Giró-Szász: Orbánékat nem egyéni érdekek mozgatják

Utolsó idézetünk a rendvédelmis nyugdíjkedvezmények eltörléséről szól, és Giró-Szász András fogalmazta meg a

köztévében június elején: „A magyar társadalom hetven százaléka egyetért azzal, hogy ezek túl nagy kedvezmények, és valamilyen módon csökkenteni vagy korlátozni kell ezeket… Ehhez a rendszerhez hozzá kellett nyúlni. Az tény, hogy a kormányzati kommunikáció jobban előkészíthette volna a társadalmat.” Beszéljünk hát a Fidesz szakpolitikájáról.

Kumin Ferenc: Egy racionális kormány egy olyan lépésre készülve, mint a rendvédelmis nyugdíjkedvezmények eltörlése, idejében elkezdi megdolgozni a közvéleményt, hogy az emberek szinte óhajtsák a korrekciós döntést. Ez itt elmaradt. A közvélemény ugyan nem ért egyet a szakszervezetek követeléseivel, de egyáltalán az, hogy az érdekképviseletek úgy érzik, demonstrációkkal elérhetnek bármit is, nos, ez abból fakad, hogy nem szembesültek a szélesebb közösség föl sem keltett ellenszenvével.

Az ellenzéki évek alatt kidolgozták Orbánék a nagy átalakítás részleteit, vagy improvizáltak, amikor hatalomra kerültek?

K. F.: Bizonyos szakpolitikák terén érzékelhető rögtönzés.

Török Gábor állította a beszélgetésünk második részében: Orbán különleges erénye, hogy a saját tábora szemében a nagy irányváltások során is hiteles tudott maradni. Így volt ez a gazdaságpolitikai cikcakkokkal is. Hétszázalékos hiánycéllal és gyorsan felpörgő gazdasággal számolt Orbán, amikor a miniszterelnöki székbe ült.

Giró-Szász András: Ami a világgazdasági válság miatt hamar módosult. A görögök megremegése, az írekről, a portugálokról, a belgákról és a spanyolokról érkező hírek kukára ítélték a Fidesz gazdaságpolitikai koncepcióját. Hiszen Brüsszel közölte, csökkenteni kell a hiányt. Villámgyorsan kellett felépíteni az új környezetnek megfelelő, az új fundamentumokhoz illeszkedő, a bankadót, a rendkívüli adókat és számos egyéb elemet tartalmazó intézkedéssorozatot. Amelynek egyszerre kellett élénkítenie a gazdaságot és racionalizálni az államháztartást.

Kiss Viktor: Ezer példa bizonyítja, hogy a hatalomátvétel idején voltak fideszes szakpolitikai programok, csakhogy ezek különböző prominensek fiókjaiban hevertek. Majd ezek a dossziék – néhány esetben nevezhetném őket mániáknak is – meg lettek lobogtatva Orbán Viktor előtt. Aztán a Fideszen belüli rejtélyes hatalmi kijárási mechanizmusok mentén bizonyos programok bekerültek a nagy cselekvési tervbe, bizonyos programok kikerültek onnan. Bizonyos programok azért nem kerültek be, mert egy kevésbé kedvelt prominens terjesztette elő, bizonyos programok meg azért kerültek be, mert egy kedvelt prominens terjesztette be. Tipikus példája ennek az egész budapesti kórház-átalakítás, az egészségügyi reform és az oktatási reform. Sőt számos kérdésen máig birkóznak a potentátok.

Miért?

K. V.: Mert minden döntésnek vannak kárvallottai. Hány rendőr és hány felsőoktatásban tanuló szavazott volna a Fideszre, ha kiderül, hogy megszüntetik az államilag finanszírozott helyek egy részét és eltörlik a korkedvezményes nyugdíjat? Egyébként nem értek egyet azzal, hogy volt Orbánnak egy szuperprogramja, ám jött ez a szemét gazdasági válság, borította az egészet, mire szegény Fidesz zseniális gyorsasággal új programokat talált.

T. G.: Ismerős ez a „reformjaink útját kommunikációs problémák nehezítik” gondolat, Gyurcsánynál is folyamatosan ezt hallhattuk…

G-Sz. A.: Bocsánat, én egyetlen konkrét esetre, a rendvédelmisek nyugdíjkedvezményeire hoztam fel példaként a kommunikációs problémát. Mégpedig azért, mert a lengyelek egy hasonló lépés előtt fél évig erre vonatkozó információkkal bombázták a népet. Olyannyira, hogy a negyvenmilliós lengyel társadalom hatszázezres rendőrsége nem mert utcára vonulni és tüntetni.

T. G.: Ez nem kommunikációs, hanem stratégiai, politikai, tervezési probléma. Ha a Fidesz tudta volna már fél évvel korábban, hogy elveszi a kedvezményeket, akkor, meglehet, zseniális kommunikációs gépezete képes lett volna az András által jelzett igény felkeltésére. De ahogy Gyurcsány is folyamatosan kapkodott, rögtönzött, és váltogatta a reformjait, úgy tulajdonképpen a Fideszben is ez zajlik. Nem az a helyzet, hogy számos ördögi tervet direkt úgy húznak elő egyéni képviselői indítvánnyal az utolsó pillanatban, hogy ne lehessen rá reagálni. Nem. A törvénytervezetek jelentős része valóban frissen, kidolgozatlanul gördül le a tervezőasztalról. Egy tőről fakad a Fidesz-kormányzás legnagyobb előnye és legnagyobb hátránya. Háborús logika: gyorsan döntünk, de nincs időnk stratégiát kidolgozni. Egyébként is pont a tervezés a Fidesz legnagyobb hiányossága. Sajnos a kétharmad is erre a „majd lesz valahogy” mentalitásra ösztönzi a pártot, hiszen nem kell szűk keresztmetszettel szembesülni, mindig lehet egy kettes meg egy hármas terv, valamelyik csak bejön. Ha a fennálló keretek között nem megy át a magán-nyugdíjpénztárak államosítása, akkor kiiktatjuk az Alkotmánybíróságot. Ha az sem elegendő, akkor benyomjuk néhány kedves emberünket az Alkotmánybíróságba. Kétharmad nélkül a Fidesz jobban rákényszerülne a stratégiában gondolkodásra.

