Élet-Stílus

A hit ereje

Ahogyan pár évvel ezelőtt a japánok, úgy igyekszik most a legnagyobb koreai gyártó is megerősíteni jelenlétét Európában. Ezt jelzi a Sonata szedán átlényegülése is.



A hit ereje 1
A hit ereje 2

Az új Sonata pontosan 4,8 méter hosszú karosszériája minden domborulatában a kurrens divatot követi – vagyis észrevétlen beolvad a forgalomban hömpölygő felső kategóriás limuzinok sorába. Ennek azonban így is kell lennie, a koreaiak megítélésével aligha lennének összeegyeztethetők az extravagáns formák: Hyundait eleve az vesz, aki kerüli a feltűnést.

És az, aki a minőséget keresi – tehetjük hozzá mostantól, mivel a márka elképesztő összegeket és energiát áldozott arra, hogy a legjobbak közé emelkedjen e téren. A külső lemezeket, csakúgy, mint az ízléses, puha agyagokból építkező beltér elemeit, egyaránt szűk illesztési hézagok jellemzik, a sallangmentes berendezés és a bőven méretezett ülések hosszú távon is kellemes környezetet eredményeznek. A helykínálat semmi kívánnivalót nem hagy maga után, a tengelytáv több mint 2,7 méter, így hátul is elfogadható az üléshelyzet. A csomagtartó nyílása széles, az apró fedél kellően magasra nyílik, az üreg térfogata meghaladja a fél köbmétert.

A Hyundai dízelmotor nélkül dobta be a kontinentális mélyvízbe frissen kinevezett zászlóshajóját. A vadonatúj, 2,4 literes 161 lóerős négyhengeres mellett még idén bemutatkozik egy 140 lovas kétliteres, valamint egy 3.3 V6, a gázolajas 2.0 CRDI azonban csak 2006-tól áll az ügyfelek rendelkezésére.




A hit ereje 3
A hit ereje 2

A hangszigetelés méltó a megcélzott piaci szegmenshez, a Sonata nagy tempónál is méltóságteljesen, csendben gördül. A futómű még inkább a pozitív oldalra billenti a mérleg nyelvét: az új fejlesztésű, elöl kettős keresztlengőkarokat, hátul többlengőkaros szerkezetet alkalmazó felfüggesztés a sportosság hamis ígérete nélkül, magabiztosan tartja úton az autót. Feszes csillapításával és merev karosszériájával nagy sebességű sztrádafutamokra találták ki az autót, különösen, ha a hátsó futómű-geometriát aktívan szabályozó opciós rendszert is megrendeli a vásárló.

A koreai modell végső aduja a kedvező ár-érték arány: már a 2,4-es kivitel 6,2 millió forint körüli áron kínált alapmodelljéből sem hiányzik a hat légzsák, a digitális klíma, az ülésfűtés, a könnyűfém felni és a tolatóradar, a 7 milliónál alig drágább csúcsverzió – egyelőre ugyanilyen motorral – automatikus váltót, bőrkárpitot és kitörésgátlót is kínál. Az autó pozícióit Magyarországon kevéssé gyengíti, hogy sem ötajtós, sem kombikarosszériával nem gyártják, így ha a vásárlók megelőlegezik neki a bizalmat, decens jövő várhat a Sonatára a cégautók táborában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik