A nemzetgazdasági miniszter nyilvánosságra hozta a jövõ évi költségvetés irányelveit és fõ sarokszámait. Az elsõ reakciók igen sokfélék voltak, a kiegyensúlyozott, megalapozottól, a felelõtlen, minden idõk legnagyobb megszorítását elõirányzóig. Az igazság természetesen most is, ahogyan az már lenni szokott, valahol középen helyezkedik el.
Kétségtelen pozitívuma a költségvetési koncepciónak, hogy tartani akarja a 2,5 százalékos államháztartási hiányt, amely így lehetõséget biztosíthat az adósságból való kinövésre. Igaz, ez csak kismértékû, 1 százalékpontos adósság/GDP hányados csökkenést tesz lehetõvé (73 százalékról 72 százalékra a tervek szerint) a 2012-es évben.
Az is pozitív elem, hogy a jövõ évi növekedési célt is jelentõsen lefelé korrigálták a legutóbbi gyenge növekedési adatokra és a várható világgazdasági visszaesésre reflektálva. Az 1,5 százalékos elõirányzott növekedés sokkal megalapozottabb, mint a korábbi 3 százalékos, de kérdés, hogy eléggé megalapozott-e. Több olyan szakértõi vélemény látott már napvilágot, amely 1 százalékos, vagy az alatti növekedéssel számol a következõ évre.
Sõt olyan szakértõi számítások is elkészültek, amelyek szerint ha a teljes devizahitel-állomány 20 százalékát a rögzített árfolyamon elõtörlesztik, akkor az a kereskedelmi bankoknak 230-250 milliárdos veszteséget jelent, ami viszont a tovagyûrûzõ hatások révén mintegy 1 százalékkal csökkenti a GDP növekedését. Tehát nem ártott volna egy pesszimista, nulla körüli növekedési változattal is számolni.
A gazdasági kabinet számára az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Széll Kálmán Tervben elõirányzott 550 milliárdos kiigazítás nem lesz elég a megváltozott körülmények között. A kétszáz milliárddal megtoldott kiigazítás kedvezõ esetben fedezheti ugyan az alacsonyabb növekedés miatti bevételkiesést, de nem kezeli azt a helyzetet, hogy a költségvetés bázisa is megváltozott.
Ugyanis az elõirányzatokhoz képest az idei esztendõre már történt egy 250 milliárdos és egy 100 milliárdos kiigazítás. Ezeket bekalkulálva, nem biztos, hogy elég lesz a 750 milliárdos csomag, ennél nagyobb, 1000 milliárd körüli intézkedéscsomagra lenne szükség, ahogyan azt a makroelemzõk közül többen is szóvá tették.
Nem szabad viszont elfeledkezni arról, hogy a kormány éppen a nagy bizonytalanságokra való tekintettel jelentõs, 300 milliárdos tartalékot képzett. Ez a többlet nyilván megfelelõ forrást jelenthet a még fennmaradó költségvetési lyuk befoltozására. Csakhogy a miniszteri tájékoztatóból az derül ki, hogy az áfa 27 százalékra növelésébõl származó, várhatóan 150 milliárdos többletbevételt számba vették egyrészt mint egyensúlyjavító eszközt, másrészt mint tartalékot, az országvédelmi alap formájában.
Ezek szerint tehát: vagy összességében 600 milliárdos a kiigazítási csomag, de jelentõs 300 milliárdos tartalékkal rendelkezik, vagy pedig 750 milliárdos a csomag, de akkor a tartalék csak 150 milliárd (100 milliárd általános tartalék plusz 50 milliárd árfolyam-kockázati tartalék).
A kritikusok közül többen is felvetették, hogy nem szerencsés a kiigazítási csomag szerkezete, mert többségében bevételnövelõ tételeket tartalmaz (450 milliárd) és a kiadáscsökkentõ tételek kisebbségbe szorultak (300 milliárd). Ez azért lehet fontos szempont, mert a bevételek teljesülése sokkal bizonytalanabb, mint a kiadások csökkentése. A kormány 150 milliárd többletet vár az áfából, amely kalkuláció nyilván a korábbi áfa-befizetések tényszámain alapul. De vajon továbbra is lehet számolni a korábbi forgalommal, miközben a világ egyik legmagasabb áfa kulcsát sikerül januártól bevezetnünk.
