Élet-Stílus

A Tápió-menti térség húsz településenek 27 ezer háztartását és 80 ezer lakosát érinti az a 37,5 milliárd forintos szennyvíz-beruházási projekt, amelynek megvalósításához e települések az Európai Unió Kohéziós Alapjából várnak támogatást.
2005. 10. 28. 14:27
A költségvetés 380 millió forint összegű támogatásával megkezdődik a 20 milliárd forint értékű Nyíregyháza térségi szennyvíz-beruházás előkészítése, amely 2007-től az Európai Unió Kohéziós Alapja forrásainak felhasználásával valósul meg.
2005. 10. 28. 14:13
Az előttünk álló négy szabadnap a legjobb alkalom, hogy belevessük magunkat az éjszakába. Érdemes. Babos Gyula, Kispál és a borz, Hiperkarma, vagy a bécsi őrült big band, a VAO reprezentálja a zenei kínálatot. A színházit pedig a Vak és az ígéretes című Szűzmuskátlirevolver.
2005. 10. 28. 13:00
A vezető japán elektronikai gyártó, a szórakoztató elektronikai piac világelsőjeként számon tartott Matsushita Electric Industrial Co. Ltd. a digitális kamerák és a plazmatévék iránti keresletnek köszönhetően meglepetésszerűen magas, 11 százalékos negyedéves profitnövekedést jelentett és megerősítette éves eredmény előrejelzéseit.
2005. 10. 28. 11:47
A jövő héten kezdődő műszaki átadást és a próbaüzemet követően, december 1-jén nyit a felújított Rudas fürdő török kori műemlék gőzrészlege - nyilatkozta a Budapest Gyógyfürdői Rt. vezérigazgatója.
2005. 10. 28. 11:36
Az 1739 és 1743 között épített barokk protestáns templomot a szövetségesek által 1945. február 13-án és 14-én végrehajtott szőnyegbombázás döntötte romba Drezdával együtt.A Frauenkirche (Boldogasszony-templom) székesegyházat nemzetközi adományokból építették újjá az elmúlt 10 év alatt, és vasárnap szentelik fel.
2005. 10. 28. 11:17
Pablo Picasso száznál több kerámia alkotásának elárverezésekor közel 13 millió forintnak megfelelő összegért kelt el a művész egyik három lábon álló vázája - közölte Londonban a Sotheby's aukciós ház.
2005. 10. 28. 10:43
Koruk 58 és 77 év között mozog, grafikusként, tolmácsként, titkárnőként dolgoztak és békés nyugdíjas életre vártak, de öt éve szaténba burkolva vagy elegáns öltönyben végigtáncolják Európát Pina Bausch német koreográfus egyik művével.
2005. 10. 28. 10:36
A Magyarországon élő és az átvonuló, vadon élő védett madarak között eddig semmilyen, betegségre utaló jelzést nem észleltek - közölte az Izsák melletti madármegfigyelő állomáson a Magyar Madártani Egyesület (MME) madárgyűrűzési központjának vezetője.
2005. 10. 28. 10:23
Az üzemanyagárak folyamatos emelkedése egyértelművé teszi, hogy az olaj előbb-utóbb megfizethetetlenül drága lesz, még ha nem fogy is el néhány éven belül. Ideje új utakat keresni az autók meghajtására. Egyelőre egy megoldás sem bizonyult véglegesnek.
2005. 10. 28. 08:00
A műholdas helyzet-meghatározásra képes rendszereket nemcsak útvonaltervezésre, hanem vagyonvédelemre, útnyilvántartásra is lehet használni. Áruk egyre kedvezőbb, ezért a drága autók mellett már kisebb értékűekbe is bekerülnek.
2005. 10. 28. 08:00
A Mercedes új dinuszaurusza a három D jegyében fogant: dizájn, dinamizmus és dimenziók.
2005. 10. 28. 08:00
Az autók mind inkább intelligens partnerei gazdájuknak. Ma már az autóipar a szoftverfejlesztés egyik legfontosabb megrendelője. Az autózás egyre kényelmesebb és biztonságosabb.
2005. 10. 28. 08:00
A világ autóipari vezetői mérsékelt bizakodással tekintenek a jövőbe. A vásárlói preferenciák változása, a piacok és az iparágon belüli erőviszonyok átrendeződése, az üzemanyag drágulása és még seregnyi tényező indokolja óvatosságukat.
2005. 10. 28. 08:00
Felelős autógyártók ma két területre fordítanak különös figyelmet a fejlesztés, majd a marketing során: a tágabb környezet, illetve az utazók védelmére. Az utóbbi egyre inkább közismert, szabványos fokmérője az EuroNCAP.
2005. 10. 28. 08:00
Autózni kell - ezért az egyre nagyobb költségek ellenére tömegesen tesszük is. Ezt az autógyártók, az üzemanyag-forgalmazók és a mindenkori kormányok is felismerték: soha ilyen drága nem volt egy megtett kilométer, mint manapság.
2005. 10. 28. 08:00
Ahogyan pár évvel ezelőtt a japánok, úgy igyekszik most a legnagyobb koreai gyártó is megerősíteni jelenlétét Európában. Ezt jelzi a Sonata szedán átlényegülése is.
2005. 10. 28. 08:00
Árak 20 millió forint fölött; harminchármas toplistánkba sokféle jármű belefért, mint ahogy autóvásárlóból is sokféle létezik. Felsorolásunk azonban nem csupán a néha 200 millió forint feletti vételár miatt érdekes, hanem azért is, mert rávilágítunk, mit fizetünk meg tíz- vagy éppen százmilliókkal.
2005. 10. 28. 08:00
Az elmúlt évek üzleti sikerei után a Citroënnek ismét lehetősége van arra, hogy ne csak nagy darabszámban eladható tömegmodelleket tervezzen, hanem jóval igényesebb és meseszép autókat. A C6 helye nem is lehet vitás: a csúcson áll majd.
2005. 10. 28. 08:00
Olvasói sztorik