására szolgálhattak a szinte már-már gyűlölet keltésére alkalmas szavak.
Valójában viszont kérdéses, hogy az aktivitási ráta érdemben emelkedik-e 2000 milliárd uniós forint – részben vállalkozásfejlesztésre – elosztogatásától, a szociális juttatások megnyirbálásától, s attól, hogy Orbán Viktor többször elismétli a beszédében: „a magyar embert megöli a tétlenség”.
Magyarországon a magas inaktivitás oka nem a bőkezű jóléti rendszerek – ezek a rendszerek hazánkban nem jólétiek, hanem épp hogy meglétiek (Matolcsy György egy régi, manapság nem használt fordulatát idézve) -, hanem a képzetlenek magas aránya, az elképesztően nagy regionális különbségek. Továbbá a megfizethető bérlakások hiánya, ami miatt nem mobil, nem költözik a magyar munkavállaló (természetesen nem a menedzserekre kell gondolni). A becsábított multinacionális cégek pedig szinte definíciószerűen kevés dolgozót alkalmaznak termelésükhöz képest, hiszen termelékeny, a legmodernebb technológiákat alkalmazó vállalatokról van szó. Ötven év felett – kutatások bizonyítják – szinte lehetetlen új munkahelyet találni. Mérgezőek az állásukat vesztett ötven felettiek?
Hangulatot kelteni a munkanélküliek ellen könnyű, a munkanélküliség valódi gondjait megoldani nehéz. Orbán Viktor korábban gyakran kikelt a neoliberális közgazdák ellen, pedig ha valami markánsan neoliberális, akkor az a hit, hogy a foglalkoztatottságot a szociális juttatások, illetve az adók csökkentésével lehet (és kell) emelni. Ez a része az Orbán-csomagnak tetszeni is fog a neolib és neokon közgazdáknak (nem úgy, mint a magánpénztárak államosítása).
„Képessé lehetünk a világ olyan pontjaival is versenyképessé válni, amelyeket ma versenyképesség szempontjából szinte utolérhetetlennek tekint a nyugati civilizáció” – hangzott egy másik orbáni mondat, amely attól igazán meglepő, hogy a miniszterelnök Kínát és Brazíliát említette. Brazília Magyarország mögött áll a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában (Brazília 58., Magyarország 52.). Brazília könnyű célpontnak bizonyult, már le is hagytuk. (A rangsor és a teljes jelentés angol nyelven elérhető itt.)
Kína valóban megelőzi hazánkat, de olyan tényezők segítik a versenyképességét, amelyek európai – még közép-európai – szemmel sem nevezhetők kellemesnek.
Ugyan melyik az a Kína versenyképességét érdemben segítő faktor, amelyet szívesen átvenne a miniszterelnök? Az extrém alacsony bérek? A mesterségesen alulértékelt valuta? Vagy az egypártrendszer, ami még egy kétharmados többségnél is nagyobb politikai stabilitást kölcsönözhet?
Remélhetőleg egyik sem. De miért épp Kínát említi, amikor mondhatna sokkal kellemesebb európai országokat is. Svédország, Finnország Dánia, Németország – valamennyien előttünk vannak. De lehetne mondani csak Olaszországot, ha nem akarunk olyan nagyot ugrani.
Talán azért mondta Kínát, mert Magyarország továbbra is főként azzal akar operálni, mint eddig: az adózási feltétekkel, és az alacsony bérköltségekkel. Az adócsökkentéssel rövid távon növelhető a versenyképesség, de ennek kárát középtávon más versenyképességi tényezők láthatják kárát, hiszen a kevesebb bevétel kevesebb forrást jelent infrastruktúrára, oktatásra. A szociális juttatások csökkentése is rövid távon emelheti a versenyképességet, de csak a társadalmi feszültségek növekedése árán, ami a politikai stabilitást áshatja alá – ami szintén versenyképességi tényező.
Kínát el kellene felejteni. Európában vagyunk.
