Ante portas

Louis Michel belga külügyminiszter valószínűleg maga sem tud róla, hogy az irodáját „tartó” krómacél oszlopokat magyar munkáskezek alkották. Pedig ez az igazság. Sőt, a brüsszeli Szépművészeti Múzeum teljes belsőépítészete, a királyi palota egy részének restaurálása, vagy az Igazságügyi Palota kupolájának borítása is a magyarok műve. A „történelmi hűség” kedvéért egy magyar kézben lévő belga építő- és fémipari cégé, amely hazai beszállítókkal is sűrűn dolgoztat. Afféle távmunka ez, mert Somogyi László, a Connectic Belgium tulajdonosa helyben csak ritkán alkalmaz magyar munkavállalókat. No nem mintha az 1992. óta Belgiumban élő vállalkozó nem becsülné nagyra honfitársai szakértelmét. Az ottani munkavállalási engedély beszerzése azonban olyan körülményes és időigényes, hogy Somogyi és más hasonló cipőben járó vállalkozók sokszor inkább bele sem fognak. Mire ugyanis megjön az engedély, már régen túl vannak a munka dandárján.

KISZÁMÍTÓHATÓ HATÓSÁGOK. A helyzet május elseje, Magyarország csatlakozása után sem változik majd, hiszen Belgium számos más jelenlegi tagállamhoz hasonlóan legalább két évig nem nyitja meg munkaerőpiacát az új tagok állampolgárai előtt. A tízmilliós országban ezután is csak az kaphat állást, akiről leendő munkáltatója minden kétséget kizáróan bizonyítani tudja, hogy egyes-egyedül ő képes elvégezni egy munkát. Ez – mint nem egy példa igazolja – nem reménytelen vállalkozás, de a belga közigazgatás malmai időnként lassan, sőt kiszámíthatatlan tempóban őrölnek. „Van, hogy egy héten belül megjön az engedély, van úgy, hogy csak két hónap múlva” – mondja Szabó György, magyar származású belga ügyvéd. A munkaadónak, mielőtt külföldről alkalmazna valakit, el kell fáradnia a munkaügyi hivatalhoz, ahol előbb a belföldi sorban állók közül ajánlanak valakit. Ha senki nem válik be, elvileg szabad az út a vendégmunkás előtt.

Segédmunkásokra Somogyi László tapasztalatai szerint nincs szükség, abból ott is van elég. A jól képzett és a nyelvet legalább alapszinten beszélő szakmunkások már nagyobb eséllyel próbálkozhatnak. Persze van, aki inkább a kerülőutat választja, és bár formailag egyéni vállalkozóként érkezik – amire a belga törvények is lehetőséget adnak -, valójában a kétkezi munkáját bocsátja áruba. Becslések szerint több ezer lengyel „álvállalkozó” tartózkodik így jelenleg is az országban, megpróbálva kijátszani a helyi hatóságok éberségét. Ez utóbbi nem könnyű, hiszen a belga szabályok szigorú különbséget tesznek az alkalmazottak és a vállalkozók (önfoglalkoztatók) között. A „számlázó dolgozó” fogalma errefelé ismeretlen.

A szigorú munkavállalási szabályok alól a multinacionális társaságok, illetve azok leányvállalatai sem mentesülnek. Csibra Zsófia negyedik éve menedzser adótanácsadóként dolgozik a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló cég brüsszeli leányvállalatánál, de a munkaszerződését mindig 1 évre hosszabbítják. Az ő helyzete mindazonáltal valamivel könnyebb volt az átlagosnál, hiszen már Magyarországon is ugyanennél a cégnél dolgozott. „Ha egy nagyvállalat fel akar venni valakit, akkor ezt el is tudja intézni, még ha sok papírmunkával jár is a dolog” – véli a PWC magyar alkalmazottja.

A munkaerőpiac védelmének mellesleg Belgiumban és máshol sem örül mindenki. A cégek például szívesen alkalmaznának az új tagállamokból érkező motivált munkavállalókat, akik jótékony hatással lennének a piaci versenyre, a jól megfizetett, munkavállalói jogokkal alaposan „kipárnázott” belga alkalmazottak ugyanis egyre jobban elkényelmesednek. A munkáltatók a jelenlegi nehéz gazdasági környezetben rugalmasabb szabályokat szeretnének, ám a politika hajthatatlan.

