„Róma születésének története részben mítosz, részben történelmi tény. Egyre több jel utal azonban arra, hogy Romolus és Remus legendája valós tényeken alapul, még ha nem is minden része igaz” – nyilatkozta Andrea Caradini, a római La Sapienzia egyetem régészprofesszora a National Geographic News-nak annak kapcsán, hogy egy múlt hétvégi konferencián bejelentették: minden valószínűség szerint megtalálták a lupercale-t, a két legendás alakot tápláló anyafarkas barlangját.
Díszes boltozat a barlangban
A barlangra Augustus császár házának restaurálása közben véletlenül bukkantak rá. „Éppen a császár házának közelében végeztünk mélyfúrásokat a célból, hogy megvizsgáljuk, milyen a ház alapzata, amikor az üregre rátaláltunk” – nyilatkozta Irene Iacopi, a restaurálási munkálatokért felelős régész. 15 méter mélyen a düledező romok alatt egyszer csak megszaladt a fúróberendezés, és egy olyan üregben kötött ki, amelynek mennyezetén jól kivehetőek a mozaikok és a különféle díszítőelemek. 
Legenda és valóság keveréke
Iacopi elmondása szerint egyelőre még nem tudtak behatolni a barlangba, ehhez különféle óvintézkedéseket kell még megtenni, nehogy beszakadjon az Augustus háza alatti földterület, ám néhány fotót így is készítettek már. Ókori források alapján már korábban is sejtették, hogy a lupercale valahol a Palatinus domb alatt, Augustus császár házának közelében található, ám hogy ilyen közelségben van, arra nem gondoltak. A fotók és az üreg elhelyezkedése miatt nagyon is valószínűnek tartják, hogy valóban a legendás barlangot találták meg az olasz régészek.
Összedől a Palatinus?
Valójában az utolsó pillanatban érkeztek a helyszínre a kutatók, mivel a Palatinus domb, amely egykoron Róma előkelőinek és a római császárok kedvenc lakhelyéül szolgált, olyan rossz állapotban van, hogy bármelyik pillanatban összeomolhat. Nemcsak a föld felszínén található romok omladoznak egyre jobban, hanem maga a domb is igencsak veszélyes, mivel egy idő után az építkezések már nemcsak a föld feszínén, hanem a föld alatt is folytak. Olyan barlangrendszer van tehát a Palatinus domb alatt, amely ugyancsak instabillá teszi a rajta található romok állapotát. Egyes adatok szerint az egykoron felépített római épületeknek csak alig egynegyede látható ma a Palatinuson, a többit a domb belseje rejti – írja az AP hírügynökség.
A földbe szivárgó csapadék csak ront a helyzeten, nem véletlen, hogy egyre nagyobb részt voltak kénytelenek lezárni a látogatók elől az olasz hatóságok. 2005 novemberében például Tiberius palotájának közelében omlott le egy nagy faldarab – szerencsére senki sem sérült meg. 2007-ben közel 9 millió dollárt költenek majd a restaurációs munkákra, hogy újból látogathatóvá tegyék a most lezárt részeket. Ezen munkálatok sorába tartozik Augustus palotájának a restaurálása is, amely a tervek szerint 2008-tól lesz ismét látogatható.
A lupercalia ünnepe
A restaurálási munkák közben ugyan további értékes leletekre is bukkantak (így a római csatornarendszer egy darabjára, terrakotta jelvényekre és szobrokra), de a fő szenzációt mindenféleképpen a lupercale jelenti. Az üregben található díszek és mozaikok is bizonyítják, amit a történészek már tudtak eddig is a különféle ókori forrásokból: a barlangot valóságos szentéllyé alakították a rómaiak, amely a minden év február 15-én megtartott lupercalia ünnepének központi helyszínéül szolgált.
A lupercalia eredetét még Romulus és Remus legendájának születése előtti időkre helyezik, az azonban bizonyos, hogy nem sokkal Róma megalapítását követően már a tavaszváró ünnep részeként a rómaiak megünnepelték a tél végét is. A termékenység istenének, faunus-nak bemutatott kecske- és kutyaáldozatokból kifolyó vért két ifjú római homlokára kenték – egyes kutatók szerint a még ősibb emberáldozat szimbólumaként.
A szertartást követően a két lupercali pap, amely intézmény létrehozatalát más legendák Romulushoz és Remushoz kötik, a megnyúzott kecseke bőrébe öltöztek (ezt hívták egyéként februa-nak latinul, amelyből egyesek szerint a február szó is ered), és Róma utcáin végigszaladva a bámészkodókat, legfőképpen is a fiatal lányokat, néhány ostorcsapással „termékennyé” tették. Az ostorból kihulló szálakat a lányok megőrizték, hogy az védje őket a terméketlenség ellen, és segítsen a szülés fájdalmaiban. Az ünnepet 496-ban I. Gelasius pápa tiltotta be, helyette pedig bevezette Szt. Valentin ünnepét, hogy Róma népe nem maradjon teljesen ünnep nélkül.
