Legalább 100-120 perces késésekre lehet számítani a kisiklott sülysápi vonat miatt megbénult Keleti pályaudvaron. A baleset miatt az elővárosi vonatok is csak Ferencvárosig, illetve Kőbánya felsőig járnak.
Az SZDSZ Új Generáció meglepődve értesült arról, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Kínában újságíróknak nyilatkozva kifejtette: Magyarország a tajvani függetlenség bármely formáját ellenzi és osztja az "egy Kína" elvét - közölte álláspontját a liberális ifjúsági szervezet alelnöke, Takács Flóra és külügyi munkacsoporjának vezetője, Kaderják Dániel.
A dunai árhullám közlekedési káosz okozhat Budapesten, az MDF ezért felszólítja a főváros vezetését, hogy hívja össze a probléma megoldásában érintett szervezeteket és cégeket - jelentette be Katona Kálmán, a Magyar Demokrata Fórum fővárosi frakciójának tagja.
Az országnak nem szigorú, hanem ésszerű költségvetésre van szüksége - mondta Eörsi Mátyás, az SZDSZ parlamenti frakciójának vezetője. A kihelyezett frakcióülésen megjelenő Veres János pénzügyminiszter az uniós forrásokra is számít.
A szegedi rendőrök állatkínzás bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak egy algyői férfi ellen, aki augusztus közepén a Tisza-parti nagyközség külterületén felakasztotta kutyáját egy fára.
A Keleti pályaudvarról Sülysápra induló személyvonat négy kocsija – eddig ismeretlen okból – kisiklott. Szerencsére senki sem sérült meg, viszont a Budapest-Újszász-Szolnok és a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon késésekkel kell számolni.
Vádat emelt az ügyészség Budaházy György ellen alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A dunai árhullám közlekedési káoszt okozhat Budapesten, az MDF ezért felszólítja a főváros vezetését, hogy hívja össze a probléma megoldásában érintett szervezeteket és cégeket.
Egyelőre változatlanul különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítja az ügyészség Zuschlag Jánost, az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnökét és társait – közölte az MTI-vel pénteken Szabó Ferenc, a megyei főügyész helyettese pénteken.
Huszonötmilliárd forint többletfinanszírozást kapnak az egészségügyi intézmények – jelentette be Horváth Ágnes. A szakminiszter megjegyezte, hogy a pénzből elsősorban a kiemelt kórházak és szakellátók kapnak többletfeladataikhoz, de jut az összegből a kórházi komfort emelésére és az Országos Mentőszolgálatnak is. Mikola kevesli a pénzt.
Együttműködést kért az oktatási tárca vezetője az ELTE pénteki tanévnyitó ünnepségén, hogy a magyar felsőoktatás az Európai Unió és a világ élvonalába juthasson, és ott is maradhasson az elkövetkező években.
Lemond mandátumáról a napokban Mellár Tamás, a Fidesz pécsi önkormányzati képviselője, mert úgy érzi: nincs eredménye a városért tett erőfeszítéseinek.
A vegyes párosok között avattak először bajnokot az idei US Openen: a finálét a fehérorosz Viktoria Azarenka és Max Mirnyij nyerte a Meghan Shaughnessy, Leander Paes amerikai, indiai kettős ellen.
A relatív többség szerint Fodor Gábor hatékonyan lépett fel a közvéleményt leginkább foglalkoztató környezetvédelmi kérdésekben. Nyilván ennek is tudható be, hogy Fodor Gábor miniszteri tevékenységének megítélésére sokkal kevésbé hat a pártszimpátia, mint más miniszterekére – derül ki a Marketing Centrum felméréséből.
Férfi egyesben is kialakult a legjobb négy mezőnye az amerikai nyílt teniszbajnokságon: Novak Djokovics és David Ferrer csatlakozott a már korábban továbbjutott háromszoros címvédő Roger Federerhez, valamint Nyikolaj Davigyenkóhoz. A másodk helyen kiemelt Rafael Nadalt búcsúztató Ferrer az argentin Juan Ignacio Chelát intézte el a négy közé jutásért – simán, három szettben. A Nadal által [...]
Fél tucat szocialista képviselőt foszthatnak meg bizottsági tagságától, miután "nem kellő intenzitással" vettek részt az adott parlamenti testületek munkájában - értesült a Népszabadság.
Ebben a hónapban kezdi kifizetni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az egészségbiztosítási alap többletéből származó 25 milliárd forintot - írta a pénteki Világgazdaság a birtokába került dokumentumra hivatkozva.
Az útfelújítások minél gyorsabb elkészülte érdekében a Váci úton hétfőtől napi 24 órában dolgoznak, és egyes munkafázisaiban a Szentmihályi úton sem áll le a munka - derül ki a Főpolgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főpolgármester-helyettesi Irodája szóvivőjének tájékoztatásából.
A nyaralási szokásokra nem volt jelentős hatása annak, hogy 2007 szigorúbb volt a korábbi éveknél. A felnőtt magyarok 30 százaléka idén is elment nyaralni. Azok aránya, akik idén kevesebbet költöttek nyaralásra, mint tavaly 9 százalék, ám pont ugyanennyien vannak azok is, akik az idén többet költöttek, mint 2006-ban. A legtöbben belföldön nyaraltak és átlagban 113 ezer forintot költöttek – derül ki a Marketing Centrum felméréséből.
Módosítaná az igazságügyi tárca a Büntető törvénykönyvet, a szabályozásból a tervek szerint kikerülne a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés – erről a minisztérium államtitkára beszélt újságíróknak.
Szeptember közepéig meg kell tudni állapodni a koalíciós partnereknek az egészségbiztosítási rendszerről – mondta Kökény Mihály szocialista országgyűlési képviselő. A fideszes Mikola István szerint úgy tűnik, az MSZP átvette az SZDSZ-től az egészségügy irányítását.