ÖNMAGUKAT CÁFOLTÁK. Több jelenlegi tagállam kormányát még az sem zavarja, hogy a munkaerő piacra jutásának korlátozása határozottan ellentmond annak a kötelezettség-vállalásuknak, miszerint az unión belüli mobilitás előmozdításával is javítani fogják a közösség versenyképességét és növekedési potenciálját. A személyek, azon belül is a munkaerő mozgásának útjában álló akadályok lebontása szerves része a 2000 márciusában elfogadott lisszaboni versenyképességi programnak, amelynek a 15 tagország állam- és kormányfői e hét csütörtöki és pénteki brüsszeli találkozójukon próbálnak meg új lendületet adni. Mint azt a bővítés kapcsán mutatott hozzáállásuk mutatja: egyre kevesebb elszántsággal. Az asztalnál azonban a 10 új tagország vezetői is ott ülnek majd, hogy uniós partnereiket korábbi ígéreteikre emlékeztessék. Független felmérésekből és tanulmányokból ítélve az unió legtöbb tagállama saját érdekei ellen cselekszik, amikor átmenetileg korlátozni kívánja a munkaerőmozgást.

Az Élet- és Munkakörülmények Javításáért EU-alapítványának egy 2002 tavaszán végzett felmérésen alapuló tanulmánya szerint a következő öt évben a munkaképes korúak mindössze 1 százaléka – azaz évente alig 220 ezer ember – készül a közösség valamely más országában munkát vállalni a leendő tagállamokból. „Minden jel arra utal, hogy hasonló mértékű kiáramlásra lehet számítani, mint a ‘80-as években, a déli irányú kibővítés során” – jegyzik meg a tanulmány szerzői. Az akkori adatok szerint az 1970-ben még több mint 200 ezres spanyolországi munkaerő-vándorlás a ‘70-es évek végére (a tagságra jelentkezés idejére) 120 ezerre, a ‘90-es évek elejére pedig (a csatlakozást követő időszakra) évi 2-3 ezerre csökkent.

FÖLÖSLEGES AGGODALMAK.

Az Európai Bizottság szerint a tag-államoknak azért sincs különösebb okuk az aggodalomra, mert a keleti munkavállalók kétharmada csak ideiglenes jelleggel szándékozik náluk maradni. Tíz évvel a csatlakozás után – ahogyan az új tagországokban is javulnak majd a gazdasági és szociális körülmények – jelentős mértékű visszaáramlásra lehet számítani.

Az idézett tanulmány azt a széles körben elterjedt hiedelmet is cáfolja, miszerint elsősorban a munkanélküliek és az alacsony keresetűek indulnak majd el nagy tömegben Nyugatra, hogy ott munkalehetőséget kapjanak, vagy egyszerűen a nagyvonalú szociális kedvezményekből hasznot húzzanak. A 13 országban végzett felmérés ugyanis ezzel szemben arra a megállapításra jutott, hogy a munkanélküliek mindössze 2 százaléka kíván külföldre menni és ott munkát vállalni. Nem úgy a jövő reménységeinek számító fiatal diplomások. A potenciális közép- és kelet-európai kivándorló prototípusa ugyanis fiatal, magasan kvalifikált, vagy éppen jelenleg egyetemre járó, független, tehát családot még nem alapított személy.

Trükkös utakon Londonba   Nagy-Britanniában a tagjelöltek polgárai már korábban is vállalhattak munkát, de ez korántsem ment egyszerűen. „Egyfajta 22-es csapdája helyzet volt az eddigi rendszer” – szögezi le egy 28 éves magyar pénzügyi elemző, aki öt éve dolgozik Londonban, ám szívesebben meséli el név nélkül a tapasz-talatait. „Munkavállalási engedély nélkül nem tudtál dolgozni, de munkavállalási engedélyhez csak úgy juthattál hozzá, ha volt munkád. Gyakorlatilag kétféle út volt. Vagy elérted, hogy a céged nagyon akarjon, és munkavál-lalási engedélyt szerezzen neked, vagy pedig a magasan kvalifikált szakembereknek lehetőséget adó brit program alapján folyamodtál munkavállalási engedélyért” – osztja meg tapasztalatait. A magyar fiatalember az első utat választotta, és története már-már tipikusnak mondható. Londonba úgy jutott ki, hogy szakmai gyakorlatra jelentkezett – amihez nem volt feltétel a munkavállalási engedély -, majd a gyakorlat végén állást ajánlot-tak neki. Ám mivel nem volt uniós állampolgár, ekkor a jól ismert bürokratikus akadályokba ütközött. Cége azonban – egy bevált recept szerint – megol-dotta a helyzetet. Gyakorlatilag az ő „személyleírásával” meghir-dette az állást egy kis példány-számú országos napilapban. Még azt is kikötötték – bár erre vajmi kevés szükségük volt -, hogy a jelentkező anyanyelvi szinten beszéljen magyarul. (A brit szabályok értelmében az álláshirdetést közzé kell tenni, és bizonyítani, hogy sem Nagy-Britanniából, sem az Európai Unió többi tagországból nem volt a kiszemeltnél jobb jelentkező.) A cég ezek után beszerezte a munkavállalási engedélyt, majd a fiatalember négy év munka-viszony után letelepedési engedélyt is kapott, amivel már bárhol elhelyezkedhet. Ennek a rendszernek az ered-ményeként a tagjelölt országok-ból egy sor olyan magasan képzett menedzser, pénzügyi és jogi szakember tudott elhelyez-kedni Nagy-Britanniában, akire a cége személy szerint igényt tartott. Más munkakörökben viszont ez az út nem volt járható, mert a munkaadónak nem érte meg kilincselni a hatóságoknál a jelöltért. A szigetországban persze dolgoznak lengyel, magyar és más nemzetiségű építőmunkások, fogászok, könyvelők, vagy akár újságírók is. Legtöbbjük azonban család-tagként jutott munkavállalási engedélyhez, és nem azért, mert alkalmazója kifejezetten hozzá ragaszkodott volna. SZVETNIK ENDRE, LONDON

