Gazdaság

Számpárbaj – tények az adatok mögött

A parlament falain belül és kívül zajlik a számpárbaj a kormány és az ellenzék között. A FigyelőNet az adatok eltérésének okait járja körül.

Böngésszen kedvére!

Ha teljesebb képet szeretne kapni a gazdaság állapotáról, az adatokat keresse az Adatbányában.


Áht-hiány

Az államháztartási hiány esetében a kormány és a Fidesz között a vita nem is annyira a számokról, mint inkább a helyes mércéről szól. Míg a kormány a korábbi évek teljesítményéhez és más uniós országok hiánycsökkentő lépéseihez méri a deficitadatot, addig a parlamenti ellenzék nagyobbik pártja a régió országait veszi alapul. A kabinet így azt hangsúlyozza, hogy a GDP-arányos államháztartási hiányt 6,2 százalékról 4,5-re csökkentette, és idén is tartani akarja a 3,6 százalékos tervet, míg az ellenzék azt emeli ki, hogy a tavalyi 4,5 százalékos hiánynál a régióban csak Lengyelország 4,8 százalékos hasonló adata nagyobb.
Az igazi különbséget ebből a szempontból a kormány számai és a jegybank legutóbbi, májusi inflációs jelentésében közölt adatok között találjuk. Az MNB már tavalyra is külön közli a pénzforgalmi (GFS), a nyugdíjkorrekció nélküli, és az azt figyelembe vevő ESA-hiányt.
Ezek alsó becslése rendre 6,5, 5,4 illetve 4,5 százalék. A bank azonban az ESA-számbavétel bizonytalanságai miatt felső becslési korlátot is meghatároz, amely a korrigálatlan ESA-adatnál 6 százalékos, míg a PM által is használt korrigáltnál 5,1 százalékos. A 0,6 százalékos mozgástér pedig 100 milliárdos nagyságrendű. A pénzügyi tárcáénál kevésbé optimista az idei „fő” hiánymutató becslése is: a Szabadság téren ezt 3,9-4,7 százalékra teszik (szemben a 3,6 százalékos PM-tervvel).
A legérdekesebb, bár viszonylag ritkán említett mutató a jegybank által számolt kiegészített (SNA)hiány, mely a kormányzat kvázi-fiskális (pl. MFB-n, ÁPV Rt.-n keresztül bonyolított finanszírozási) tevékenységét is figyelembe veszi: ezt a tavalyi 8,1 százalék után 2005-re idén februárban még 8,3 százalékra, míg májusban már 8,5 százalékra becsülte. A jegybank szerint tehát a legtágabban értelmezett kormányzati szektorban nem hiánycsökkenés, hanem éppen hogy hiánynövekedés megy végbe.

Az ellentmondás több okra is visszavezethető, azonban a legtöbb szakértő a többfajta – a legtöbb esetben módszertani okok miatt összevethetetlen – adatforrás párhuzamos felhasználását, valamint a politikai propagandagépezet okozta szándékos zavarkeltést okolja az utóbbi időben kialakult kakofóniáért.

Elemzők szerint

Hatalmas propaganda ez a gazdasági vitanapként aposztrofált számháború, szakmailag semmi értelme – fejtette ki véleményét Zékány András, az ING elemzője. A magyar gazdaság állapotát annyi számmal lehet leírni, és annyi adatsorból táplálkozik, hogy ezekkel gyakorlatilag bármit és annak éppen az ellenkezőjét is könnyen alá lehet támasztani. Ez bárkinek sikerülhet, ha mégsem, az már nagyfokú amatőrség.

Ez valóban jellemzője a gazdaságpolitikának, és éppen ezért nagyon óvatosan kell megítélni a különböző forrásokból kiragadott számokat – hangsúlyozta Pintér András, az Inter-Európa Bank elemzője is, aki szerint az, hogy az egész vitát politikai célok motiválták, már eleve meghatározta a választott módszereket. A piacot éppen ezért többé-kevésbé hidegen hagyta az egész vita, bár a gazdasági szereplők hitelessége szempontjából semmiképpen nincs pozitív hatása.

Sok forrás, még több adat, ellenkező irány

Egyrészt az adatok forrása igen különböző lehet, másrészt sokféleképpen meg lehet választani az időhorizontot és a viszonyítási alapot is, harmadrészt egy-egy adatból a számítást is különbözőképpen lehet elvégezni – véli Zékány. Csak a költségvetési hiányt legalább tíz adattal lehet leírni és értelmezni, attól függően, hogy milyen számítási módot és bázist választunk: például az előző évhez, negyedévhez vagy a várakozásokhoz hasonlítunk – emelte ki Zékány, – de legalább ennyire nem egyértelmű a folyó fizetési mérleg hiányának megítélése sem. A deficit ugyanis botrányosan magas – ebből az irányból közelít például az ellenzék –, de mivel picit csökkenő tendenciát mutat, ezt hangsúlyozza a kormányoldal.