A kiadási oldal 300 milliárdja a nemzetgazdasági miniszter szerint alapvetõen a hatékonyságjavulásból fog megvalósulni. Konkrétumok nélkül ez a tétel elég bizonytalannak tûnik. Az a deklaráció, hogy a nyugdíj- és az egészségbiztosítási kasszát saját lábra kell állítani és nullszaldóssá tenni valóban jó célkitûzés, de intézkedések híján csak jámbor óhaj marad. Itt nyilván az a már korábban megfogalmazott szakértõi aggódás materializálódott, hogy a Széll Kálmán Tervben meghirdetett strukturális reformok késedelmet szenvedtek és ezért még nem igen lehet számítani az oda betervezett megtakarítások realizálódására.
Az egykulcsos (a kormányzati kommunikáció kedvenc szavajárása szerint: arányos) adórendszer fenntartása mellett a kormány szilárdan kitart, olyannyira hogy a következõ évre kompletté teszi az átállást, tehát kivezeti a félszuperbruttót (-380 milliárd) és az adójóváírásokat (+370 milliárd). Ezzel egy világos és áttekinthetõ rendszer jön létre, amelyhez a jövõre (kérdés, milyen távoli) nézve nagy elvárásokat fûz a gazdasági kabinet. A két intézkedés ellenkezõ irányú hatása nagyjából ugyanakkora, tehát a költségvetési egyenleget nem befolyásolja számottevõen.
Ugyanakkor a különbözõ társadalmi csoportokat igen eltérõen fogja érinteni, hiszen az adójóváírások zöme az alacsony jövedelmi kategóriákban jelentkezett, míg az átlag feletti jövedelmûeknél ez nem volt jellemzõ. Könnyen kikalkulálható, hogy a teljes átállásnak egy újabb erõteljes jövedelem-redisztribúciós hatása lesz. Az alacsony jövedelmûek ismét rosszabbul járnak, miközben a magas jövedelmûek még kevesebb adót fizetnek, amúgy arányosan.
Matolcsy miniszter úr szerint az intézkedés következtében senki nem fog rosszabbul járni. Ez azonban csak akkor képzelhetõ el, ha a kormány további intézkedéseket hoz az alacsony jövedelmûek kompenzálására, ami egyfelõl komoly költségvetési milliárdokat emészt majd fel, másfelõl pedig a nem állami alkalmazottaknál ilyen kompenzáció nem is kivitelezhetõ. A neokonzervatív indíttatású, újabb jövedelem-redisztribúció (az állam egyik legfontosabb feladata a jövedelmek újra elosztása. – a szerk.) nemcsak társadalmi szempontból lesz káros (ti. rombolja a társadalmi szolidaritást, növeli a feszültségeket, stb.), hanem közgazdaságilag is.
A nagyobb egyenlõtlenség irányába mutató jövedelem-redisztribúció ugyanis egyáltalán nem növeli, hanem sokkal inkább csökkenti a társadalmi szintû fogyasztási hajlandóságot, ami viszont kisebb aggregált keresletet és ezért alacsonyabb növekedési ütemet fog eredményezni. A kabinet azonban minden bizonnyal tudatában van ennek a hatásnak, és ezért tervezett a jövõ esztendõre csak 0,2 százalékos fogyasztásbõvülést.
Az alacsony fogyasztási kereslet és mérsékelt (a tervek szerint 3 százalékos) beruházásbõvülés, valamint a foglalkoztatást terhelõ adók és az infláció emelkedése mind azt valószínûsíti, hogy a gazdasági fordulat nem fog megtörténni még 2012-ben sem: tehát a gazdaság nem fog ráállni a dinamikus 3-4 százalékos, fenntartható növekedési pályára és a foglalkoztatás sem fog bõvülni a beígért 100 ezer fõ/év rátával.
A kabinet által várt 4,2 százalékos infláció reálisnak tûnik az áfa- és az adóemelések folyományaként, ugyanakkor viszont fájó, hogy már megint nem sikerül tartósan 3 százalék alá csökkenteni az inflációt. A korábbi kabinetekhez hasonlóan a jelenlegi sem tud ellenállni a csábításnak és ismételten beveti az infláció felpörgetését, mint egyensúlyjavító eszközt. A növekvõ infláció ugyanis a költségvetési bevételeket emeli, miközben a nominálisan rögzített kiadások reálértékét csökkenti, tehát szinte automatikusan javítja az egyenleget. A dolog szépséghibája azonban az, hogy az infláció emelkedésébõl következõ inflációs adó zömét az alacsony jövedelmûek fizetik meg, mert jövedelmeik nagy részét készpénzben tartják.