Ezért ha valakinek aggodalomra van oka, akkor azok Willy Buschak, az Élet- és Munkakörülmények Javításáért EU-alapítvány igazgatója szerint éppen az Európai Unió jövendőbeli tagjai, amelyek jelentős mértékű agyelszívásra számíthatnak. A jelenség persze nem teljesen új, de jócskán felerősödhet a bővítés után. A leendő tagállamok 15 év fölötti fiataljainak 2-5 százaléka forgat állítólag a fejében külföldi munkavállalási terveket az elkövetkező öt évben. Az alapítvány azt állítja, hogy az unió új tagjai a friss diplomások 3-5 százalékát, míg a jelenleg is tanuló egyetemistáknak akár 10 százalékát is elveszíthetik, jelentősen rontva ezáltal a versenyképességüket, azaz esélyüket a gazdasági növekedésre és a gyors felzárkózásra. Mindeközben a jelenlegi EU-tagok fiatal, dinamikus és magasan képzett káderekre tehetnek szert, ami egy kedvezőbb demográfiai szerkezettel kiegészülve előnyös számukra: fellendítheti a gazdaságukat, miközben nem terheli meg a szociális ellátó rendszerüket.

Magyarország mindezek ellenére Gottfried Péter, a külügyminisztérium integrációs államtitkára szerint nem maga alatt vágja a fát, amikor bővülő munkalehetőségeket követel állampolgárainak az unió mostani tagjainál. „Egy egészséges munkaerőmozgás egyáltalán nem lenne hátrányos a számunkra” – igyekszik eloszlatni Gottfried az agyelszívás veszélye miatti aggodalmakat. Számottevő mértékben – elemzők szerint – szinte kizárólag az egészségügy területén várható a Nyugat-Európában szerencsét próbálók számának megugrása. Ennek oka az ottani munkaerőhiány, még inkább a Keletről érkezők viszonylag alacsonyabb munkabérigénye – és persze „segít” az orvosi diplomák automatikus elismerése is.

VÉSZHARANG. A Magyar Orvosi Kamara már több éve kongatja a vészharangot: ha továbbra is alacsonyan maradnak a hazai fizetések, ezrével mennek ki majd a magyar orvosok az EU tagállamaiba, elsősorban a skandináv országokba. Odakint 10-20-szoros fizetés várja őket, ennek fényében cseppet sem elhanyagolandó körülmény, hogy egy friss felmérés szerint az orvosok túlnyomó többsége már a jelenlegi bére háromszorosáért is itthon maradna. Erre azonban, ismerve a költségvetés helyzetét, reményük sincs. Nem véletlen, hogy óriási az érdeklődés egy, a közelmúltban indult internetes vállalkozás iránt, amelyik magyar orvosokat közvetít külföldre.

Egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy az orvosok mellett azokban az egyéb szakmákban is várható-e nagyobb arányú kivándorlás, amelyek diplomáit az EU tagállamaiban szintén automatikusan elismerik. Az általános orvosok mellett ugyanis a fogorvosok, állatorvosok, ápolónők, gyógyszerészek, szülésznők, építészek és jogászok diplomáját szintén elfogadják az unióban – utóbbiaknak természetesen a helyi jogból szakvizsgát kell tenniük -, e kör tagjai nyelvvizsga nélkül is dolgozhatnak, illetve praktizálhatnak. Amennyiben találnak munkát és ügyfélkört.