A GDP-vel nagyjából ugyanez a helyzet – mutatott rá Pintér -, ha ugyanis az európai uniós országokhoz viszonyítunk, akkor jól, ha saját regionális társainkhoz, akkor viszont rosszul áll a szénánk. Jóllehet mindkét összevetés megállja a helyét és védhető is.

Az adatok interpretálásában ezen felül az is zavaró, hogy lehetetlen kiszűrni pontosan, hogy a különböző tendenciák mennyiben tudhatók be külső hatásoknak, mennyiben a piaci automatizmusoknak, és mennyiben a jegybank vagy a kormány teljesítményének. A több évvel ezelőtti – más kormány idejére vonatkozó – számokkal való összevetés pedig, számos egyszeri hatás miatt sem végezhető el – fogalmazta meg Zékány.

De lássuk a medvét

Az alábbiakban az egyik legegyszerűbbnek tűnő számot, az államadósság GDP-arányos nagyságát vesszük alaposan górcső alá.

Mellékelt tábla négy hivatalos dokumentumban közölt adatot gyűjt össze, egy évtizedre visszamenően, a GDP százalékában számolva. Miközben látható, hogy kisebb eltérések korábban is voltak, a közölt adatsorok között igazán nagyra az utóbbi években nőtt az olló. Ezek közül is különösen szembetűnő a Fidesz által 2004-re közölt 60,7 százalékos és a kormány 57,6 százalékos adata közötti különbség.

A kormány és a Fidesz számai közötti eltérés több tagra is felbontható. Egyrészt a Fidesz által használt Eurostat adat a bankszektor statisztikai jelentésein alapul (ezeket Magyarországon az MNB publikálja), szemben az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) számviteli jellegű adósságnyilvántartásával.

Az ÁKK kizárólag a központi kincstári körre vonatkozóan számol, míg az Eurostat statisztika figyelembe vesz egyes kvázi-fiskális elemeket is, így az MFB vagy az ÁPV Rt. kötelezettségeinek egyes részeit is. Mindjárt egy ilyen 60-70 milliárd forintos tételt jelent például a Richter-privatizáció, mely részvényre átváltható kötvények kibocsátásával ment végbe. Ez az Eurostat szerint növeli az adósságot, de az ÁKK számaiban például nem jelenik meg. Hasonló nagyságrendű, mintegy 80 milliárd forintos eltérést jelent, hogy a diszkontkincstárjegyek kamatait az ESA ’95 rendszerben nem lehet levonni, azokat névértéken adósságnövelő elemként kell elszámolni. Egy harmadik, talán a legtöbbet emlegetett és a legnagyobb nagyságrendű eltérést a magánnyugdíjpénztár-befizetések elszámolása okozza. Ezek deficit-csökkentő tétellé minősítésére Magyarország mellett például Lengyelország is engedélyt kapott, így a kormány jogosan lobogtathatja az ezzel korrigált 57,6 százalékos 2004-es adósságadatot.

A tisztánlátást számos egyéb szempont is nehezítheti, melyek közül itt csak az előzetes GDP-adat felhasználásából adódó pontatlanságokat említjük (a KSH májusban felfelé korrigálta a 2004-es növekedési adatot, amely alapján a Fidesz-féle 60,7 százalékos mutató is körülbelül 60,1 százalékra csökkenhetett). Tekintettel az államadósság-nyilvántartás itt éppen csak vázolt problémáira, valószínűtlen, hogy rövid időn belül kiküszöbelhető lenne egy olyan helyzet, amelyben minden politikai erő a saját szája íze szerint értelmezheti a különböző adatokat.

Számpárbaj – tények az adatok mögött 1
Számpárbaj – tények az adatok mögött 2
Számpárbaj – tények az adatok mögött 3
Számpárbaj – tények az adatok mögött 1

Ez már csak azért is valószínűtlen, mivel az Eurostat módszertana, szemben a hosszú távra szóló számviteli standardokkal akár évente is változhat. Ennek ihatják meg a levét az olaszok, akik egy Eurostat-kiskaput kihasználva próbáltak kötvényesítéssel elleplezni egyes hiánynövelő tételeket (securitization). És ennek ihatja meg a levét a magyar kormány is, ha az autópálya- építéseknél a korábbi csodafegyver PPP-t felváltó, államháztartáson kívüli finanszírozás, egy luxemburgi tollvonással, egyszer csak újra megjelenik a költségvetési egyenlegben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik