Gazdaság
Piacfelügyeleti eljárást indított a jegybank egy általa alaptalannak tartott híresztelés kivizsgálására, amely negatívan befolyásolta a forint árfolyamát.
2014. 02. 04. 15:20
Nagyon sok pénz kellene a Gulliver talpra állításához.
Az utasok nagy része már kapott kártérítést, az egykori dolgozók többsége még mindig várja a pénzét. Vagy már nem is várja.
Az ukrán Naftogaz energiaipari cég hétfőn jelezte, hogy esetleg nem lesz képes időben rendezni Oroszországgal szembeni gázszámláját.
A cikkíró szerint a rosszul értelmezett „szegénységi bevándorlás” gazdagítja a Nyugatot, és nem szegényíti, a Keletet pedig szegényebbé teszi, és nem gazdagítja.
2014. 02. 03. 15:40
Az egyik állami cégnek tartozott egy másik állami cég, aminek a behajtásával megbíztak egy harmadik állami céget.
2014. 02. 03. 14:14
Talán ezért is nem adják meg a tervezett kiegészítő támogatást a legkisebb gazdáknak.
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) érvénytelennek tekinti a többségi tulajdonrész értékesítésére kiírt pályázatot. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium visszautasította az OTSZ állításait.
2014. 02. 03. 09:31
Rekordmennyiségű húst és csontot foglalt le a napokban egy közép-magyarországi hűtőházban a NÉBIH. A csontból enyv készül majd.
A fővárosi taxirendelet hatályba lépése óta a taxis cégek fele eltűnt a budapesti utcákról.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) feltérképezte a cégtemetőket, a hivatal pénzügyi nyomozói 20 cégtemető büntetőügyében több milliárd forint okozott kár miatt nyomoznak.
Noha a magyar gazdaság szereplői körében egy évtizede nem látott optimizmus uralkodott el, a GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a gazdasági folyamatok javulása jellemzően viszonylagos, átmeneti és látszólagos.
2014. 02. 03. 06:00
A parlament december döntött ugyan egy vizsgálóbizottság felállításáról, de tevékenységének korlátaival az ellenzék nem értett egyet.
2014. 02. 02. 17:12
Szombattól havonta kétszer, összesen 150 ezer forint értékben lehet ingyen hozzájutnunk a pénzünkhöz, ha kértük.
2014. 02. 01. 06:45
Évente 50 millió utasnak lesz lehetősége ingyen netezni a MÁV 735 vonatán.
Aláírta az OTP-bankcsoport az olasz Banco Popolare horvátországi leánybankjának megvásárlásáról szóló szerződést - közölte az OTP pénteken.
Volt, hogy elérte már az euró a 312 forintos szintet, és újabb gyengülési hullámok jöhetnek.
- 21:45 Valaki nyert az esete 73 millió forintot a Skandináv lottón
- 21:19 Izland már 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz
- 20:59 Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
- 20:48 „A szabályszegés nem diszkriminatív alapon történt” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától, akiről nem hitték el, hogy van pénz a kártyáján
- 20:48 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 18.
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 19:04 Emlékek róla: itt az újabb Hoover-adaptáció, ami rózsaszínre festi a legsötétebb traumákat
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
- 17:30 Végre elfelejthetik a rémálmot – kezdi megtalálni magát a 28 év után ismét vb-szereplő női kosárcsapat
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 16:00 Kvíz: melyik magyar megye van a térképen? Teszteld, mennyire ismered az országot!
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 16:38 Elköltözött Los Angelesből Ráthonyi-Palácsik Tímea és családja: „Ezen a környéken kedvezőbb az adózási környezet is”
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 16:59 Molnár Áron nem éri el a Facebookját: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát”