Osztrák gátak   Bécsben bérel egy szerény lakást Kiskalmár János asztalosmester, onnan jár be két éve jelenlegi alsó-ausztriai munkahelyére. Valójában már 1991 óta ausztriai munkavállaló – tavalyelőttig a Slavonia parkettagyárban dol-gozott. Ismerős révén érkezett Ausztriába a rendszerváltozás után. „Akkor ez még nem volt túl bonyolult” – legyint. Könnyedén megkapta a vízumot, azaz a tartózkodási engedélyt a buda-pesti követségen, a munka-vállalási engedélyt pedig az alkalmazó cég szerezte. Előbb egy évre, aztán háromra, utána ötre, legutóbb pedig tíz évre kapta meg a sokak által hőn áhított papírt. Erre többé nincs is gondja, mire a mostani engedély érvényessége lejár, eléri a nyugdíjas kort, és akkor járan-dóságával hazaköltözik magyar-országi falujába, ahol egyébként ma is minden hétvégéjét tölti. Nos, a kvóták mára szigorodtak – nemkülönben a hatósági hozzá-állás -, és lényegi enyhülés a bővítés után sem várható. Ausztria a következő két évben bizonyosan útját állja a munka-erő szabad áramlásának, és nem zárható ki, hogy a további összesen öt évi hosszabbítás lehetőségével is él majd. Május-tól mindössze annyi lesz a könnyebbség, hogy tartózkodási engedély már nem kell: az ausztriai munkahelyet keresők a helyszínen is építgethetik a kapcsolatokat. Ha reménybeli munkaadójuk megszerzi az engedélyt, elég egy bejelentett lakás. A kvóta azonban érvény-ben marad, és nem változik az sem, hogy ha egy ausztriai magyar cégtulajdonos otthonról hoz alkalmazottakat, ez esetben is változatlanul kötelező lesz a munkavállalási engedély. Egyszerűsödik viszont a cég-alapítás, a vállalkozói engedély kiváltása, ami előbb-utóbb akár a szépen virágzó „fusizásnak” is véget vethet. Burgenlandtól ugyanis ma Bécsig, sőt még a távolabbi nyugati tartományokig is kézről kézre járnak a moson-magyaróvári, szombathelyi vagy szentgotthárdi kis építőipari cégek telefonszámai, amelyek alkalmazottai naponta kisbuszon érkeznek a felvállalt lakás-felújítás színhelyére. Pontosak és olcsók, de ma még – hiszen engedélyre mindeddig reményük sem volt – feketén dolgoznak. SZÁSZI JÚLIA, BÉCS

MÁSOKAT BIZTATNAK. Az új tagokkal szembeni nyugat-európai bizalmatlanság egyesek szerint azért is érthetetlen, mert az EU egyébként számos dolgot kipróbált már az elmúlt években, hogy nagyobb utazókedvre ösztönözze állampolgárait. Az Európai Parlament néhány hete adta áldását egy jogszabályra, amely az unión belüli mobilitás javítását szem előtt tartva nagymértékben enyhíti az idegenrendészeti szabályokat. Eszerint azoknak az uniós állampolgároknak és a családtagjaiknak, akik egy másik tagországban tartózkodnak, nem kell majd személyi azonosító kártyát beszerezniük, sőt 5 éves megszakítás nélküli tartózkodás esetén állandó tartózkodási engedélyt kapnak, ami semmilyen feltételhez nem lesz kötve. A magyarok, a csehek és más, május elsején csatlakozó nációk viszont csupán a belépéstől számított 5 év múlva, azaz 2009-től kezdve élhetnek ezzel a lehetőséggel.

Az Európai Unión belüli mobilitásról rendelkezésre álló legutolsó adatok azt mutatják, hogy a munkaképes korúaknak mindössze 1,5 százaléka változtatott régiót, vagy tette át székhelyét egy másik tagországba az elmúlt egy évben. Egy, még 2001-ben végzett felmérés során a lakosság mintegy 8 százaléka szándékozott öt éven belül egy másik tagállamban munkát vállalni. Tíz évre visszamenőleg mindössze 4 százalékuk váltotta valóra az ígéretét, aminek elsődleges oka, hogy a külföldi munkavállalás és élet ma még rengeteg hányattatással jár az unióban.

Ettől eltekintve nem lehet kizárni, hogy a gazdasági helyzet javulásával – és az első tapasztalatok hatására – két év után jó néhány tagállam felülvizsgálja majd korlátozó álláspontját. A csatlakozási szerződés nagyfokú rugalmasságot biztosít e tekintetben, és arról sem szabad elfeledkezni: az elutasító retorika mögött több jelenlegi EU-tag is tisztában van azzal, hogy igenis érdekében áll a jól képzett szakmunkások, ápolónők, orvosok, programozók és információs technológiában jártas szakemberek átcsábítása.

A gyakorlatban tehát korántsem biztos, hogy olyan kínkeservesen nehéz lesz majd az uniós munkavállalás, mint az most, néhány héttel a csatlakozás előtt tűnik.