Fotó: Kummer János / fn.hu

G-Sz. A.: Lehet, sok ad hoc döntés születik, én is látok ilyeneket,
de ilyen időket élünk. Európában is napról napra változik és alakul a
gazdasági, társadalmi környezet. Kríziskormányzások vannak. De a
rendvédelmisek ügyében nem erről van szó. A kormány március közepén
hirdette meg azt a Széll Kálmán Tervet, amiről feltételezhetjük, hogy
nem az előző napon rakták össze. Hanem, mondjuk, már az előtte lévő
másfél hónapban ismerték a tartalmát. A Széll Kálmán Tervben világosan
leírták, hogy a kormány fölülírja a korkedvezményes nyugdíjakat. A
döntésig négy hónap telt el, vagyis lett volna idő lengyel mintára
markánsan előkészíteni a kérdést.

Azzal egyetértesz, hogy úgy általában
nincs átgondolt stratégia, csak célok léteznek?

G-Sz. A.:
Nem. Rossz úton jártok, amikor abból indultok ki, hogy a szakpolitikák
összessége teszi ki a kormányzást. Az Orbán-kabinet másként működik.
Mégpedig úgy, hogy eldönti, honnan hová akar eljutni, és a szakpolitikák
feladata ezt a célt alátámasztani.

Mi ma az a bizonyos hová?

G-Sz. A.: Gazdaságilag
és társadalmilag rendbe tenni az országot.

K. F.: Szerintem van egy überhová, ami már az 1998 és 2002 közötti kormányzást is jellemezte, pedig azóta sokat változott a Fidesz filozófiája és gyakorlata is. Orbán főcélja az aktív, fiatal, munkát vállaló, sok gyereket nevelő háztartások felé tolni a magyar politizálás centrumát, őket tenni a politikai élet központjává. Szemben az idősebb, passzív, megélhetését transzferekből biztosító, inaktív, hagyományosan inkább a baloldal bázisát jelentőkkel. Az első Orbán-kormány idején a gyerekek után járó adókedvezmények és a lakáshoz jutásnak a munkából szerzett jövedelmet feltételező, adókedvezményekben is testet öltő rendszere is ezt szolgálta. Most is ez a társadalomeszmény érvényesül, melyben fontos, hogy jól érezzék magukat a kitüntetett csoportok, legyenek teljesülhető ambícióik, akár egy saját ingatlan, akár egy, két vagy három gyerek anyagi csőd nélküli vállalása.

K. V.: Igaza van Ferinek, de látni itt egy óriási fordulatot is. Míg 1998 és 2002 között kommunikációjában a posztkommunizmussal állt szemben a Fidesz-féle polgári Magyarország, most a gyenge társadalmi érdekérvényesítő képességű csoportoknak üzent hadat Orbán. Marha könnyen kirugdosható a hajléktalan a térről, és marha könnyen elvehető a fogyatékosoktól a támogatásuk egy része. Viszont a rendvédelmi dolgozók kedvezményeit elorozni már nem olyan könnyű. Ami pedig a rendvédelmisek nyugdíjkedvezményét és a társadalom kommunikációs megdolgozását illeti: a kormány veszélyes játékba fogott azzal, hogy a választók előtt mindenféle szörnyű naplopóknak állítja be a rendőröket, a vámosokat, a pénzügyőröket meg a többieket. Merthogy ennek az lesz a vége, hogy a társadalom még annál is jobban utálja majd a felsoroltakat, mint eddig tette. Mindezt egy olyan kormány provokálja puszta gazdasági és költségvetési megfontolásból, amelyik pont rend- és jogállamközpontú politikát tűzött a zászlajára. És megint csak oda jutottunk vissza, hogy ad hoc politizálás zajlik, különben nem lehet olyan hülye a kormány, hogy rátámad a legfőbb bizalmasaira.

T. G.: Különösen, hogy ezt egy olyan belügyminiszter, Pintér Sándor vezetésével teszi, aki két évtizede maga is nyugdíjas rendőr, és amúgy az egyik legtehetősebb kormánytag. Ez is azt mutatja, hogy nincsenek átgondolva a dolgok.

G-Sz. A.: Azt is mutathatja. Meg azt is, hogy ezt a kormányt – az elődeivel ellentétben – nem befolyásolják ilyen szempontok. Nem egyéni érdekek mozgatják, hanem, ha meg kell lépni valamit, akkor meglépi. Ha jogos és szükséges a rendvédelmi dolgozók nyugdíjkedvezményeinek csökkentése, akkor csökkenti azt.

T. G.: Öt évvel ezelőtt, a szocialisták kormányzása idején is támogattad volna ezt a lépést?

G-Sz. A.: Mindig is igazságtalannak tartottam volna az ilyen mértékű korkedvezményt. Vannak országok ahol egyáltalán nincsen jelentős korkedvezmény, máshol, ahol meg korkedvezmény van, ott a nyugdíjjárandóságuk töredékét kapják csak az öregségi korhatárig. Nálunk hatalmas korkedvezmény párosult a százalékosan magas nyugdíjjal. Ez tarthatatlan.