Belföld

Egyelőre nem bizonyított, de a szakértők szerint elképzelhető, hogy ugyanazok gyilkoltak hétfő hajnalban Kislétán, akik korábban Tiszalökön, Tatárszentgyörgyön és Nagycsécsen. A rendőrség áprilisban 50 millió forintra emelte fel a nyomravezetőnek járó díjat, az FBI profilalkotói is bekapcsolódtak az ügybe, de a gyilkos vagy gyilkosok továbbra sincsenek meg.
2009. 08. 03. 10:55
2008 eleje óta több mint egy tucat romák elleni támadás történt Magyarországon. A felfegyverkezve elkövetett, ugyanazt a sémát követő akciók halálos áldozatokat követeltek már Nagycsécsen, Tatárszentgyörgyön, Tiszalökön és most Kislétán is.
2009. 08. 03. 10:32
Bár a hazai őssejtterápiás botrány még javában tart, az őssejtek reménybeli alkalmazására nagy ívű terveket dédelget a Beike biotechnológiai cég, amely azt tervezi, hogy 2010-ben Budapesten nyitja meg az európai őssejtterápiás központját – írja a Népszabadság.
2009. 08. 03. 07:28
Délutánra keleten csökken, nyugat felől viszont tovább folytatódik a felhőzet növekedése, vastagodása a hétfői napon. A hőmérséklet délután általában 31 és 36 fok között, északnyugaton már 30 fok alatt várható.
2009. 08. 03. 07:24
A Népszabadság információi szerint néhány miniszter legkésőbb a költségvetés elfogadása után elhagyja a kormányt, mivel a következő a időszakban minden vezető politikus személyre szabott, érdemi választási feladatot kap a párt országos választási bizottságától (ovb).
2009. 08. 03. 06:58
A darabonként 20 millió forintért vásárolt belga buszoknak lapunk információi szerint törött az alvázuk és rohad az aljuk. A jelenlegi járműparknál is vannak hasonló hibák, amelyek a buszvezetők szerint életveszélyesek. A BKV szerint a most vásárolt buszok állapota megfelelő.
2009. 08. 03. 06:50
A KDNP szerint Draskovics Tibor szándékosan nem lép fel keményen a a futballhuligánok ellen, mert így a futballhuliganizmusra hivatkozva, békés utcai demonstrációkat lövöldözhetnek szét a képviselő szerint.
2009. 08. 02. 17:50
Ma van a roma holokauszt áldozatainak emléknapja. Az évforduló kapcsán Európa számos országában, így Magyarország több városában is a II. világháborúban elpusztított, mintegy félmillió roma áldozatra emlékeznek.
2009. 08. 02. 10:40
Olvasói sztorik