Igen, elkezdődött. A filmszemle, a magyar. Pontosabban január 29. óta tart, merthogy a dokumentumfilmes szekcióval keddtől kezdetét vette, csak hát az alkotókon, a produkciós cégen és a rendező rokonain (barátain, üzletfelein) kívül nagyon-nagyon kevés az outsider érdeklődő, az aki csak úgy, az utcáról betéved. Egy-két olyan „sztár” dokumentumfilmest leszámítva, mint Kocsis Zoltán (Eldorádó) és Almási Tamás (Sejtjeink) – igaz, utóbbi alkotó idén a játékfilmesek között indul a Márió, a varázsló című filmjével, de arról majd ott és akkor.
Tejút
Szóval. A földi halandó a csütörtöki, a játékfilmes nyitónappal vetette bele magát a magyar filmdömpingbe, ha újságíró, azért, ha érdeklődő mezei földi halandó, akkor meg azért. Az előzetes információk szerint a legnagyobb várakozás a csütörtöki terítékről Fliegauf Benedek Tejút című filmjét előzte meg. Ezért a művéért egyébként a sajtóvetítés után maga a rendező kért elnézést. Volt miért! A szöveg és (szinte teljesen zene) nélküli, inkább kísérleti jellegű, semmint klasszikus értelemben vett, tíz állóképből összesorakozó statikus „játékfilm” próbára teszi a nézőit – akinek van türelme, hangulata és affinitása hozzá, szeretni fogja. Tényleg van, akinek tetszik, például tavaly elhozta a locarnoi fesztivál fődíját.
A Figyelőnet háromtagú helyszíni filmkommandója számára azonban az 56 villanás című Sólyom András-tanulmánnyal vette kezdetét a 39. hazai filmmustra. Ami hivatalosan a dokumentumfilmek mezőnyében versenyez, de az Angyal István egykori 1956-os forradalmár perét és halálát korabeli iratok és írások alapján feldolgozó film átmenet valóság és fikció között, például olyan színészek játszanak benne, mint Bálint András, Szilágyi Tibor és Márton András. Tetszett a film, és reméljük, minél többen találkoznak majd vele a tévés sugárzásakor, mert hogy oda szánták, nem a mozikba, magyarázta a direktor a sajtóvetítést követően.
Off Hollywood
A nap – számunkra – nagy kedvence az Off Hollywood című Hajdu Szabolcs-film volt (már játsszák a mozik), minden hibája ellenére – például, hogy nem volt vége, egyszer csak kifutott a tekercs a gépből – mi szerettük. A mai magyar rendezőnő és a mai magyar filmezés történetét elevennek találtuk – na, ja, a szereplők rögtönzései alapján született a végül megfilmesített forgatókönyv –, három legsikerültebb jelenete, amikor a vidéki színész Pesten egy kocsmában rekedt földijével beszélget; amikor a főhősnő rádióinterjút ad, és amikor a filmbeli rendezőnő új, Nem, hanem… című mozijában közreműködő színész a gázsiját követeli a gyártásvezetőtől. (Tanulságos.)
A film „őrülési-kiborulási” jelenetéről a vetítés után Hajdu elárulta, anno főiskolásként a vizsgaidőszakban valóban rátört valami allergiás roham, akkor még csodabogárként kezelték, „milyen kábítószert használ?” szögezték neki a kérdést az orvosok (de, nyilván, nem), ma már viszont egyre gyakoribb az ilyesmi jellegű, pánikrohamszerű valami. A film főszereplőnője, a valóságban Hajdu felesége, Török-Illyés Orsolya pedig (többek között) azt árulta el, hogy a való életben egyáltalán nem úgy fut, mint a filmen, sokkal „szétesőbben”.
Lányok
A már említett „Fliegauf-sokkot” követően – a nap zárásaként – ismét megnézhettük Faur Anna a mozikban már műsorra tűzött Lányok című „erőszakfilmjét”. (Két tinédzser lány kapcsolata egymással, a korosztályukkal és a taxisok világával, ami aztán gyilkosságba torkollik.) A film nagyon erős, és nagyon aktuális, hiszen nap mint nap a fiatalkori erőszakról szólnak a hírek.
Interjú a Lányok rendezőjével
“A fiatal lányok gyakorlatilag prostituálódnak, a taxisok pedig kézről kézre adják őket. Ez vezet az elkerülhetetlen, tragikus végkifejlethez.” Az interjút itt olvashatja.
