Azonnali lépéseket vár az MDF Budapest vezetésétől, mert a vízügyi előrejelzések szerint a jövő hét elején a rakpartok is víz alá kerülhetnek a Duna magas vízállása miatt.
Katona Kálmán, a konzervatívok fővárosi képviselője szerint a városvezetésnek ideiglenes buszsávokat kellene kijelölnie, meglévők szabadon hagyásának biztosítása mellet. Ezen túl fel kellene függeszteni a folyamatban lévő útfelújítások egy részét. A politikus szerint a Fővám tér környékén a felső rakpart ideiglenes megnyitásával is lendíthatnének BUdapest forgalmán. Emellett Katona felszólíttatná az autósokat a főpolgármesterrel, hogy a kritikus napokon mellőzzék a gépkocsik használatát.
Forrás: Országos Vízjelzõ Szolgálat
Ismerve Budapest jelenlegi közlekedési állapotát a városvezetésnek már össze kellett volna hívnia egy ezzel kapcsolatos megbeszélést, ahová a BKV-t, a rendőrséget, a FŐKEFÉ-t, az útfelújítást végző társaságokat mindenképpen meg kellene hívni, és elkészíteni azt a tervet, amellyel hétfőn mégiscsak el tud indulni a város – fogalmazott Katona Kálmán.
Az MDF szakpolitikusa szerint azért várható káosz a közlekedésben, mert az árvíz miatt valószínűleg lezárják majd a budai és a pesti alsó rakpartot, ráadásul a fővárosban számos útfelújítás zajlik a rakpartokkal párhuzamos útvonalakon.
Az Országos Vízjelző Szolgálat adatai szerint a Duna a jövő hét szerdán tetőzik Budapestnél, 700 és 800 centiméter között. 680 centiméteres vízállásnál az adatok szerint valamennyi alsó rakparti út víz alá kerül.