Igen sokat bukhatunk a bankoláson, ha nem figyelünk oda, milyen árakkal dolgozik a lakossági folyószámlánkat vezető pénzintézet. A legdrágább és legolcsóbb hazai bankok között több tízezer forintos árkülönbség is lehet egy esztendő alatt. Ám miközben sokan egy-egy akciós vásárlás kedvéért, akár néhány száz forint megspórolásáért is képesek nagyobb távolságot megtenni vagy hosszasan sorban állni, a családi büdzsé kezelésekor paradox módon csak a sokadik helyen álló szempont, hogy milyen egy bank árazása.
A GfK Piackutató Intézet legutóbbi, 2004 második negyedévi felmérése szerint a banki ügyfelek legnagyobb része (34 százaléka) még mindig a hagyomány alapján választ bankot magának, ezt követi a bankfiók közelsége (29 százalék) és a munkáltató ajánlása (17 százalék). A jó kondíciók pedig csak a hetedik helyen állnak a sorban a döntéskor: bár a válaszadók több szempontot is megjelölhettek a felmérés során, mindössze az ügyfelek 9 százalékánál esik latba ez a szempont. Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy a legnagyobb lakossági számlavezetők nem az árazásukkal szállnak harcba új kuncsaftokért. Ráadásul, míg a kedvező kamatokkal viszonylag egyszerű kampányolni – egy-egy szám ajánlgatásával felkelteni az érdeklődést -, a kondíciós lista közlése vajmi kevéssé fogná meg az emberek figyelmét.
Dzsungel
A Figyelő kísérletet tett arra, hogy egy elképzelt ügyfél esetében kiszámítsa, mennyibe is kerül számára, ha bankba érkezik a fizetése, és igénybe veszi a pénzintézet szolgáltatásait. Az eredmény számunkra is meglepő volt. A legdrágábbnak például a hagyományos lakossági bankok bizonyultak, míg a legkedvezőbb árúak azok a pénzintézetek, amelyek eredetileg vállalati bankként működtek, és csak néhány évvel ezelőtt nyitottak a magánszemélyek felé, akkor is a jómódúak irányába. Elavultak tehát azok a beidegződések, hogy a „népbankok” olcsók lennének, az „elitbankok” pedig drágák.
Jó példa erre az átlagos ügyfélkörrel jellemezhető Postabankot magába olvasztó, és ezzel egyszeriben jókora lakossági részesedésre szert tevő Erste Bank, amelynek „sikerült” versenyünkben a legdrágább bank címet kiérdemelnie. A tételeket megvizsgálva kiderül, hogy a számlavezetési díj önmagában még keveset mond, hiszen éppen a közüzemi díjak átutalása esetén e tételre nulla forintot felszámító erstés csomag kerül a legtöbbe az ügyfélnek. A titok nyitja az, hogy az átutalási megbízások esetén itt számítják fel a legmagasabb díjat. Míg máshol 1,5-2,0 ezrelékbe kerül, ha bankon keresztül küldjük a pénzünket más számlájára, itt 25 ezrelék a díj. Kisebb tételek esetében pedig – amit a lakosság jellemzően fizet – igen csak sokat nyom a latban az a minimum összeg is, amely a többiek 150-200 forintjával szemben itt 400 forint. De a kártyadíjak terén sem nagyvonalú a pénzintézet.
|
Mindenképpen érdekes, hogy az Erste, amely jelentős szeletet szeretne még a lakossági bankpiac tortájából kivágni magának – jelenlegi 8 százalékos részesedésének háromszorosát kívánja elérni néhány éven belül -, ilyen drága árazással akar új ügyfelekre szert tenni. Kétségtelen: ha az embereket nem érdekli az ár, akkor ezt megteheti. Egyébként az is kiderült, hogy a górcső alá vett pénzintézetek közül éppen az Erste az, amelynek a honlapján a legnehezebb összeszedegetni a kíváncsi ügyfélnek, hogy mennyibe is kerülnek a szolgáltatások. „Mindössze” 40 oldalas hirdetményen kell átrágni magunkat (abból is három létezik, amelyek különböző időpontokra érvényesek), amikor kiderül, hogy a kártyadíjakat egy újabb 20 oldalas leírásban találhatjuk meg.
A legkönnyebben éppen a nálunk legolcsóbbnak bizonyuló bankoknál bukkanhatunk az árakra, így például a Raiffeisennél és a CIB Bankban. Persze számukra fontos is, hogy kiderüljön: a magas színvonalú, jó szolgáltatás nem csak a kiváltságosoknak jár, ahhoz immár bárki hozzájuthat. Hiszen ezeknek a bankoknak éppen az a problémájuk, hogy a köztudatba úgy kerültek be – korábban ezt is hangoztatták -, hogy a magasabb presztízsű rétegre fókuszálnak.
Az OTP Bank áraival a középmezőnybe tartozik, de a példa-emberünk itt így is több mint 50 százalékkal többet kénytelen költeni, mint a legkedvezőbb díjú Raiffeisen-csomagnál. Ez utóbbi bankon kívül a legnagyobb lakossági pénzintézetet e tekintetben veri a CIB, a Budapest Bank, de még az MKB is. Azon már nem is csodálkoztunk, hogy a szintén klasszikus nagy lakossági banknak számító K&H is a magas árszintűek között található.
A lakosság felé később nyitó „presztízsbankok” közül egyedül a HVB Bank bizonyult drágának. A „mindenért fizess legalább egy keveset” elvet valló pénzintézet esetében a drága sms-díjak nyomták fel az árat, de az sem tett jót az itteni összköltségnek, hogy a számlavezetési díj mellett minden egyes könyvelési tételért külön felszámítanak 15 forintot. (Kérdés, akkor mire is szolgál a 100 forintos alapdíj.)
Csomagolás
A sorrendet megvizsgálva az is kiderül tehát, hogy csak akkor kaphatunk reális képet egy-egy bank árszínvonaláról, ha a szükséges szolgáltatások díjait összességében nézzük meg. A számlavezetési díj azért is keveset árul el a várható összköltségekről, mert egyre több pénzintézet vezet be több számlacsomagot. Vannak alacsonyabb alapdíjú csomagok, ahol azonban az egyes tranzakciók drágábbak, és vannak magasabb áron futók, amelyek esetében akár ingyenesen is hozzáférhetünk egyes szolgáltatásokhoz. Mindenkinek a saját bankolási szokásaihoz kell megtalálnia a megfelelő pénzintézetet, és azon belül a megfelelő számlacsomagot. Cikkünkben csak egy példára számítottuk ki az árakat. A bankolás teljes ára persze attól függ, ki milyen szolgáltatást igényel és használ.
A teljes cikket a Figyelő december 9-én megjelent 50. számában olvashatja.
