Belföld

Kedvezménykártya az idős erzsébetvárosiaknak

Kedvezménykártyát kapnak a 60 évesnél idősebb erzsébetvárosi polgárok, a kártyával 5-25 százalékkal olcsóbban vásárolhatnak több élelmiszerboltban.

Erzsébetváros 60 év feletti lakóinak – 14 ezer embernek – alanyi jogon jár a kártya – mondta Hunvald György polgármester. Az Erzsébet királynét ábrázoló, bankkártya-formátumú kártyát kávézókban, éttermekben, optikusnál, autószerelőnél és további szolgáltatások megrendelésénél érvényesíthetik a polgárok.

A kedvezményeket a kerületben majd félszáz, míg országosan több ezer helyen vehetik igénybe. Hunvald György közölte, a kártya-szolgáltatást rövidesen kiterjesztik a kerületi nagycsaládosokra, valamint a gyermeküket egyedül nevelő szülőkre is.

Az Erzsébet-kártya része annak a VII. kerületi programnak, melyben a kerület a szociálisan rászoruló csoportok mindennapjait igyekszik megkönnyíteni – hangoztatta a polgármester.
Hunvald György a helyi kedvezményekről szólva elmondta, hogy a kerületi óvodások szüleinek nem kell fizetniük az étkeztetésért, illetve a 14-18 év közötti fiatalok térítésmentesen tehetik le a számítógépes-, valamint gépjárművezető vizsgájukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik